Hozott anyagból
A még nem Fidesz kézen lévő újságok, rádiók, tv csatornák, de saját ismerőseim ismétlődő mondatai kivétel nélkül arról szólnak, hogy ezt (mindegy, mi is az "ez": Mészáros 27 milliárd forintos jachtja, Orbán Ráhel és Tiborcz István 36 luxusingatlana, Szalay-Bobrovniczky Kristóf repülőgépgyára, stb.) már nem nézheti felháborodás nélkül a nép. Az Európa rekorder magyar infláció, a fogyasztás látványos visszaesése idején az egyszerű magyar emberek zsebében kinyílik a bicska ennek a hivalkodó, rongyrázó (valaha úgy hívták: újgazdag-parvenü) magatartásnak a láttán.
Amikor ezeket mondatokat hallom, akkor mindig felsejlik előttem a szavazatszámlálói beszámolókból kirajzolódó válaszóknak az arca, akikkel értelmiségi barátaim nem csupán a kis falvakban, de elég gyakran nagyvárosok külső kerületeiben találkoztak. Eszembe jut az a megdöbbenés, hogy – hiszen emiatt ültek ott reggel hattól éjfélig - nem kellett csalni, egyszerűen a választók többsége, kérdezés után vagy magától, Orbán neve mellé tette az ikszet. Értelmiségi barátaim akkor sem értették és ma sem értik, hogy a hazugságnak ez a tömény áradata miért nem ingatja meg a választók meggyőződését, miért nem háborodnak fel azon a szemérmetlen gazdagodáson, amit most már nem egy-egy leleplező cikkben, hanem mindennaposan, ipari méretekben, kifejezetten hetyke, polgárpukkasztó módon mutatnak fel, mi több dicsekszenek vele.
Még nem jutottunk ugyan el a Mária Antoinette-nek tulajdonított legendás mondatig, miszerint miért nem eszik kalácsot a nép, ha nincsen kenyere. De nem állunk ettől távol. A nevezetes mondat - még ha nem hangzott is el - jól mutatta a francia arisztokrácia valóságismeretét, a köznép nyomora iránti érzéketlenségét. De arról nem szólt, hogy a nép hogyan élte át a saját nyomorát. A „kalácsos” legenda azt sem veszi tekintetbe, hogy nem a nyomorgó nép, hanem a polgárság vezette rá a tömegeket a lázadásra, hiszen végülis a polgári forradalomról, és nem holmi parasztlázadásról mesélve idézzük azt fel.
Innentől hibádzik ennek a várakozásnak, a nép felháborodásának emlegetése, meg a francia polgári forradalmat előidéző okok Magyarországra alkalmazása. Franciaországban majdnem hasonló volt a helyzet, mint Magyarországon most: az adófizető francia polgároknak lett elegük abból, hogy a francia királyok eszement költekezése és rongyrázása csődbe viszi az országot, és emiatt úgy kell viselniük az egyre nagyobb terheket, hogy még módjuk sincs beleszólni abba, mi is történik a pénzükkel. A látszólagos hasonlóság, az eszement rongyrázás, észszerűtlen és tisztességtelen gazdaságpolitika, a romló pénzügyi helyzet ellenére van egy jelentős különbség. Ez az adófizető polgárság, a valóban a saját lábukon álló, saját erőfeszítéseikből adót is fizető polgárság hiánya.
Nem csupán arról van szó, hogy aki hazánkban a saját erőfeszítéseiből él, annak a legfontosabb tehetsége az adókerülés, hanem arról is, hogy szinte mindenki úgy gondolkodik: neki az államot kell megcsapolnia, be kellene kerülnie Mészáros, Garancsi, Hernádi vazallusi körébe, és akkor, illetve majd ettől – és csak ettől - boldogul. Azon már nem is csodálkozik senki, hogy hiányzik a saját erőfeszítései alapján boldoguló, öntudatos polgár, hiszen a feudalizmusból éppen hogy kikacsintó Magyarországon a polgárok elsősorban a svábok, a szászok, a zsidók, esetleg az idetelepített csehek közül kerültek ki. Őket a XX. század gyilkos hullámai szinte kivétel nélkül megsemmisítették, elűzték.
A félmillió zsidó honfitársunk meggyilkolását követte a másfélszázezer német származású polgár kiseprűzése, majd a szlovák lakosságcsere, és ne felejtkezzünk el a vállalkozókedvűek közül kétszázezer magyar elmeneküléséről az 56-os forradalom után. Az elvesztett nagyjából milliónyi polgárhoz (zsidó-sváb-szlovák, 56-os), indokolt még hozzáadnunk az európai uniós csatlakozásunk, azaz 2004 óta elköltözött hétszázezer magyart. Ők mind felháborodnának, lázadnának az eszement rongyrázás és a pénzügyi csőddel való játszadozás, az európai piacon maradás veszélyeztetése, az oroszbarátság miatt.
Akik maradtunk, vagy a korunk, vagy a életutunk, szocializációnk miatt megszoktuk, hogy „rongy uraink így neveltek”. Vagy ahogy Ady „A grófi szérűn” című, kötelező memoriterként betanult versében írja: „Mért fáj neked az égő élet? / Nincs benne részed soha.” Innen nézve jól értjük, miért nem vált ki indulatot Mészáros jachtja vagy Tiborcz palotái, életünk szinte minden területének „MOL-osítása”. Ugyanennek az Ady versnek egy másik sora magyarázza, hogy Orbán kikre alapozza rendjei (a CSOK-osok, adókedvezményezettek, járadékosok meg az oligarchák) mellett a győzelmét: ”Koldus, rossz álmú zsellér ébred”. A zsellérek lehet, hogy ébrednek - de fel nem kelnek soha.