Nemrég jelent meg Romsics Ignác legújabb kötete, melyben a Széchenyi-díjas egyetemi tanár a történetírás történetéről értekezik

Napjaink egyik meghatározó fogalma a meta, nem véletlenül választotta ezt Mark Zuckerberg sem a platformjait összefogó szervezetének megnevezésére. "Egy olyan világszemléletet szeretnénk ezzel a fogalommal jelölni, amely egyfajta reflektív kívülállósságot biztosít számunkra azon jelenségekkel kapcsolatban, melyeknek mi is részei vagyunk." Így lehet filozófiája a filozófiának, irodalma az irodalomnak és történetírása a történetírásnak. Az ilyen jellegű meta-rátekintések ráadásul sokkal több szellemi izgalmat tartogatnak, mint az elsőre gondolnánk. A történetírás történetéhez például szorosan kapcsolódik a történeti gondolkodásunk vizsgálata, ami egyben azt is jelenti, hogy az, ahogyan a történelmet látjuk, nem csak a történetírók, de az emberiség történetének alapkérdéseit áttekintő gondolkodók is befolyásolják. Ezért is utalt legújabb könyvének már a címében is Romsics Ignác a történetírás megteremtőjére, Hérodotoszra és napjaink egyik legnépszerűbb tudományos bestseller-szerzőjére Yuval Noah Hararira. Előbbit a történetírás megteremtőjeként tartjuk számon, míg utóbbit akadémiai körökben vitatott ismeretterjesztőként, akinek azonban óriási hatása van a történeti gondolkodásunkra.

Attól már most óva inteném az olvasót, hogy a történetírás történetéről szóló történetet (bármennyire is vicces vagy meta ez a műfajmeghatározás) egy amolyan jegyzőkönyvként gondolja el, melyben a szerző felsorolja a történetírókat és azt, hogy ők milyen módszerrel jegyezték fel a különböző történelmi eseményeket.

A görög világ történetírói számára például magától értetődő volt, hogy birodalmak jönnek-mennek, felemelkednek és elbuknak, míg a kereszténység világszemléletében a történelem alakításában a gondviselés játszott fontos szerepet, a korábbi, körkörös időszemléletet pedig felváltotta a lineáris időfelfogás, amely a teremtéssel kezdődött és a végítélet felé halad.

A Hérodotosztól Harariig című kötet ily módon enged betekintést a nyugati történeti gondolkodás korszakaiba, illetve irányzataiba, és nem mulasztja el szemléltetni a korokon átívelő hatásokat sem. Romsics a tőle megszokott alapossággal és a rá jellemző széles látókörrel rajzol fel egy nagyívű szintézist arról, hogy milyen szellemi tendenciák alakították a történelemszemléletet, és hogy miként vették át egymás helyét a főbb gondolati rendszerek korszakról-korszakra. Ebbe szintézisbe pedig olyan szellemi óriások gondolatai is beletartoznak, mint például Herder világszemlélete, Hegel szellemtörténete vagy éppen Szent Ágoston vallomásai. A történetírók áttekintése során továbbá felfedezhetjük azokat a gondolkodási mintázatokat is, melyek ma is hatással vannak törénelemszemléletünkre. Magyarázatot kapunk többek között az Európa-centrikusság megszületéséről és elvetéséről, a történelem evolúciós szemléletéről és arról, hogy a különböző történelmi korok mennyiben feleltethetők meg az emberi személyiségfejlődés szakaszainak.

Ne gondoljuk tehát, hogy a Hérodosztosztól Harariig egy szakkönyv lenne, amely száraz kifejtésekkel, adatok felhalmozásával és ismertetésével, szakzsargont használva szemléltet a laikusok számára túlzó részletességgel tudományos téziseket. Bár a könyv kétségtelenül ott lesz minden történészhallgató, és a történelemmel valamilyen szinten foglalkozó egyetemista olvasmánylistáján, azoknak is érdemes helyet szorítaniuk a könyvespolcukon, akik „csak” arra kíváncsiak, hogy miként gondolkodtak történelmükről a különböző korokban az emberek. Azért is fontos téma ez, mert a történelemmel kapcsolatos gondolkodásunk jelentősen meghatározza a mindennapjainkat, melyet a mindenkori aktuálpolitika nagyon szívesen ki is használ. És a történetírás története éppen emiatt lesz fontos. Hogy az aktuális politikai narratíva ne tudjon olyan könnyen megvezetni bennünket. Hogy a történelemre úgy tekintsünk rá, ahogyan az van, ugyanis csak ennek segítségével tudjuk feldolgozni nemzeti traumáinkat és elfogadni múltunkat. Mert – ahogy maga Romsics is megfogalmazta ezt egy korábbi, Népszavának adott interjújában – aki nem érti a múltat, az nem érti a jelent sem.