Bajban az európai filmművészet?

A Nasty – Ilie Nastase-ról készült dokumentumfilm – ötlete több mint öt évvel ezelőtt fogalmazódott meg önben, mint lelkes teniszjátékosban. Nastase, azon túl, hogy zseniális sportoló, igazi botrányhős és állandó szereplője a román bulvár médiának. Mi volt a kiindulási pont?

Nem konkrétan Ilie Nastaseről, egy román sportikonról szerettem volna forgatni. Szóba került Nadia Comăneci is, de elég hamar Ilie Nastase mellett döntöttünk, mert mindamellett, hogy fantasztikus sportoló, elképesztően drámai karakter is. Megosztó figura, aki megjárta a csúcsot, de a legmélyebb szituációk sem kerülték el. Egyértelmű volt, hogy az élete megér egy filmet. A folyamat legizgalmasabb része az volt, amikor a kutatásaink során felfedeztük Nastase életét és pályafutását a hetvenes és nyolcvanas években. Egy remek újságírónak volt egy fantasztikus cikke A rossz csodálatos címmel, amiben rengeteg érvet hozott fel arról, hogy Shakespeare-től kezdve egészen mostanáig miért nyűgöznek le minket a gonosztevők. Szörnyű dolgokat tesznek, megvetendők, de van bennük valami olyan érdekes, afféle karizma, ami miatt tényleg függővé válunk a viselkedésüktől, és persze aztán az érvelésében eljut Nasty személyiségéig. Szép kaland volt számomra, hogy visszamehettem az időben, kutathattam a felvételeket és többet megtudhattam erről a fickóról, akit szerintem a fiatalabb generációkból sokan egyáltalán nem ismernek. Illetve, tudjuk, mint tett az elmúlt két évtizedben, az ittas vezetésektől kezdve, a rendőrökkel való botrányos viselkedésig, de az elfelejtettük, ki volt ő korábban.

Az, hogy ő nem egyszerű eset, indokolta, hogy három rendezője is van a filmnek?

Nem, ennek inkább én vagyok az oka. A Nasty készítése összefolyt a Libertate '89 – Nagyszeben című nagyjátékfilmem munkálataival, így az utómunka igen komplikálttá vált. Így megkértem két nagyon tehetséges fiatal kollégát, hogy segítsenek és végül remek trió állt össze. Amúgy nagyon jó, hogy beszálltak, mert Nastase egy idős testbe zárt gyermek és tényleg felszabadító érzés volt a szülői feladatokat megosztani. Érdekes, hogy a mai napig nem képes analitikus lenni, az összefoglaló kérdésfelvetéseket nem szereti, noha megvan az intelligenciája a válaszokhoz. Csak nem akar a sztorizástól elállni.

Tenisz kérdés, tenisz szakértő rendezőnek: miért nem volt Nastase után az elmúlt húsz évben román világelső férfi teniszező?

Jó kérdés, de nem tudok rá jó választ adni. Csak kérdések fogalmazódnak meg bennem: miért nem volt világklasszis focistánk sem? De ezzel a kérdéssel a magyar futball is szembesül. Tehetség, atlétikai képességek és szerencse csodálatos kombinációja ritkán adatik meg. De azt hadd tegyem hozzá, a női teniszezőink azért jeleskednek.

A filmrendezés mellett a legnagyobb romániai mozgóképes rendezvény, a Transilvania kolozsvári filmfesztivál igazgatója is. Mikor alszik?

Jogos, és be kell vallanom, hogy a Libertate '89 – Nagyszeben és a Nasty mellett tényleg nem volt sok időm a szervezésre. Szerencsém, hogy Mihai Chirilov művészeti igazgató és egy nagyobb csapat kézben tartja a dolgokat, és idén csak válság kezelésre kellett beugranom.

Ha már szóba hozta a Libertate '89 – Nagyszebent, úgy gondolom, ez a film sokkal nagyobb nemzetközi karriert érdemelt volna meg az esztétikai értékei alapján. Mivel ön rendező és fesztivál igazgató egyben, muszáj megkérdeznem: hogyan látja ezeknek a rendezvényeknek a hierarchiáját?

Tanácstalan vagyok. A '90-es évek végén kezdtem el járni fesztiválokra, azért, hogy megértsem a mögöttük lévő politikát, az okokat, hogy miért van itt és ott egy-egy film. Akkoriban érthető volt a rendszer. Most azonban már nehéz megérteni, hogy egy film miért van itt és ott, és bizonyos értelemben megkérdőjelezem, hogy mi fog történni a következő években. Az sem világos előttem, hogy a fiatalabb generációk mit értenek meg a programozók döntéseiből, mert Cannes-ban és Berlinben számos olyan mű van, mely nem biztos, hogy megérdemelten kap lehetőséget, ezzel sikeres karriert kapva, miközben számos olyan mű kap visszautasítást, melyekről az idő elmúltával kiderül, hogy értékesebb alkotások.

