Két napig keringett Nyíregyházán és környékén egy nevelőanya autójának csomagtartójában a gondjaira bízott két éves kisfiú holtestével, hátsó ülésén pedig a gyermek másfél éves húgával. Az eddigi információk szerint a gyermek etetés közben félrenyelt és megfulladt. A nő nem kért orvosi segítséget. Két hónappal korábban Polgáron halt meg egy hasonló korú kisfiú, akit a gyanú szerint nevelőanyja bántalmazott szófogadatlansága miatt, majd leesett a lépcsőn és már nem tudtak rajta segíteni. A halálesetek reflektorfénybe vonták a hazai nevelőszülői hálózatokat és a gyermekvédelmi rendszert.
– Ezek egyedi esetek – szögezi le Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője. Aztán azzal folytatja, Magyarországon 5500 nevelőszülő dolgozik, akik közül most sokan rettegve olvassák a híreket és szemlesütve járnak az utcán. Holott arcpirítóan kevés jövedelemért, napi 24 órában szabadság, pihenőidő és érzékelhető társadalmi megbecsülés nélkül gondoskodnak 17 ezer gyerekről.
S közben a kormány, a gyermekvédelmi szakma, az ágazati irányítás néma marad.
Ez erkölcsileg erősen megkérdőjelezhető, hiszen a nevelőszülők viszik el hátukon a hazai gyermekvédelmet.
„A nevelőszülők általánosan jobb környezetet jelentenek a családból kiemelt gyermekeknek, mint az otthonok, még akkor is, ha kis létszámú lakásotthonokról van szó. A nevelőszülők többsége azonban túlterhelt” – magyarázza Szilvási Léna. A gyermekvédelemben alapelvként jelent meg, hogy a nevelésbe vett gyermekeknek elsődlegesen nevelőszülői családokban kell elhelyezést biztosítani, csakhogy egyre több a családból kiemelt gyerek és egyre kevesebb a nevelőszülő. A nyugdíjazás, betegség vagy kiégés miatt távozókat nagyon nehéz pótolni, új belépő pedig alig akad. A rendszer telítettségét mutatja, hogy a nevelőszülők több mint fele 3 vagy több elhelyezett gyermekről gondoskodik és jelentősen emelkedett az 5 vagy 6 gyermeket ellátók száma is. A nevelőszülők csaknem ötöde ilyen.
Az elmúlt években hiába indítottak több nagy toborzó kampányt a nevelőszülői hálózatok, nem sikerült áttörést elérni. S ez a szakember szerint nem fog változni addig, amíg az anyagi és társadalmi megbecsültségük nem emelkedik jelentősen. A nevelőszülők súlyos anyagi és érzelmi terhet vesznek magukra, amikor a családjukba fogadnak az esetek többségében magzati kortól érzelmileg és testileg is sérülő gyermekeket. Ehhez képest a nevelőszülői díj, illetve a gyermekek ellátására kapott költségtérítés az elmúlt 15 évben nem nőtt. Ezt kevéssé kompenzálja, hogy az idén 25 százalékkal emelte a kormány az ellátmány összegét, ami így jelenleg 53-66 ezer forint gyerekenként szükséglettől függően. Sérült gyermek után jár a magasabb összeg. Az utolsó emelés óta azonban összesen 80 százalékkal emelkedtek az árak. A nevelőszülők emellett 69600 forint alapdíjat kapnak, amire ellátott gyermekenként 46400 forint kiegészítő díj jár. A speciális szükségletű gyermekek esetén ez 16240 forinttal több.
Három nevelt gyerek esetén tehát 208800 forintra jön ki a „fizetés”. (A minimálbér bruttó 232 ezer forint.) Erre jön rá a családi pótlék.
– Ezzel együtt tagadhatatlan, hogy az új nevelőszülők között egyre több a rossz anyagi helyzetben lévő, alacsony iskolázottságú – ismeri el Szilvási Léna a „megélhetési” nevelőszülőségre vonatkozó kérdésünkre. A szakember fontosnak tartaná, hogy a nevelőszülők anyagi biztonsága, ne a rájuk bízott gyerekek után járó apanázstól függjön. Ez ugyanis olyanokat is bevonz és ott tart a rendszerben, akiknek ez a feladat meghaladja az erejét vagy a képességeit.
A hazai gyermekvédelmi rendszer sok sebből vérzik.
A kormány erőlteti a nevelőszülői elhelyezést, ami szakmailag jó irány. Csakhogy hiányoznak hozzá a feltételek. Olyanok vagyunk, mint az autós, aki csak nyomja a gázt, miközben nincs se elég benzin és a légzsák is hiányzik – magyarázza Szilvási Léna.
Az újonnan létrejött hálózatok, amelyek kizárólag egyházi fenntartásúak, gyakorta megfelelő szakmai tapasztalat nélkül kezdenek nevelőszülőket toborozni, így esetenként nem képesek kiszűrni az alkalmatlanokat. A nevelőszülői hálózatok működését a kormányhivatalok ellenőrzik, ám a szakember szerint ez nem egységes protokoll szerint történik, így a megfelelő mélységű, szakszerű ellenőrzés mellett felületes „ránézés” is akad. Ráadásul az egyes hálózatoknak semmilyen hivatalos információja nincs a többi szervezetről, az ott dolgozó nevelőszülőkről, a képzettségükről, arról, hogy dolgoznak-e mellette, mennyire elégedettek a kapott támogatással, mint ahogy semmit sem tudnak a gondozott gyerekekről, korukról, állapotukról, szükségleteikről. Holott ezek mérésére külföldön sokféle módszert kidolgoztak. Ha ennyire fontos a rendszer, akkor a szükséges szakmai és anyagi feltételeket is biztosítani kellene – teszi hozzá a szinte egyetlen civilként működő hazai nevelőszülői hálózatot működtető SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője, aki egyetért azzal a felvetéssel, hogy érdemes lenne vezetni egy regisztert, amelyben a nevelőszülők mellett valamennyi gyermekkel foglalkozót fel kellene tüntetni, akik esetében bizonyított a gyerekek bántalmazása.
