Ukrajna;Szijjártó Péter;háború;Belarusz;

Szijjártó Péter az oroszokat kiszolgáló Belaruszban is azt mondta, hogy Magyarország a béke pártján áll

Talán egyszer sikerül találkoznia ukrán kollégájával is. Erre a háború kezdete, 2022. február 24. óta nem ért rá. 

Most a legfontosabb feladat az emberéletek megmentése, ehhez azonnali tűzszünetre van szükség, és meg kell kezdeni a béketárgyalásokat, ezek nélkül ugyanis nem lesz béke Ukrajnában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Minszkben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a belarusz kollégájával, Szjarhej Alejnyikkel közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy folyamatosan növekszik a szomszédos országban dúló fegyveres konfliktus áldozatainak száma, egyre többen kényszerülnek menekülni, egyre több a szétszakított család.

Tehát a legfontosabb feladat most nem más, mint emberéleteket menteni (..) Az emberek életét pedig csak úgy lehet megmenteni, ha ez a háború véget ér – figyelmeztetett, kiemelve, hogy ehhez azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség. „Itt, a miniszter úrral folytatott minszki tárgyalásom során is többször aláhúztam, hogy mi, magyarok a béke pártján állunk. – Erre kértem belarusz kollégámat is, miniszter urat, hogy Belarusz is tegyen meg mindent a béke érdekében, és tegyen meg mindent a háború elhúzódása és eszkalációja ellen” - közölte. Hozzátette, „nyilvánvalóan tudjuk, hogy milyen nemzetközi kontextusban vagyunk. Az is világos, hogy miután önök hírt adnak arról, hogy én ma itt voltam, és a béke fontosságáról tárgyaltam belarusz kollegámmal, ezért majd engem sokan fognak támadni. Nyugati politikustársaim, a nemzetközi liberális média majd mind el fogja mondani, hogy milyen rossz, hogy én ma itt voltam és tárgyaltam a belarusz kollegámmal. Én erre egy dolgot szeretnék mondani. A magyar álláspont mindig világos volt: a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani. Mert ha a kommunikációs csatornákat bezárjuk, akkor feladjuk a béke reményét. És mi nem hogy nem akarjuk feladni a béke reményét, mi békét akarunk - fogalmazott. 

A miniszter ezután sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egyre erősebb a háborús retorika, és ezért ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy a háború elhúzódásának vagy eszkalációjának kockázatával járó döntések és nyilatkozatok helyett fókuszáljanak a béketeremtésre.

– Lehet, hogy néhány száz vagy ezer kilométerrel vagy egy óceánba odébb nem tűnik annyira súlyosnak a helyzet. De mi, magyarok a háború szomszédságában élve teljes mértékben tisztában vagyunk ennek a háborúnak a pusztító hatásával – fejtegette. Rámutatott, hogy Magyarország és Belarusz is felajánlotta saját területét és kapacitásait a felek közötti béketárgyalások céljára. Szavai szerint ugyanakkor mindegy is, hogy ezekre hol kerül sor, csak kerüljön rájuk sor, ugyanis kommunikáció és diplomácia nélkül nem lesz vége a háborúnak.

Szijjártó Péter végül tudatta, hogy az együttműködés fejlesztéséről is tárgyaltak a szankciók által nem érintett területeken, például a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban és a gyógyszeriparban, amely  Noha belpolitikai kérdéseket nem vitattak meg, kiemelte a nemzeti kisebbségi jogok érvényesülésének, a vallásszabadság garantálásának fontosságát, valamint arról is megegyeztek, hogy a magyar kormány növelni fogja az Uszpenszkij-székesegyház felújításához adott forrásokat.

Újságírói kérdésre válaszolva a tárcavezető megerősítette: – Mi, magyarok azt gondoljuk, hogy a nemzetközi közösségnek olyan lépéseket szabad csak tennie, amely lépések lehetővé teszik, hogy a háborúnak vége legyen, és el kell kerülni minden olyan lépést, amely ennek a háborúnak kapcsán az eszkaláció veszélyével járna. Például mi, magyarok nem szállítunk fegyvereket ebbe a háborúba, ugyanakkor az ország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtjuk végre annak érdekében, hogy segítsünk a nehéz helyzetben lévő embereken.