Irán;vizsgálat;helikopter;Ebrahim Raeiszi;

Nem találtak lövedék ütötte nyomokat az iráni elnök helikopterének roncsain

A hadsereg előzetes vizsgálata szerint a legénység és a légiirányítás közötti beszélgetésben sem figyeltek fel semmi gyanúsra.

Nem találtak lövedék vagy más gyanús tárgy ütötte nyomokat az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító, Irán északnyugati részén lezuhant helikopter roncsain a síita állam hadseregének előzetes, csütörtök éjjel közzétett vizsgálata szerint.

Az IRNA iráni állami hírügynökség által is közzétett jelentés alapján

a helikopter végig az előre kijelölt útvonalon haladt, a pilóta pedig mintegy másfél perccel a szerencsétlenség előtt vette fel a kapcsolatot az elnöki helikopter-konvoj másik két járművével.

A zuhanás után a helikopter azonnal kigyulladt.

Az erős köd és az alacsony hőmérséklet nehezítette a mentést, így a vasárnap délután szerencsétlenül járt helikopter roncsait végül hétfőn hajnalban találták meg – áll a jelentésben, amely szerint

a legénység és a légiirányítás közötti beszélgetésben nem találtak semmi gyanúsat.

A hadsereg részéről bejelentették azt is, hogy a vizsgálat folytatódik, és a későbbiekben további részleteket fognak közzétenni.

Raiszi vasárnap Kelet-Azerbajdzsán tartományba utazott, hogy Ilham Aliyev azeri elnökkel együtt felavassa a két ország által az Arasz folyón emelt harmadik duzzasztógátat. Az őt és a külügyminisztert, Hoszein Amirabdollahiánt – valamint a többi között a tartomány kormányzóját – szállító helikopter a visszaúton, az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett zuhant le.