A Home Start mozgalmat, a magyar Otthon Segítünk Alapítvány elődjét több mint ötven évvel ezelőtt, 1973-ban alapították az Egyesült Királyságban. A hazai szervezet 2001 óta támasza a kisgyermekes családoknak. Hegedüs Réka igazgató azt mondja: alapvetően normatív krízisek esetén támogatják a szülőket, hogy később ne kerüljenek még nehezebb helyzetbe.
Az önkénteseik a saját szülői tapasztalatuk átadásával, laikus segítőként vannak jelen ezekben az élethelyzetekben, kísérik, megerősítik őket.
Bizalmi kapcsolat
– A normatív krízisek mindenkivel megtörténnek – meséli az igazgató. – Ilyen lehet egy gyermek születése vagy egy költözés, tehát nem tragikus dolgokról van szó, hanem azokról a változásokról, amik mindannyiunk életében előfordulnak, de kihívásokkal is járnak. Mi a hat év alatti kisgyerekes családokkal foglalkozunk. Ebben az időszakban az egyik legnagyobb változás maga a szülővé válás, az első gyerek születése, ami egy nagy újratervezést, mozgósítást igénylő időszak. A hagyományos modellben az anyuka marad otthon a kisbabával, az apuka eljár dolgozni. Sokan keresnek meg minket ebben az időszakban azzal, hogy hirtelen egyedül, felnőtt-társaság nélkül maradtak, ráadásul rengeteg elvárás szakad a nyakukba. Mostanában azonban egyre többször férjektől vagy partnerektől kapunk telefonokat, hogy „itt van a feleségem, sokat van egyedül, látom, hogy kezd befelé fordulni, bizonytalan, nehezen mozdul ki a lakásból, és féltem, és szeretnék segítséget kérni.”
Egyre többször tehát nem is az édesanyák felől érkezik a segélykiáltás, de azért még mindig ők vannak többen.
Sokan keresik az alapítványt konkrét kéréssel, de legalább ugyanannyian vannak, akik csak érzik, segítségre van szükségük, de nehezen tudják még megfogalmazni, miben.
– Ilyenkor a koordinátor elmegy a család otthonába – folytatja Hegedüs Réka –, hogy egyrészt kiderüljön, mi vagyunk-e azok, akikre nekik szükségük van. Hiszen éppen azért, mert nem vagyunk szakemberek, nem tudunk minden helyzetet elvállalni.
A koordinátor ezután végiggondolja, hogy az ő önkéntescsapatából ki passzol leginkább össze az adott családdal. Ez nem azt jelenti, hogy egy gyógypedagógus végzettségű önkéntest küldenek akkor, ha egy kisgyermek fejlesztésre szorul. Ennek nem a szakmai tudás a lényege. A koordinátor inkább egy habitust, személyiséget próbál a családhoz illeszteni, mert ilyenkor tényleg a kettejük közt kialakuló személyes kapcsolat és bizalmi viszony adja a legnagyobb támogatást. Ez erősíti meg a szülőket. Mindeközben egy másik felnőttel beszélgetve könnyebb rájönni, mi a probléma, az elakadás oka, hiszen amikor magunkról beszélünk, kihangosítjuk a gondolatainkat, és akkor születnek meg azok a reflexiók, amelyekből el lehet indulni a megoldás felé.
– Mi nem feladatokra szerződünk, hanem inkább arra a jelenlétre, amit az önkénteseink adnak: az idejüket és a tapasztalatukat – mondja az igazgató. – Az önkéntes ismeri a környéket, ez például nagy segítség, ha a család nemrég költözött oda. A szülő el tud menni az önkéntessel, hogy megnézzenek egy bölcsődét, vagy segíthet abban, hogy melyik játszótér van legközelebb, hol lehet más kismamákkal babaruhát cserélni. Volt, aki azt kérte, hogy az önkéntes tanítsa meg alapdolgokat főzni. Van, akinek egy másik ember jelenléte hiányzik: például, hogy együtt fektessék le a gyerekeket a délelőtti alvásra, és utána két szót beszéljenek. Gyerekekkel sosem maradunk egyedül, sem otthon, sem máshol, ez a szervezet fontos szabálya. A szülőt a szülőségében támogatjuk. Az önkénteseink a jelenlétükkel és az egész lényükkel adnak támogatást, és ez a kulcsa az egésznek: az otthoni térben ott van egy másik tapasztalt szülő, egy felnőtt, és biztonságot ad.
Ítélkezés nélkül
Kocsis Gyula és a felesége, Kati az Otthon Segítünk Alapítvány önkéntes koordinátorai Budapesten a XV. kerületben és környékén, Kocziszky Krisztina pedig a csapatukhoz tartozó önkéntes.
