A budapesti Goethe Intézet felvette a kapcsolatot az önkormányzattal az Esterházy Péter-alkotóház ügyében

Mi okozott először meglepetést Budapesten?

Egy évvel ezelőtt nyáron kezdtem el dolgozni Magyarországon, és karrierem során ez az első olyan ország, ahol nyáron leáll az élet és az intézet is bezár két hétre.

Mi az intézet legfontosabb tevékenysége ön szerint?

A kultúrák közötti csere. Ez áll mindenek fölött a nyelvi kurzusokban, a vizsgákban, a gyerek-, kulturális és újságírói rezidens programokban.

A magyar kultúra német orientációja évszázadokon át erős volt. Az utóbbi időben azonban mintha csökkenne.

Ez két szinten mozog: az egyik a politikai színtér, a másik pedig az emberek között és a kulturális élet. A politikai nem tartozik az intézethez, viszont az emberek, diákok, tanárok, művészek és intézetek közötti együttműködéseket látva egyáltalán nem tapasztalom az érdeklődés csökkenését.

Régóta sokan féltik az európai kultúrát. Mostanában inkább a bevándorlók miatt nő a nyugtalanság, de veszélynek látják az amerikanizálódást is, egyebek mellett a filmiparban. Ön szerint van miért aggódni?

Ez nagyon fontos kérdés, különösen az Európai Uniós választások idején. De nincs miért aggódnunk. Az európai fiatalok olyan sokoldalúak és kreatívak, hogy nem fenyeget ez a veszély. Ezt bizonyítja a Goethe Intézet PITCH IT projektje is. Ez egy csehek, lengyelek, magyarok, németek és szlovákok részvételével zajló program, amelynek keretében fiatal kezdő filmesek valósíthatják meg ötleteiket. Az a tapasztalat, hogy alkotásaik különleges európai látásmóddal készülnek. Egyszer megkérdezték ezeket a fiatal alkotókat, hogy filmjeik vége miért más mint a hollywoodi happy end, amire azt felelték, hogy a saját történeteiket akarták megmutatni. Hasonlóképpen, a PERSPECTIVES projekt cseh, lengyel, litván, magyar és szlovák újságírókkal zajlik, Magyarországon az ELTE egyetemi rádiójának részvételével. Mindannyian 30 év alatti fiatalok, akik a maguk generációs – lakhatási, mentális egészséggel, karrierlehetőségekkel kapcsolatos - problémáit fogalmazzák meg a maguk európai hangján.

Magyarországon sok – akár már 40–es – ember érzi úgy, hogy nem érti a Z generációt. Németországban is jelen van ez a probléma?

Igen. Ezért nekünk is az az egyik nagy feladatunk, hogy megértsük és bevonjuk a fiatalokat.

Az intézetben dolgoznak fiatalok?

Vannak fiatal munkatársak, köztük egy 19 éves gyakornok, aki kulturális önkéntesként dolgozik itt, többek között a saját projektjén. Programokban is igyekszünk ezzel foglalkozni, tartottunk például olyan workshopot, amely a kommunikációs, köztük a generációs buborékok szétpukkasztását célozta meg.

Magyarország nagyon Budapest centrikus. A Goethe Intézet évek óta hangsúlyt helyez a vidéki programokra. Mit sikerült megvalósítani?

Valóban vidéken is jelen vagyunk. Két kulturális egyesülettel is dolgozunk: Pécsett a Lenau Egyesülettel és Debrecenben a Német Kulturális Fórummal. Programokat viszünk vidékre, nemrég Debrecenben zajlott például az Irodalom Éjszakája. A Szemrevaló című németnyelvű filmek fesztiváljának – amit az Osztrák Kulturális Fórummal és a svájci nagykövetséggel szervezünk - programjai Budapest mellett Debrecenben, Pécsett és más helyeken is zajlanak évről évre. Minden tavasszal megrendezzük az osztrák-svájci-német Wunderbar (magyarul Csodálatos) fesztivált, ennek keretében idén kétszáz esemény zajlott, több mint száz partnerrel, iskolákkal, kulturális intézményekkel, partnerkönyvtárakkal országszerte. A programok egyik része Budapestről, másik része viszont helyben helyiekkel szerveződött. Jó volt látni ahogy egy flashmobon rengetegen táncoltak egyszerre ugyanarra a zenére az egész országban.

Berlin és Budapest világváros. Mekkora a különbség a vidéki Németország és a vidéki Magyarország között kulturális szempontból?

