Fordítóként mi jelentette a legnagyobb szakmai kihívást? Gondolom, a négybetűs szavak és szinonimáik egy idő után már maguktól jöttek.
Semmi bajom a négybetűs szavakkal, főleg, hogy Bukowski esetében a káromkodás sosem öncélú, csak azt a beszélt nyelvet adja vissza, amit maga körül hallott, és amit íráskor ő maga is használt. Aki Budapesten, vagy bárhol az országban autóval közlekedik, sokkal cifrább dolgokat is hall annál, mint amiket Bukowski leírt. Ami pedig a szakmai kihívást illeti, az ennél a műnél is nagyjából az volt, mint, ami a többinél szokott lenni: Buk sokszor végtelenül egyszerű mondatait úgy visszaadni, hogy azok magyarul tökéletesen megfeleljenek az eredetinek. Nem szeretek sem hozzátenni az eredeti szöveghez semmit, sem abból elvenni, és mivel a magyar túlburjánzóbb nyelv, mint az angol, néha nehéz visszaadni olyan tömören az öreg mondatait, ahogyan ő azt megírta, de addig soha nem megyek tovább egy mondaton, amíg száz százalékosan azt nem érzem, hogy sikerült pontosan visszaadni az eredetit. Ez van, hogy egyből jön, van, hogy órákba telik, van, hogy akár egy napba is.
Azt gondolhatnánk, hogy e novellák elbeszélője, aki gyakran a szerző műbeli hasonmása, az átlagember szemében tipikus lúzernek számít, aki végeredményben a társadalom peremén tengődik. Szinte sosincs egy fillérje se, szörnyű helyeken húzza meg magát, folyton másnapos. Mitől lehet mégis vonzó egy ilyen figura?
Bukowski nem volt lúzer. Ő azt választotta, hogy nem áll be a sorba, nem lesz a rendszer rabszolgája, a társadalom hasznos tagja, és ez, ha valaki történetesen nem milliomos, nem könnyű meló. Az ő kívülállósága nem póz volt, hanem életforma, ami gyakran azzal járt, hogy olyan munkákat kellett elvállalnia, amit senki más nem akart megcsinálni. Mert már csak az maradt neki. De miközben borzalmasabbnál borzalmasabb helyeken dolgozott, mindvégig kitartóan, fegyelmezett írt, és már halála előtt jó néhány évvel népszerű, befutott író lett, jó házban élt, BMW-vel járt, és még szeretett írógépét is lecserélte egy IBM komputerre – ez utóbbit nyilván azért, mert változott közben a nyomdatechnika is. Szóval, nem volt lúzer az öreg: úgy élt, ahogy kevesen mernek, és a végén ő győzött. Vagyis túljárt a rendszer eszén. Többek között ettől is lehet ő vonzó figura.
Ennek alapján hogyan értelmezné Bukowski legendás, szállóigévé vált sírfeliratát?
A „Don’t try” feliratot? Egyrészről úgy, hogy „ne próbáld, csináld”, másrészről pedig úgy, ahogy Bukowski egy levelében írta: nem kell próbálkozni valamit megcsinálni. Várni kell a megfelelő pillanatra, amíg az adott dolgot egyből meg lehet csinálni. És ha nem jön a pillanat, akkor várni kell még. De ha eljön, akkor viszont azonnal le kell csapni rá, meg kell ragadni azt.
Az elmúlt évtizedek civil mozgalmai nyomán a kisebbségek érzékenységét illik tiszteletben tartani, így az irodalmi művek szemléletmódja, értékrendje, egyáltalán a szóhasználata sem lehet sértő. Ennek tükrében hogyan vélekedjünk az olyan szövegekről, melyek világában egyfelől bőven akadnak vehemensen szexista fordulatok, durva bántalmazások vagy másfelől „niggerezések”?