– Szerettünk volna valami értelmes és hasznos tevékenységet folytatni a munkával töltött évek után is – meséli motivációjukról Kati. – Kettőnk közül én mentem először nyugdíjba, és megbeszéltük, hogy figyelem a hirdetéseket, a lehetőségeket. – Mire ezt megtaláltam, a férjem is nyugdíjas lett. Jó volt az időzítés, akkoriban indult egy önkéntesképzés is. Elvégeztük, szuper, játékos tréningen vehettünk részt.
– A motivációra visszatérve: sok embert láttam magam körül, akik elmentek nyugdíjba, és olyasmivel kezdtek foglalkozni, amire nem volt idejük a munka miatt – veszi át a szót Gyula. – Ezek jobbára öncélú tevékenységek. Megbeszéltük, hogy valamilyen közhasznú, segítő tevékenységet szeretnénk végezni. Több helyen próbálkoztunk, voltunk kórházi önkéntesek is, idősotthonba is jártunk többfelé, de aztán jött az Otthon Segítünk Alapítvány. A kisgyermekes családok támogatása amúgy is mindig szívügyünk volt.
– Az ember ennyi idős korára sokféle tapasztalatot szerez – mondja Kati –, de többször éreztük úgy, hogy erre a környezetünk nem kíváncsi, nincs rá szükség. Viszont az Otthon Segítünk Alapítványnál éppen ez a fontos. Mi nem tanácsadóként lépünk be egy család életébe, hogy megmondjuk, mit és hogyan kell csinálni, hanem megosztjuk a tapasztalatainkat. Például azt, hogy nekünk mi működött következetesség terén, hogyan oldottunk meg nézeteltéréseket a párunkkal egy nehezebb időszakban. Aztán ők eldöntik, mit tudnak hasznosítani ebből. Sokszor megnyugtatjuk az elbizonytalanodott szülőket, erősítjük bennük, hogy jó, amit csinálnak.
Kocziszky Krisztina szerint sokszor már a jelenlétük is rengeteget számít.
– Néhány percre leülhet valakivel az anyuka, és beszélgethet anélkül, hogy bárki ítélkezne felette – mondja az önkéntes. – Mindenkinek másra van szüksége, más téren vannak kétségei. Velünk a családok biztonságban érzik magukat, én legalábbis ezt tapasztalom.
Gyula azt mondja, rengeteg csodálatos élményben van részük. – Legutóbb egy anyuka azzal keresett meg minket, hogy olyan mértékig nem bírja a gyerekekkel való együttlétet, a gyerekek nevelését, hogy már visít bizonyos dolgoktól, de az a baj, hogy a nagyobb gyerek is visít. Először csak elbeszélgettünk vele, és már az szemmel látható változást eredményezett. Pusztán az, hogy megoszthatta a gondjait. Aztán végiggondoltuk vele együtt, mi történik valójában. Mit csinál a gyerek? Utánozza a szülőt, tehát ha ő visít, a gyerek is visítani fog, ezen ne csodálkozzon. Néhány dologra saját maga találta meg a megoldást, ott, a beszélgetés alatt. Az egyik rendkívül nyugodt, kiegyensúlyozott férfi önkéntesünket osztottuk be hozzá, és három hónap után azt mondta az anyuka – és ez ritka egyébként –, hogy köszöni az eddigi rengeteg segítséget, megerősödött, rendben van, és tudja, hogyan vigye tovább az életét. Ez egy nagy élmény nekünk.
– Egy másik kedves történet – folytatja Kati –, hogy miután az önkéntesünk befejezte a munkáját egy családnál, és elmaradtak a látogatások, a kisfiú még mindig emlékezett a hölgyre. Karácsonykor feldíszítették a fát, és akkor azt mondta a kisfiú, hogy olyan szép a fa, vigyék el megmutatni Gizi néninek. Úgyhogy a szülők meghívták az önkéntesünket karácsonyfanézőbe. Nagy volt a boldogság mindkét fél részéről. Az önkénteseknek sok mindent ad ez a tevékenység, sokat tanulnak maguk is Krisztina szerint. A felkészítés például érzékenyít, különböző kommunikációs technikákat tanít. Illetve az, hogy rendszeresen eljárnak egy családhoz, és ott támogatják a szülőket, attól is ők jobban érzik magukat.
– Sokan elmagányosodnak ebben a korban, de ennek nem feltétlenül kell így lennie. Ez a fajta segítségnyújtás mindenkinek jó, a család támogatást kap, az önkéntes pedig hasznosnak érzi magát, és ez feltölti. Receptre írnám fel ezt mindenkinek – meséli Kocziszky Krisztina.– Az is lényeges – mondja Gyula –, hogy nálunk nagyon jó a csapat, mindenki jószívű és segítőkész. Amikor összejövünk, akkor azt keresik, hogy miként tudnák egymást segíteni. Van, aki süteményt süt, a másik a kávét hozza. Megbecsüljük egymást, és a családok is megbecsülnek bennünket.