Berengár királysága

„A parton állt egy kupleráj / Odajárt Berengár király..." (Erdős László)

Berengárunk 2017-ben, negyven éves korában született. Mesterségének címere: köztársasági elnök. De miért is nevezem Berengár királynak az elnök urat? Megválasztása előtt Jupiternek képzelte magát, aki az Olimposz csúcsáról szór villámokat alattvalói fejére. Az istenek jelöltje Forradalom címmel tette közzé terveit, amelyek jó része terv maradt. Azután jött a válságok sorozata: a sárgamellényesek mozgalma, a Covid keserves hónapjai, a nyugdíjkorhatár felemelése, a mezőgazdaságból élők lázadása.

Az első mandátum abszolút többsége a második mandátum idejére 14 százalékra apadt, a német megszállás kollaboránsai által alapított Nemzeti Tömörülés tábora minden választáson egyre nőtt, legutóbb 30 százalékkal az abszolút többség közelébe ért. Berengár minden vadászaton egyre nagyobb bakot lőtt, mintha valódi szándéka a szélsőjobb hatalomra vezetése lett volna. A protokolláris megemlékezések és temetések bajnoka hirtelen felindulásból feloszlatta a parlamentet és három héten belül kezdődő parlamenti választásokat írt ki. Az előrehozott, kétfordulós választást a Nemzeti Tömörülést kivéve minden párt jeges zuhanyként fogadta. Annál is inkább, mert a közelgő olimpiai játékok előtt sebtében lebonyolított szavazás egyik oldalnak sem hagy elég időt a felkészülésre.

A választás meghirdetésének másnapján több oldalról, Berengár korábbi szövetségeseinek szájából is elhangzott a politikai nyelvezetben eddig ismeretlen kifejezés: kupleráj! François Ruffin képviselő, az elnök hajdani osztálytársa hozzátette: egy dilinyós áll az állam élén... A franciák – mint számtalan más nép – képzeletvilágában a II. világháború után betiltott kéjtanyák nem csupán a fizetett közösülésre szolgáltak; a kifejezés az elszabadult indulatok, a káosz szinonimája volt és maradt. Berengár király látogatása a legtöbb elemző számára azt jelzi, hogy az önnön dicsőségétől elvakult uralkodó a józan ész helyett ezúttal is – hogy is mondjam? – egy másik testrésze sugallatára hallgatott.

A francia politika most az első forduló előtt, mint nagyon sok országban, háromosztatú. Az egymással szemben álló három tömb mérete azonban különböző. A végveszélyt érezve a baloldali pártok – a kommunistáktól a zöldekig – szövetséget kötöttek. Az EP-választási eredményeket kivetítve, a szavazatok egyharmadára számíthatnak. A szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülésnek sikerült elhitetni a közvéleménnyel, hogy biztos befutó, jövendő miniszterelnökét is megnevezte. A remélt abszolút többség helyett ők is egyharmaddal kénytelenek megelégedni. Az utolsó harmad fele jutott a most Renaissance-nak nevezett elnöki pártnak, ami akárhogy értelmezik, csúfos kudarcnak számít. A 7 százalékot elért jobbközép republikánusok kisebbik fele a Nemzeti Tömörüléshez csatlakozott, a nagyobbik, de Gaulle örökségére hivatkozó fél önállóan indul.

A sebtében indított kampányban nem jutott idő a választók tetszését elnyerő programok kidolgozására, megvitatására. A pártok arra kényszerültek, hogy a megváltozott helyzetben korábbi tételeiket ismételjék vagy ellenfeleik ócsárolására helyezzék a hangsúlyt. A közvélemény-kutatásokból egyértelműen kiderült, hogy a legsúlyosabb társadalmi problémák gazdaságiak: a vásárlóerő pangása, a népcsoportok elszegényedése, a valaha világhírű oktatási rendszer elavulása, a nagyvárosok külvárosaiban dúló bandaháborúk. Ehhez képest a Nemzeti Tömörülés a migrációt jelöli meg minden baj forrásaként és az 1789 óta egyenlő polgárokat három osztályba sorolja: őslakósok, külföldi eredetű honosítottak és migráncsok. Mindezt olyan országban, ahol a lakósok negyede minősülne külföldi eredetűnek.

Az elnökinek nevezett közép szerint az elmúlt hét évben nagyjából minden rendben ment volna, ha a szélsőjobb és a szélsőbal nem nehezítette volna a kormányzást. Olyan apróságra, mint Berengár elnök bizalomvesztése (a választók negyede bízik benne) nem figyel a kezdetben abszolút parlamenti többségű és Lendületben a köztársaság névre hallgató, pártnak ma alig mondható Renaissance alakulat – így a vesztébe rohan. A külpolitika Macron egyetlen erénye, de ahogy minden egyetemen tanítják, külpolitikával sehol sem lehet választást nyerni.