De mi ennek az oka?

Bizarr világban élünk. Tisztázzuk, nem azt kérdőjelezem meg, hogy a női szerepek hiányáról essen-e szó, ez nyilvánvaló probléma. De a fesztiváloknak ki kell pipálnunk a politikai korrektség összes dobozát, és a sokszínűségre, a kvótákra kell törekedniük. A termelés, a fenntarthatóság a legfontosabb, nem a művészi bátorság. Már nem a filmekről van szó, vagy arról, hogy egy alkotás milyen kihívások elé állítja a közönséget. Hanem arról, hogy biztonságban legyünk, és megfeleljünk a társadalmi elvárásoknak. Beszéltem Mihai-al, aki abban a szerencsés helyzetben volt, hogy láthatta az összes nevezést és egyetértett abban velem,hogy nagyon hiányoznak az európai mozi művészetben a fiatal szerzők, de a már befutott alkotók között is azok, akik mernek kihívást vállalni, provokatívnak és innovatívnak lenni. Mostanában több érdekes filmet találok például Indiából vagy az Egyesült Államokból, hogy ne beszéljünk Dél-Amerikáról vagy Koreáról.

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált idén huszonharmadszor rendezték meg. Hogyan látja a rendezvény szerepét a „nemzetközi rendszerben”?

Vannak a régióban vezető fesztiválok, Karlovy Vary vagy Wroclaw, melyek, ha nem is olyan nagyok, mint Cannes, de sikerrel igyekeznek a mozgókép művészet fellegvárai lenni. A TIFF igyekszik hasonlóan erős programot kínálni, de nekünk fontosabb a regionalitás. Az is lényeges, hogy a román filmművészetet bemutassuk, függetlenül attól, hogy állami vagy független produkció. És nálunk mindenki összejöhet – ez a Romanian Days lényege. Nagyon izgalmas volt, amit a dokumentumfilmes verseny győztes Kix rendezője, Révész Bálint mondott a díjátadón: „A Transilvania IFF olyan térként működik, ahol a magyar filmipar szakemberei találkozhatnak egymással, de nemzetközi vendégekkel is, egy olyan fesztiválon, amely mindig is kiemelt figyelmet fordított a magyar filmekre. Számunkra ez több mint egy filmfesztivál.”

A fesztivál visszatérő programja a magyar nap. Itt is széleskörű a program, művek jönnek össze, amelyek Magyarországon nem tudnának egy platformon szerepelni.

A TIFF magyar programja a Vajna rendszerhez kapcsolódik. Amikor felállt a Magyar Nemzeti Filmalap, sok barátunk - mint mondjuk Mundruczó Kornél -aggódott a magyar szerzői filmkultúra jövője iránt és a Filmszemle megszüntetésével tényleg nem volt olyan platform, ahol az alkotók találkozhattak volna. Így rájöttünk, fontos, hogy meghívjuk őket ide, és meghívjuk a külföldi újságírókat, hogy megnézzék a magyar filmeket és találkozzanak az alkotókkal. Különösen, hogy úgy éreztük, nem érzik magukat biztonságban, bizonytalanok, hogy mi lesz a finanszírozással, mi lesz a forgalmazással és úgy an block Magyarországon. Ezért úgy gondoltuk, hogy többet kell tennünk, mert a körülménynek bármilyenek is, remek művekkel jelentkeznek. A finanszírozás nehéz ugyanúgy, mint itt. Úgy gondoltuk, hogy a fiatal filmesekre kell koncentrálnunk, jobban támogatva őket őket. Amit én megpróbálnék, az az, hogy egy kicsit jobban megnyissuk a vitát. Nem elég filmeket vetíteni, a következő években tényleg többet kellene beszélnünk a finanszírozásról, arról, hogy hogyan birkózzunk meg az aktuálisan regnáló politikával és az ideológiával, és hogy mi az igazán  fontos a finanszírozók, például a magyar Nemzeti Filmintézet vagy a román CNC számára. Jelesül: hogyan lehetne továbbra is filmeket készíteni és megtartani a filmrendezői profilunkat, megtartani az ötleteinket anélkül, hogy elveszítenénk a hangunkat. Lehet, hogy két különböző „világról” van szó, Romániáról és Magyarországról, de sok közös probléma és kérdés van, ezért a magyar programot garantáltan erősítjük a jövőben.