Karoly Vary nemzetközi filmfesztiválja továbbra is a régió mozgóképes eseménye – mi más lehetne az üzenet, amikor a rendezvény ötvennyolcadik kiadását egy különleges évforduló ünnepével indították: immár harminc éve ugyanis, Jirí Bartoska, az akkor épp nagyon népszrű színész átvette a rendszerváltás után haldokló rendezvényt és az állami támogatás okos felhasználása mellett üzletileg működő rendszert épített fel, mely a mai napig ragyogóan működik. A péntek esti nyitógálán is tulajdonképpen Bartoska volt a főszereplő, akit Marek Eben humorista, közszeplő és a mustra örök műsorvezetője a nézőtéren lebonyolított interjúval kezdte a show-t – nem mellékesen a direktor mellett azt este külföldi sztárvendége, Viggo Mortensen ült.
Apropó, sztárok: a sikerrecept nagy része, hogy Bartoskáék tényleg el tudják hozni a cseh fürdővárosba a legnagyobb neveket, a lista szinte végtelen, melyet az ebből készült, gálán levetített fotómontázs is bizonyított – vicces, hogy a sztárokkal lefotózott igazgató, szinte mindegyiken dohányzik, és hát ezek már történelmi kordokumentumok. Mint ahogy az, is, hogy a fesztivál 43-dik kiadásától kezdve úgynevezett trailereket gyártanak, melyeket a filmek előtt vetítenek le, amiket az idelátogató sztárokkal – és olykor cseh művészekkel - forgatnak le. Az idei újonc a Benicio Del Toróval készült etűd volt, melyben a Puerto Rico-i Oscar-díjas aktor a rá igencsak illő bérgyilkos arccal érkezik meg vonattal Csehországba, hogy végrehajtsa a misszióját: egyen egy finom oplatkyt.
Ám visszatérve az idei év első díszvendégére, Viggo Mortensenre, aki megkapta a szokásos, fesztiváligazgatótól járó díjat, mely tulajdonképpen minden filmcsillagot megillet, aki eljön ide – kivéve Johnny Depp-pet, akinek nem merték tavalyelőtt odaadni. Mortensen nyitófilmmel is megajándékozta a rendezvényt, amelynek úgymond a mindenese: a The Dead Don't Hurt című westernnek a rendezője, forgatókönyvírója, főszereplője és zeneszerzője is egyben. A mű egyébként a szó lehető legklasszikusabb értelmében vett amerikai teremtésmítosz, mely konzervatív stílusa ellenére igyekszik megújítani a műfajt. Mortensen alakítja Holgert, a dán bevándorlót és Vicky Krieps Viveanne-t, a francia hölgyet, akik egymásra találnak, szerelmesek lesznek és megpróbálnak civilizált életet teremteni maguknak a brutális idióták világában – már ez a premissza is a klasszikus amerikai westernek ironikus újragondolása. Az idill nem tarthat sokáig, mert jön a fekete ruhába öltözött bandita, Weston Jeffries (Solly McLeod), aki a műfaj kötelező archetípusa, agyatlan pszichopata, aki katalizátora a nagybetűs dráma véres végkifejletének. Az író-rendező Mortensen célja nem az önmegvalósítás volt – mi is tudjuk, de szerencsére ő is, hogy remek színész, így nincs erre szüksége –, hanem hogy egy merész húzással a női karaktert, Vivianne-t teszi meg protagonistának, ebben pedig valóban innovatív. Voltak már westernek, melyben voltak női szereplők, de azok vagy férfiasan kemények voltak, vagy áldozatok, de sosem láttunk még egy hölgyet a történet középpontjában. Kár, hogy a film, úgy tűnik a magyar mozikat, egyelőre elkerüli – pedig Csehországban, Szlovákiában. de még Ukrajnában is most debütál – Mortensen még az utóbbi országba is elutazott.