A baloldal vezetői az utolsó előtti pillanatban ébredtek rá, hogy ha továbbra is saját táborukban keresik ellenségeiket, mint a német kommunisták és szociáldemokraták Hitler hatalomra jutása előtt, akkor a Nemzeti Tömörülés könnyedén győz. Ez az egyáltalán nem indokolatlan félelem új megoldás keresésére kényszerítette őket. Az új út a régi: a II. világháború előtti években létező Népfront létrehozása. Ellenérzéseiket és ellentéteiket félretéve Új Népfront néven választási szövetséget kötöttek a zöldek, a szocialisták és a baloldal peremén elhelyezkedő, inkább kamaszkorúnak, mint szélsőségesnek látszó Engedetlen Franciaország (La France Insoumise). Figyelemreméltó, hogy az elmúlt évtizedekben jelentéktelenségével küzdő Kommunista Párt, intelligens stratéga főtitkárának hatására megerősödött, megbízható szövetségesnek tűnik.

A választási kampány kezdetén robbant az államadósság bombája, a költségvetési hiány pedig jóval meghaladja az EU által engedélyezett 3 százalékot. A hitelminősítők lefelé módosították Franciaország besorolását. Mindhárom tömb az elszegényedés megállítását, a bérek emelését ígéri, ami finoman szólva, szokatlan módja a hiány megszüntetésének. A Keynes-i elveket rehabilitáló Új Népfront az alapbér emelését tartja a fogyasztás-serkentés leghatékonyabb eszközének, az ehhez szükséges többletet a tőke-jövedelmek keményebb adóztatásával teremtené elő. Az elnöki oldal államcsődöt jövendölve tiltakozik, de nem tesz érdemi javaslatot. A Nemzeti Tömörülés a 10 százalékos béremelés forrását – nem meglepetés! – az illegális bevándorlók kitoloncolásával és minden segélyük megvonásával véli előteremteni.

Váratlan, de mégsem meglepő fordulat az antiszemitizmus becsempészése a választási harcba. Erre nem csupán a hatszázezret számoló zsidó közösség reagált, de a politikai élet egésze, sőt azon is túl. A Franciaországban élő zsidók integrációjára jellemző, hogy közismert a Nemzetgyűlés elnökének és a miniszterelnöknek a zsidó származása. Bár az eredeten kívül semmi más nem kötötte hozzájuk, de vallását gyakorló zsidó a szélsőjobboldal szélsőjobbján álló, fasisztoid Visszafoglalás (Reconquête) elnöke is.

A helyzet anekdotikus maradt volna, ha a tavaly október 7-i mészárlás és a Gázában indított háború nem emelte volna tízszeresére az antiszemita szövegek és cselekedetek számát. A napnál világosabbá vált az is, hogy ezek mögött nem az elenyésző számú „tősgyökeres” antiszemiták állnak, hanem sötét latorállamok. Az orosz titkosszolgálatok moldvai és bolgár ügynököket küldtek Dávid-csillagokat és véres kezeket festeni Párizs falaira. Súlyosabb fenyegetést jelentenek az iráni ihletésű, iszlám-fasiszták által végrehajtott merényletek. A feszültségkeltés sikeresnek látszik, s az indulatokat csak tovább szította Jean-Luc Mélenchon, az Engedetlen Franciaország vezetője, aki ellenállónak minősítette a Hamászt, pártjának parlamenti csoportja pedig palesztin zászlókat lengetett. Ha rajta múlna, a választási kampányban a gázai téma kerülne az élre, miközben Macron párthívei és ellenzéke egyetlen kérdésben, a „kétállami megoldásban”, azaz a palesztin állam elismerésében értenek egyet. Az abszurd színdarabokra hajazó cselekményt tovább bonyolította a Nemzeti Tömörülés fordulata. Hirtelen felindulásukban ők is a zsidóság barátjának és védelmezőjének jelmezét öltötték fel. Az egész szánalmas színjátéknak természetesen semmi köze nincs a valós helyzethez és a lehetséges kiutakhoz, de ennek magyarázatára se idő, szándék.

A választás első fordulója vasárnap. Az előrejelzés szinte lehetetlen. Ma még egyetlen oldal abszolút győzelmét sem valószínűsítik az óvatos duhaj intézetek. Ha a második forduló sem változtat a helyzeten, a koalíciós változatok következnek. Ezek végeredményét lehetetlen megjósolni. Ha a Negyedik Köztársaság sorsát, a parlamenti politika ellehetetlenülését tekintjük példának, a jövő még ijesztőbb.

Berengár nyilván ismeri a törvényt: ha a céget csőd fenyegeti, először a lányokat kell kicserélni. De ha az üzletmenethez nélkülözhetetlen bútorok cseréje elmarad, a (bordély)ház is rámehet. Mi több: Berengár fejéről leeshet a korona. Adott esetben a fejével együtt. Akad rá példa.