Momentum Mozgalom;NOlimpia;Donáth Anna;Magyar Péter;

Donáth Anna reagált Magyar Péter szavaira, szerinte a Tisza Párt alelnöke nem csak megbélyegzett 266 ezer embert, hanem elárulta a demokratikus minimumot is

Magyar Péter egy interjúban „bűnben fogant pártnak” nevezte a Momentumot.

„A Momentum népszavazásért gyűjtött aláírásokat. És még ha nemzeti ügy is lett volna az olimpia, és nem Orbán Viktor megalomán nagyzolása, akkor sem lenne igaz az állítása” – üzente Donáth Anna, a Momentum elnöke és EP-listavezetője Magyar Péternek a Facebook-oldalán.

Mint arról lapunk is beszámolt, a Tisza Párt alelnöke a HVG-nek adott interjújában arra a kérdésre, hogy az ellenzék egy bizonyos részével – például a Momentummal – össze tudna-e fogni – visszakérdezett: „van még Momentum?”. Ezt követően közölte, nem várnak semmiféle pártpolitikust, mivel annyi kiváló jelöltjük van, „hogy nincs szükségünk levitézlett politikusokra. Egy bűnben fogant pártéra sem”. Magyar Péter itt kijelentette, hogy a NOlimpia-kampányra gondol, mivel szerinte egy nemzeti ügy ellenében kampányolt a Momentum. „Persze, az olimpia feladása a Fidesz döntése volt. Gyáva volt beleállni a szakmai vitába” – fűzte hozzá.

Donáth Anna szerint az, amit Magyar Péter most csinál, nem pusztán annak a 266 151 embernek a megbélyegzése, a nemzetből való kirekesztése, akik aláírásukkal támogatták a NOlimpia-kezdeményezést, hanem elárulása annak a demokratikus minimumnak is, hogy az igazán fontos kérdésekben kikérjük a választók véleményét.

„Ma már tudjuk, hogy a NOlimpia-kampány az államcsődtől mentette meg az országot. Komolyan gondolja Magyar Péter, hogy ez az ország, ahol romokban az egészségügy és az oktatás, ahol a költségvetésen akkora lyuk tátong májusban, ami az egész évre volt tervezve, képes lenne most nyáron olimpiát rendezni?” – tette fel a kérdést Donáth Anna, aki szerint Magyar Péter a rogáni propaganda szavaival támadja a Momentumot.