Ahogy a népszerű humorista Ricky Gervais mondja: „Csak azért, mert sértve érzed magad, még nincs igazad”. Nem értem azokat az embereket, akik visszamenőleg el akarnak törölni dolgokat. Ez a történelem meghamisítása a liberálfasizmus oltárán. 50-70-100 évvel ezelőtt egészen más volt egy-egy társadalom berendezkedése, mások voltak a szokásjogok, a nyelv, a beszéd, minden. Hogyan lehetne ezt ép ésszel utólag bárkin számon kérni? Bukowski eleve nem lehetett szexista, hisz amikor írni kezdett, maga a kifejezés még nem is létezett. Ő csak úgy írta meg az élet dolgait, ahogy látta. Ami pedig „nigger” szót illeti: Bukowski azt nagyon ritkán használta, mert az már az ő korában is sértő volt, és akkor is csak úgy, hogy azt akarta vele visszaadni, ahogyan a társadalom egyes egyedei a feketékhez, elnézést, az afroamerikaiakhoz viszonyultak. Mint például A kizsigerlő gép című novellában: „Dan nevetett, és letette [a telefont]. Majdnem nekimentek egy pick upban ülő niggernek. Mások szemében ő nem fekete volt, hanem nigger, és semmi más.”
Volt-e olyan pont valamelyik Bukowski-fordítása során, amikor az extremitásokkal szembesülve úgy érezte, ez azért már kicsit sok? Nekem e novellák alapján is lenne néhány ötletem...
Hát, ebben a kötetben a Venice Beach közösülő sellője volt egy kicsit sok. Két lecsúszott alkesz elrabol egy hullát, hazaviszi, kiderül, hogy tök jó nő volt, és sejthetjük, mi következik utána. Amúgy viszont, ha nem olyanok lennének a társadalmak, mint amilyenek, nem születhetnének ilyen írások, vagyis nem az íróval, a történetmesélővel van baj, hanem az emberiséggel.
Az antikváriumok, ha egyáltalán van Bukowski-kötetük, akkor ezt többnyire az eredeti ár duplájáért, sőt olykor a többszöröséért kínálják. A szerzőnek tehát nálunk is van fizetőképes rajongótábora. Van információja vagy elképzelése arról, hogy mekkora ez a kör? Meghatározható-e, hogy ki a tipikus Bukowski-fan?
Körülbelülre tudom csak megítélni: húszezer fölött lehet ma a Bukowski műveit olvasók száma – ezúton is üdvözlöm őket egytől egyig. Ahogy a könyvbemutatókon látom: tipikus Bukowski fan pedig – szerencsére – nincs. Fiatalok, idősebbek, lányok, fiúk, nők, anyák, művészek, zenészek, színészek, költők, alkeszek, decens emberek – mindenki megtalálható a Bukowski rajongók táborában, és ez a legszebb az egészben. Mert egy ilyen szókimondó, mogorva, alkoholista Vén Kujon író esetében pont nem ezt várnánk.
A szerző rendkívül termékeny volt, hatalmas életművet alkotott. A magyar olvasók mennyire vannak ellátva kedvencük könyveivel? Hogy állunk például a csehekhez vagy lengyelekhez képest?
A cseh vagy a lengyel piacot nem ismerem, de mivel ez a tizennegyedik kötet, amit Szász Zsolt barátommal különböző kiadóknál eddig megjelentettünk, szerintem elég jól állunk itthon Bukowskival, és arra törekszünk, hogy egyre jobban álljunk: azt tervezzük, hogy mostantól felváltva adjuk ki korábban megjelent és eddig kiadatlan műveit.
Egy fordítónak végül is nem kell feltétlenül szeretnie az átültetett szerző műveit. Az évek során milyen viszonya lett a Bukowski-prózában föltáruló, köznapinak aligha nevezhető világhoz?
Ha nem szeretném Bukowski írásait, nem fordítanám, nem áldoznék rá 20 évet az életemből, de történetesen nagyon szeretem. Fantasztikusan jól látta az élet dolgait. Rengeteget lehet tőle tanulni. Amúgy pedig egy XVI. kerületi lakótelepen, a Ferencvárosban és Los Angelesben szocializálódtam, így nem áll tőlem távol Bukowski világa, még akkor sem, ha hál Istennek, én sokkal jobb iskolákba járhattam, és sokkal jobb körülmények között élhettem eddig is. De mondom: nem az ő világával van a baj, hanem a miénkkel.
Infó: Charles Bukowski: A város legszebb nője. Troubadour Books, 2024.