Abba, hogy miként gondolkodhatnak a BCG-nél, a közelmúltban bepillantást nyújthatott az IME egészségügyi szaklap minapi konferenciája. Újlaki Ákos, a BCG partnere itt a magán- és a közellátás együttműködéséről beszélt.
Egyértelművé tette, hogy a hazai lakosság egészségállapotának javításában csak a finanszírozás növelésével lehetne szintet lépni. Ugyanakkor megjegyezte: a magyar egészségügy még a jelen finanszírozási körülmények között sem rossz. A szakember szerint viszont
ahhoz, hogy 15 éven belül elérjük Csehország egészségi mutatóit, most másfél-két százalékpontnyi GDP-arányosan többletfinanszírozást kellene beletenni a rendszerbe.
(Egy százaléknyi GDP értéke jelenleg mintegy 800 milliárd forint.) Hozzátette: a többlet jöhet közvetlenül a lakosságtól, a munkáltatóktól vagy e két szereplő befizetéseinek kombinációiból, valamint különféle egészségkárosító termékek jövedéki adóiból is. Újlaki Ákos szerint a köz- és a magánszolgáltatások együttélése a rendszerben csak úgy képzelhető el, ha van egy erős állami rendszer. Ahhoz azonban, hogy egy ilyen működhessen Magyarországon, a magánpiacot valamelyest korlátozni kell. Úgy vélte, három ponton kellene beavatkoznia az államnak. Így például az orvosok szabad áramlásának, munkavállalásának korlátozására lenne szükség a két rendszer között. Ennek első lépéseként például meg kellene határozni, hogy egy orvos, illetve ápoló összesen mennyit dolgozhat. Újlaki Ákos szerint ez az ellátás minőségét és biztonságát is javítaná. Mint mondta, lehet most azon vitatkozni, hogy nem tudjuk mennyi orvos vagy ápoló van, amikor azt sem tudni, hogy hány munkaórát dolgoznak.
Kérdés az is, hogy ki szeretne egy olyan operáló team asztalára feküdni, amelynek sebésze az elmúlt 16 órában is operált, csak egy intézménnyel odébb.
Újlaki Ákos határozottan állította, hogy jelen pillanatban a rendszerben nem látja át senki, hogy a gyógyításban dolgozó alkalmazottak közül ki, hol és milyen feladatokat végez, és onnan merre megy tovább. Ezért – szerinte – megkerülhetetlen olyan szabályok rögzítése, amely egy bizonyos óraszámnál többet nem engedné dolgozni az egészségügyieket. Ennek persze csak akkor van értelme, ha a ledolgozott munkaórák követhetők, ellenőrizhetőek.
Második beavatkozási pontként előfeltételeket szabna a BCG szakembere a magánegészségügyben való feladatvállaláshoz. Így például, ha egy intézményben nem lehet kiállítani az ügyeletet, mert nincs hozzá elég beosztható orvos, akkor azon a munkahelyen dolgozók nem vállalhatnának másutt munkát. Hozzátette: természetesen vannak szakmák – például az altatóorvosé – amelyekben ezt a szabályt nem lehetne mereven használni, mert ha a hiányszakmákban a gyógyítók csak egy munkahelyen dolgozhatnának, akkor bedőlne az ellátás.
Döntött a bíróság, Pintér Sándor tárcájának ki kell adnia az egészségügy átalakításáról szóló titkosított tanulmánytHarmadik beavatkozási pontként definiálni kellene, hogy mely intézmény lehet magánszolgáltató. Újlaki Ákos ezért azt javasolta, hogy a magánegészségügyi szolgáltatókat szerződéssel engedjék be az ellátórendszerbe. Fölidézte, hogy tavaly a Penta kórházlánc annak ellenére is megnyitotta Pozsonyban a magánkórházát, hogy az állam előre közölte: nem fogadja be a szolgáltatásait. Pozsonyban akkor egy nagy állami kórház öt telephellyel biztosította az egészségügyi közszolgáltatásokat. Csakhogy az új, innovatív technológiákkal is felszerelt magánkórház elkezdte az orvosokat, ápolókat „kilopkodni” a közszolgáltató intézményből. S miután két nagy kórházhoz nem volt elegendő szakember a rendszerben júniusra összeomlott Pozsonyban a sürgősségi ellátás. Egy kórházzal több lett, a beteg ugyanannyi maradt és még a jó szándékú magántőke is jelentős károkat okozott, miután nem strukturáltan érkezett a rendszerbe.