A német és magyar kistelepülések kulturális élete nemigen különbözik. Kisebb helyekről beszélve figyelembe kell venni, hogy hogyan lehet elérni a kulturális kínálatot, mennyi idő alatt, milyen közlekedéssel – ez saját tapasztalatom is, hiszen vidéki kisvárosban nőttem fel. A vidéki kultúrában a helyi könyvtárak játszanak jelentős szerepet, ezért is alakítottunk ki egy 12 könyvtárból álló partnerkönyvtári hálózatot. Fontos, hogy helyi munkatárssal tudunk együtt dolgozni, a könyvtárak pedig ma már nem csupán könyvtárak, hanem találkozási helyek, kulturális programok helyszínei is. Az pedig fantasztikus, hogy Berlinnek és Budapestnek is nagyon erős a színházi, zenei, képzőművészeti, tánc és irodalmi élete, a két város alkotói között pedig ezer szál húzódik.

Olyannyira, hogy sok magyar író Berlinben él időről időre.

Abszolút! A mai mobilitás miatt az ember már szinte nem is tudja, hogy Berlinben vagy Budapesten találkozott-e valakivel. A budafoki aqb-ban „A Közös határok mentén” című csoportos kiállítása például épp a Berlinben élő magyar művészek hétköznapjait mutatja be, míg Fábián Évi fotókiállítása a Goethe Intézetben, akinek szintén van berlini kötődése van, hangsúlyosan a nőkét. Ezzel kapcsolatban is szervezünk programokat, legutóbb a „Mit tudnak a nők” című pódiumbeszélgetéssel és kiállítással, amelyen a nők tudományos életben elfoglalt helyéről esett szó. Egy tavalyi „Hogy szólnak a nők?” című programunk a műfordítás mellett, végül a nőírók szerepéről, pozíciójáról is szólt, amelyen arról beszélgettek, hogy alulreprezentáltak-e, mennyire elismertek, részesei-e a nők az irodalmi kánonnak és ki dönt arról, hogy mi a kánon. Mindkét alkalom egyértelmű tanulsága volt: a kultúrában és a tudományban is alulreprezentáltak a nők.

Érezte vezetői munkája során már hátrányát annak, hogy nő?

Magyarországon nem történt meg, de voltam már olyan állomáshelyen, ahol egy csoportban állva nem szólítottak meg, mert azt hitték, hogy nőként valakinek a felesége vagyok csupán.

A magyar kulturális élet függ a kulturális kormányzattól, mert nagy arányban állami finanszírozású. Hasonló a függőség Németországban is?

A német állam is jelentős mértékben finanszírozza intézményeket, művészeket. A támogatás elosztása, mértéke azonban megbízható, azaz kiszámítható és tervezhető alkotást biztosít a művészek számára. Sok színház az állami pénzekből olyan, kísérleti előadásokat hoz létre, amelyek a piacon még nem tudnának érvényesülni.

Nálunk gyerekcipőben jár a kulturális magánmecenatúra. Németországban másképp van ez?

Ismert a magánmecenatúra, de az állami támogatás még mindig fontosabb. De vannak hagyományai az aktív privát támogatásoknak.

A hazai kulturális életet megrázta, hogy Nádas Péter nem irodalmi, szakmai okból nem kapta meg a Világ Kultúráinak Háza irodalmi díját. Ön mit gondol erről?

A Ráday utcában sok beszélgetés folyt erről az izgalmas kérdésről, amelyet az eset felvetett. Lehetőséget adott arra is, hogy sok mindent újragondoljunk, például azt, hogy kiket hívunk meg Magyarországra, mert a meghívással reflektorfényt teremtünk. Támogatjuk a fiatal és új hangok bemutatkozását - fontos átgondolni azt is, hogy milyen szempontok alapján ítéljük oda ezeket a támogatásokat. Erről szeretnénk a Szépírókkal közösen tárgyalni. A zsűri döntéseiről nincs további információnk, de azt tudjuk, hogy a díj az irodalmi élet sokszínűségét fogja támogatni. De a díjnál is fontosabb, hogy a magyar irodalom lenyűgöző. Nádas Péter, akit személy szerint az évszázad egyik nagy elbeszélőjének tartok, gyakori vendég Berlinben, Kertész Imre, Konrád György és Esterházy Péter hagyatékát pedig a Berlini Művészeti Akadémián kutatják.

Esterházy Péter németországi kötődése okán felmerül a kérdés: a tervezett alkotóházzal kapcsolatban van dolga a Goethe Intézetnek?

Nagyon örülnénk, ha együtt tudnánk dolgozni a házzal, fel is vettük a kapcsolatot a III. kerületi önkormányzattal. Ez is újabb lehetőséget teremtene a német-magyar együttműködés elmélyítésére.