Orbán Viktor;Donald Trump;Bencsik András;

Bencsik András: Orbán Viktor és Donald Trump készíti elő a történelem legfontosabb megállapodását az oroszok és az amerikaiak közt

Talán előre súgtak neki valamit?

Európában Orbán Viktor kezében van a béke kulcsa, mert ő az egyetlen, aki autentikus és hiteles partnere lehet akár az amerikai, akár az orosz félnek - jelentette ki a Hír TV Sajtóklub című műsorának vasárnap esti adásában a Demokrata főszerkesztője.

Bencsik András szerint mindnyájan tudjuk, hogy az Ukrajnában a békét az amerikai-orosz megegyezés hozza el. „Úgyhogy sajnálom őket, de innen üzenem nekik (az általa liberálisnak tartott médiának), hogy jó lesz, ha nagyon erősen figyelnek, mert gyakorlatilag a történelem egyik legsúlyosabb, legfontosabb döntését készítik éppen elő” - utalt a magyar miniszterelnökre és Donald Trumpra.

A műsort pénteken délben vették fel és Bayer Zsolt bevezetője szerint Orbán Viktor felettébb keveset tudnak beszélni, éppen ezért azt javasolta, hogy várják meg a találkozó eredményét, mielőtt szót ejtenek róla. 

Bencsik András gondolatai egyébként  összecsengenek azzal, amit maga Orbán Viktor kormányfő mondott vasárnap este az állami tévében. Orbán kijelentette, Trumpnak vannak titkos tervei a háború lezárására. Erről ugyan nem árult el részleteket, állítása szerint azonban egybeesnek a magyar érdekekkel.