A Mefisztóland című előadás alapötlete nem most született. A darab írói – Dömötör András, Laboda Kornél, Benedek Albert – 2015-ben, az egyik berlini színház felkérésére írták meg először a művet. Aztán – mint az kiderül – most készült egy új verzió a hazai viszonyokra, illetve a Katona József Színház társulatára, színészeire. Bátor a kezdés és a folytatás is. Az elején egy Faust-előadás végét látjuk meztelen színészekkel. Kiderül, hogy épp igazgatói pályázatot írtak ki a színház élére és halljuk a petíciót is, ami ez ügyben született. Hogy jön ide a Mefisztó? Úgy, hogy közben ezt az előadást próbálják a teátrumban és az igazgatóváltás idején, kérdés, hogy műsoron tud-e majd maradni.
Az alaphelyzet emlékeztetheti a nézőt a Nemzeti Színházban történt legutóbbi igazgatóváltásra. Hiszen ott is a Mefisztó volt az előző direktori korszak utolsó bemutatója. És elég hangos volt akörül is hajcihő. Hamar el is jutottunk a kultúrpolitikához, a színház átpolitizáltságához. A Mefisztóland ezt a témát célozza meg és nagy kanállal ki is meríti szinte az összes ezzel kapcsolatos asszociációt.
Ez az előadás alapvetően a színházról szól, annak lényegéről, határairól és mivel arra jut, hogy ebben a közegben nem lehetnek korlátok, ennek az állításnak a színét és fonákját is meg szeretné mutatni. Másrészt szól a színház és a hatalom viszonyáról. Innen persze adódik a Mefisztó-keret, hiszen Klaus Mann történetében a tehetséges főszínész eladja magát az akkor regnáló szélsőséges politikai hatalomnak. A Dömötör András által rendezett Mefisztóland nem más, mint egy hatalmas kiáltás, azzal szembesít, hogy ha nem teszünk valamit a rezsim ellen, akkor fel kell adni az elveinket, be kell állni a sorba, mert ha nem, akkor jönnek a retorziók, a zsarolások, az anyagi és morális fenyegetések és mindenféle más nyomásgyakorlás. Az előadásban felismerhetők a hazai színházi élet meghatározó, vagy nem meghatározó figurái, de konkrét név nem hangzik el a színpadon. Félmondatos utalásokból azonosíthatjuk, hol is élünk, mi az, ami történik velünk, vagy fölöttünk.
Lehet vitatkozni a darab nyelvezetével, amely sokszor vulgárisan trágár. Közben, ha szembenézünk azzal, mi is hangzik el körülöttünk, akkor inkább az mondható el, hogy az alkotók nem finomkodnak, azt a nyelvet használják, ami ma 2024-ben sajnos egyre inkább honossá lesz. Ami még a kultúrpolitikát illeti, az előadás folyamatot ábrázol. Azt, hogy honnan indultunk és hová érkeztünk meg. Persze a hatalomhoz jutottak gátlástalanságával, és a többiek néma cinkosságával együtt. Megmutatja, hogy miként lehet próbálni nemzeti szellemben és milyen az a performansz, amely a független kétségbeesett kísérletezés jegyében finoman szólva sem jár sikerrel.
A Mefisztóland az előítéleteinket, a megfelelési kényszerünket, a címkézéseinket, az árulásainkat is a képünkbe vágja. Mégpedig indulatosan, olykor kifejezetten provokatívan.
Devich Botond díszlete egyesíti a színházi öltözőt a cirkuszi manézzsal. Nagy Fruzsina látványos, a figurákat sokszor ellenpontozó jelmezei a produkció vivőelemeivé válnak. A színészi játék pedig elsőrangú. Kiemelendő Máté Gábor új, hivatalba lépő színházigazgatója, a „Pásztor”. Küllemében nagyon hasonlít a hazai színházi élet egyik vagy inkább „a” jelenlegi prominensére. Ám Máté Gábor játéka nem elégszik meg a paródiaelemek használatával és nem is paródiát látunk tőle, hanem rendkívül pontos és hatásos jellemrajzot. Egészen elképesztő az a jelenet például, amikor a korábbi dramaturgtól megválik. Empatikus próbál lenni, de kitör belőle a korábbi sértettség és ettől nem is veszi észre, miként gyakorolja hatalmát, vagy épp miként él vissza vele. A többi játszó is kitesz magáért. Tasnádi Bence színházrendezője óriási hőfokon él és perzsel is mindent maga körül. Mészáros Béla és Takátsy Péter színészpárosa egy párkapcsolati drámán keresztül mutatja meg, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy végül ki hová teszi le a voksát, miként dönt. Bán János, Fullajtár Andrea, Kanyó Kata, Kiss Eszter, Lengyel Benjámin, Nagy Ervin m. v., Szacsvay László és Tóth Zsófia valamennyien ugyanazt a színházi nyelvet beszélve precízen és markánsan építik fel figuráik adott karakterét.
Az előadás végén nincs katarzis,, a tehetetlen kilátástalanság lesz mérvadó. A szereplők megalázottan éneklik azt a musicalrészletet, amit számukra előírtak. A néző viszont úgy érezheti, hogy a Katona József Színház szerencsére még mindig szabad hely, ahol szabadon lehet színházat csinálni, kényes ügyekről is lehet, akár komolyabb vitákra ingerlő véleményt is kinyilvánítani.
Infó: Dömötör András - Laboda Kornél - Benedek Albert: Mefisztóland. Katona József Színház. Rendező: Dömötör András