Ha egy nevelőszülő hálózatot vált, kötelező kikérni az előző foglalkoztató véleményét. Ez igen hasznos lehet. Az SOS Gyermekfalvakhoz is jelentkezett már olyan, akit az előző hálózat által adott jellemzés miatt nem fogadtak. De hiába kötelező ez a vélemény, mégis gyakorta elfeledkeznek róla. Különösen akkor, ha egy hálózat még csak most alakul, kevés a nevelőszülő és nagy a nyomás a gyermekek fogadására. Márpedig a 23 ezer állami gondoskodásban élő gyermek mellett a szervezet becslése szerint 140 ezer gyerek él olyan körülmények között, hogy bármikor szükségessé válhat a kiemelés. Többségük elhúzódó bántalmazás, elhanyagolás, szexuális zaklatás, a szülői szenvedélybetegség, krónikus betegség miatt kerül nevelőszülőkhöz. Őket nem csupán etetni, ruházni kell, hanem minőségi kapcsolatokat kell velük kialakítani, hogy feltölthessék régen kiürült vagy soha fel sem töltött érzelmi raktáraikat. Megtanuljanak kötődni, szeretni. A jó nevelőszülőség azon áll vagy bukik, hogy képes-e ezt is nyújtani.
Egyházi felügyelet alá tolt gyermekvédelem
Az oktatási és szociális ágazathoz hasonlatosan, de azokat jócskán túlszárnyalva a hazai gyermekvédelemben is egyre nagyobb szerephez jutnak az egyházak. 2022 végére a nevelőszülői hálózatok 91 százaléka egyházi jogállású szervezethez került, de a maradék civil szektor egy része is egyházi kötődésű. A 22 engedéllyel rendelkező fenntartó közül csak három nem kötődik egyházhoz.
A KSH szerint az otthont nyújtó ellátások esetében 2023 márciusában 20 340 férőhely volt, ebből 19 624 kifejezetten egyházi fenntartású, további 393 egyházi kötődésű civil szervezethez tartozik, ami lefedi a kapacitások 98,4 százalékát. A nevelőszülői rendszer a legnagyobb mértékben egyházi hatáskörbe került ellátási forma.
Ezzel befejezéséhez közelít a hazai gyermekvédelem újraosztása. Az Orbán-kormány által több, mint egy évtizede elindított átalakítás egy részét – például a nagy létszámú gyermekotthonok kiváltását, a fenntartói, felügyeleti feladatok szétválasztását, a családból kiemelt gyerekek nevelőszülőknél való elhelyezését – a szakma is üdvözölte. Az intézmények és nevelőszülői hálózatok fenntartóváltása sem lett volna ellenükre, hiszen az állam nem a legjobb gazda, de gyorsan kiderült, hogy a Fidesz se az önkormányzatoknak, se a civil szervezeteknek nem oszt lapot.
Az erőltetett ütemű fenntartóváltás elsőként az önkormányzatok által működtetett fogyatékkal élő, pszichiátriai és szenvedélybetegeket fogadó, illetve gyermekvédelmi szakellátást biztosító intézményeket érte el 2013-ban. Az államosítással tetemes ingatlanvagyont vettek el az önkormányzatoktól. Az állam nem tartotta sokáig magánál a feladatot, hanem elkezdte átadni az egyházaknak, holott ez a költségvetés számára sokkal nagyobb kiadást jelent, mint az önkormányzati, illetve civil fenntartók. A vatikáni egyezmény okán ugyanis az egyházak a civileknek adott állami működési támogatás 170 százalékát kapják, ráadásul a feladat ellátásra több ezer ingatlant is kaptak az államtól. Az egyházak térnyerése a világ más részein is létező jelenség. Van, aki szerint a nevelőszülővé váláshoz amúgy is kell egy plusz belső indíttatás, a folytatáshoz pedig külső segítség, amit a hit és az egyházi közösség meg tud adni, így az egyházak könnyebben tudnak nevelőszülőket toborozni. Franciaországban például ez már teljesen egyházi feladat.
Az ellenzők viszont úgy látják, hogy másutt évtizedek voltak arra, hogy az egyházak szétválasszák a hitéleti és a szakmai munkát, Magyarországon viszont ez elmaradt. Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár szerint a szociális törődésnek fontos része a lélek gondozása, amelyet az egyházak kiválóan végeznek. Így azután aligha meglepő, hogy az átvett intézményeknél az értekezlet gyakorta bibliaolvasással kezdődik, a templomjárás nem kötelező, de elvárt tevékenység, a nevelőszülők kiválasztásánál fontosabb a hitéleti buzgalom, mint más jellemvonások.
A Magyar Tudományos Akadémia korábbi kutatása egy másik jelenségre is felhívta a figyelmet: a nevelőszülők megyei eloszlása jelentős egyenetlenségeket mutat. Kétharmaduk az 5000 fő alatti lélekszámú kis településen él, bizonyos megyékben, régiókban –Szabolcs-Szatmár-Beregben, Hajdú-Biharban, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Baranyában, Jász-Nagykun-Szolnokban – pedig kimagasló a nevelőszülők "népsűrűsége". Éppen ott, ahol magas a szegénységi kockázatú települések száma. Az osztrák határ közelében viszont lasszóval se lehet nevelőszülőt fogni.