Erről maga Mortensen beszélt Karlovy Vary-ban a nemzetközi sajtónak szervezett konferencia beszélgetésen. Ahogy fogalmazott, a megrázó az volt a számára , hogy a nézőtéren rengeteg Vivianne ült, magányos erős nők. Megjegyezte, hogy politizálni és közéleti kommenteket nem fog tenni, de annyi megjegyzett, hogy ha Donald Trump lesz a következő amerikai elnök, akkor Ukrajna nem sok segítséget remélhet a jövőben – reméli, ez nem történik meg. A háromszoros Oscar-jelölt Mortensen sajátos hangulatú nyilatkozatokat szokott tenni, lévén, hogy igen zárkózott ember és végletesen unja, ha A gyűrűk ura produkcióról kérdezik, két ilyen tematikájú érdeklődés után megkért mindenkit, hogy ezzel a témával hagyják őt békén. Persze, minden másról lehetett kérdezni, például, hogy hosszú idő után, Ron Howrd kedvéért elvállalta a Tizenhármak főszerepét, ami ritka, mert nem szeret nagy stúdiókkal dolgozni. Aztán meg is bánta, mivel az MGM-Amazon úgy döntött, hogy a mozikat kihagyva stremingre küldeni a művet. „Nem is értettem, Ron talán legjobb legjobb filmje” – húzta alá a véleményét. A jövőben is inkább a delikát témák érdeklik, mintsem a szuperhős filmek, miután most egy női történetet mesélt el, Mortensen következőleg az őslakos kultúrákat veszi célba rendezőként. Ami, szavai szerint felvet egy ismerős kérdést: „Van-e jogom elmesélni a történetüket? Egyáltalán, volt-e jogom ahhoz, hogy egy nőről írjak? Ezeknek a provokációknak nem szabad felülni.” - jelentette ki Mortensen.
A hivatalos versenyprogram egyik korai premierje a The Hungarian Dressmaker (A magyar ruhakészítő) hazánk szempontjából is érdekes mű. Az 1940-es évek elején játszódik egy Pozsony közeli faluban, a határ közelében, ahol Marika (Borbély Alexandra) gyászolja férjét, aki katonaként halt meg. Miközben a Hlinka-gárda terrorizálja a magyar, zsidó és a cseh lakosságot, Marika próbál az embertelen gyűlöletben túlélni stresszes mindennapjait, amelyek az elviselhetetlenségig feszülnek, bonyolítja, hogy a padlását megjelenik egy cseh zsidó kisfiú, akit elkezd bújtatni, miközben egy nyíltan magyargyűlölő gárdista a szerelmét kényszeríti rá – persze a testi szépség azért még érték a szemében. A háttérben pedig zajlik a magyarság pusztítása és eliminálása, persze csak lassan, mert a német SS megfigyelők nem engedhetik meg, hogy elszabaduljanak az indulatok, lévén, Magyarország Hitler szövetségese. Így marad a kis háború: elfoglalni a templomot, lecserélni a szlovákul nem tudó káplárt és nem egy kisebbség nyelvén hirdetni az Úr szavát.
A produkció előélete is tragikus, mivel Iveta Grófová rendező Peter Krištúfektől, aki saját regényét adaptálta mozifilmmé, vette át az irányítást, miután a férfi autóbalesetben elhunyt 2018-ban és éveken keresztül válságba került a projekt. A végeredmény egy magyar, szlovák és cseh nyelvű (mindenki a maga nyelvén beszél) tisztességes alkotás, melynek egyébként a film végén megjelenő feliratai a legdrámaibbak: Marikát és több hozzá hasonló magyart a „csehszlovákok” munkatáborba száműzték Sziléziába, Magyarországnak a második világháborúban elkövetett bűnei miatt. Ez nyilván kevesek által ismert magyar sorstragédia és bár László Sára személyében van magyar koproducer, de a The Hungarian Dressmaker hivatalosan szlovák-cseh koprodukció, mely nemzetünk nem annyira közismert múltját mutatja be. Szürreális helyzet, de a magyar nemzeti érzésért sokkal többet tesz, mint a történelmi tényeket hollywoodi hamiskodássá formáló Most vagy Soha! és még milliárdokba sem került a hazai adófizetőknek.