Megalakult Benjamin Netanjahu hatodik, egyben első szélsőjobboldali kormánya

A megosztott ország fele ünnepel, másik fele jogos aggodalommal tekint a jövőre.

Izrael legszínesebb, első alkalommal arab alakulatot is magába foglaló hétpárti rotációs kormánya után csütörtökön letette az esküt és hivatalba lépett a zsidó állam történetének legkeményvonalasabb kabinetje. A törvényhozás rendkívüli ülése idején az épületet tüntetők vették körül, akik a szélsőjobb hatalomrakerülése és térnyerése ellen tiltakoztak. A nemzetközi és izraeli aggodalmak ellenére nem került sor tömeges tiltakozásra, a Kneszet előtt izraeli sajtójelentések szerint alig több mint ezer ember demonstrált.

A 73 éves, háromszoros korrupciós eljárása alatt álló régi-új miniszterelnök, Benjamin Netanjahu 35 tagú kabinet élén alig másfél éves ellenzékiség után tért vissza a hatalomba, ezúttal nyíltan szélsőjobboldali formációk hathatós segítségével. Hogy mennyire lesz tartós hatodik kormánya, arról megoszlanak a vélemények. A koalíció és a kabinet tető alá hozása mindenesetre a vártnál nehézkesebb és hosszadalmasabb volt, az új kormány végleges összetétele gyakorlatilag csak a csütörtöki knesszet ülés során derült ki. Nem véletlenül.

A november elsején megrendezett választást a Netanjahu vezette konzervatív nacionalista jobbközépnek számító Likud párt ugyan megnyerte, a 120 Knesszet mandátumból 32-t szerezve, de a kormánykoalícióban nincs többsége. Szélsőjobboldali partnerei összességében ugyancsak 32 mandátummal rendelkeznek, a kormányalakítás során, a kormányprogram prioritásainak összeállításában és a minisztériumok leosztásában azonban sokkal súlyosabban nyomott a latban a koalíciós pártok igénye, hiszen bármelyikük kimaradása a többség elveszítését jelentette volna.

A Becalel Szmotrich vezette Vallási Cionizmus és Itamar Ben Gvir formációja, az Otzma Jehudit szövetséget alkotva, a Vallási Cionizmus ernyője alatt vettek részt a választáson. Hozzájuk csatlakozott a szinte egyszemélyes, Avi Maoz vezette Noam, ugyancsak szélsőjobb párt. Ők összességében 14 mandátumot értek el. Az ultraortodox vallási párt, a Sász 11, az Egységes Tóra Judaizmus pedig 7 helyet szerzett a Knesszetben. Az ultraortodoxok kormányzati jelenléte nem újdonság, az viszont igen, hogy akárcsak a szélsőjobb pártok, ők is jóval parlamenti erejükön felül szereztek meg fajsúlyos minisztériumokat, és kedvükért olyan törvénymódosításokat hajtott végre máris az új koalíciós többség, amelyek a jogállamiságot ássák alá.

A koalíciós megállapodás véglegesítését és a miniszteri tárcák leosztását Netanjahunak „a kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon elve alapján kellett megvalósítania”. Koalíciós partnerei túlzó igényeit úgy kellett kielégítenie, hogy közben saját pártja belső forrongását is sikerüljön csillapítania.

A legnagyobb nyertes mindenképpen a Sász elnök Árje Deri lett, akiért úgy kellett módosítani a hatályos törvényt, hogy jogerősen elítélt politikus is miniszter lehessen. (Deri korábban börtönben is ült, mert minisztersége idején vesztegetésen kapták, jelenleg egy adócsalási ügyben tölti felfüggesztett börtönbüntetését. ) Ő a a hatodik Netanjahu kormány bel- és egészségügyi minisztériumát fogja vezetni két évig, majd az utolsó két évre átveheti a pénzügyet, amely eredeti kérése volt. A pénzügyminisztériumot Becálel Szmotrich kapta meg, aki a védelmi tárcát követelte ugyan, de minden bizonnyal nem függetlenül Washington nyomásától, ezt az Izrael számára kulcsfontosságú tárcát mégsem kaphatta meg. Azt viszont elérte, hogy pénzügyminiszterként egyben a ciszjordániai ügyek minisztere lehessen a védelmi minisztériumban. A minisztériumok hagyományos hatásköreinek feldarabolása és a tisztséghalmozás is az új koalíció sajátossága, olyan sokat bírált módosítások, amelyekhez törvénymódosításra volt szükség.

Ben Gvir nemzetbiztonsági miniszter lesz, kedvéért alaposan felforgattak mindent. Hiába bírálták a volt vezérkari főnökök, tiltakoztak nyílt levélben nyugállományú katonatisztek, a határrendészetet külön választják az izraeli rendőrségtől, akik a rendvédelmi erőkkel együtt az új nemzetbiztonsági miniszter közvetlen irányítása alá kerülnek, ami azt jelenti, hogy a szélsőséges politikus, aki számtalan arab ellenes akcióban és provokációban vett részt gyakorlatilag egymaga fogja irányítani a Ciszjordániában végrehajtott műveleteket palesztin zavargások esetén és megkapja az Izraelen belüli tüntetések rendfenntartásának jogát is.

A Likudon belüli elégedetlenséget Netanjahu rotációs miniszteri kinevezésekkel próbálja megoldani. Pártja a fontosabb tárcák közül megkapta a védelmi minisztériumot, a külügyet, az igazságügyet, a gazdaságot, a hírközlést és az oktatást. Eli Kohen és Jiszrael Katz felváltva lesznek külügy-, illetve energiaügyi miniszterek, a külügynél Kohen kezdi az első két évet.

Netanjahu kormányprogramjának legfőbb pontjai között említette Irán nukleáris programjának leállítását, az ország infrastruktúrájának fejlesztését a periférikus területek jobb bekapcsolásával, valamint a belbiztonság és a kormányzás megerősítését. Kérdés, miként készül ezt megvalósítani, az izraeli médiában megszólaló elemzők közül ugyanis sokan aggodalmuknak adtak hangot már korábban is amiatt, hogy a szélsőjobb befolyása alá került Netanjahu kormánya fegyverrel próbálja orvosolni az iráni veszélyt és telepbővítéssel a lakhatási gondokat. Mindezt amellett, hogy a koalíciós tervek között szerepel az igazságszolgáltatás politikai befolyás alá vonása, a Legfelsőbb Bíróság döntéseinek egyszerű többséggel való felülírása.