Magyar Nemzet;Józsefváros;migránsozás;önkormányzati választás 2024;

Életét adná Magyarországért az ellenzék egyik józsefvárosi jelöltje, a Magyar Nemzet mégis származása miatt támadja

Nem elég rasszistának lenni, annak is kell látszani.

Sorra vett több VIII. kerületben induló ellenzéki jelöltet a Magyar Nemzet egyik szerzője a ma megjelent publicisztikájában. 

„A rasszizmus ronda dolog, ugyanakkor nem vagyunk színvakok sem” - jegyzi meg a szerző, aki ezután származási alapon támadja a 

  • Abd El Rahim Alit, a Demokratikus Koalíció (DK) félig egyiptomi kerületi elnökét,

  • Camara-Bereczki Ferenc Miklóst, aki a nyugati-afrikai Bissau-Guineában született, de Magyarországon nőtt fel,

  • és Shakkour Aramot, akinek édesapja az Öböl-háború miatt jött ide, az édesanyja magyar, itt járt óvodába és iskolába is.

A sorok írója felteszi a kérdést, hogy a baloldal a kerület tizenkét körzetéből háromból bevándorló hátterű jelölt indít, és véletlen-e mindez.

Az egyik érintett, Shakkour Aram úgy válaszolt, ennyire gyáva módon még senkit nem látott migránsozni. „Nem feltétlenül zavar, ha engem támad a médiátok, ellenzéki politikus vagyok, ha jól végzem a dolgomat fogtok még írni cikkeket” - fűzte hozzá. Úgy véli, ez a stílus még a Fidesznél is szintlépés: 

„Magyarországon született, Magyarországon felnőtt, magyar anyanyelvvel rendelkező magyar embereket támadtok, akik ugyanúgy (sőt, jobban) dolgoznak az országért mint a Fidesz propagandistái, csak más a bőrük színe, vagy nem szokványos nevük van”

– írta az ellenzéki politikus.

Kitért arra is, hogy a Magyar Nemzet által szintén a származása miatt elővett Ali Abd El Rahim honvédtisztnek is felesküdött, a többi között a Magyar Nemzet propagandistáinak védelmére is. „Magyar az anyanyelvem, hiszen anyám is magyar, és dolgozni fogok mindenkiért, attól függetlenül hogy új lakos vagy tősgyökeres, egyedülálló szülő vagy nagycsaládos. És legyen akármi az anyanyelve, és jöjjön akárhonnan” - fogalmazott Shakkour Aram.