Nézőpont Intézet;Orbán Viktor;Vlagyimir Putyin;Patrióták Európáért;

Félrenézőpont

A közvélemény-kutatás valaha komoly dolog volt. Aztán jött a Nézőpont.

A Nézőpont a marketing legsötétebb bugyraiban, a Fidesz füstös hátsó szobájában motozó kis állatka. Most éppen azzal a kutatásával hívta fel magára a figyelmet, miszerint a magyarok a Patrióták Európáért nevű szélsőjobboldali, populista gyülekezettel (nem pont így fogalmaztak) értenek egyet, és nem Manfred Weber Európai Néppártjával. Ezt egy július 1-3. közötti, 1000 fős mintán végzett telefonos felmérés alapján állítják. (Nem zárható ki, hogy Mráz Ágoston Sámuel cégvezető ezerszer felhívta Boros Bánk Levente kutatási igazgatót. Ezt a komolyságában hasonlatos mintavételi technikát javasolnánk is a jövőre nézve: ha már cirkusz, menjen bohócorral.)

Lássunk egy egyszerű példát, a Nézőpont első állítását. „Minden országnak védenie kell a szuverenitását a külföldi befolyásolással szemben.” Ezzel egyetért 81 százalék. Ez a 81 százalék szerintük Orbán-párti. Hát, egy nagy lókolbászt! A szuverenitást jelentős tömegek szerint sokkal inkább kell védeni az orosz elnöktől, és a pártházasság-szédelgő Orbán Viktortól, aki a fél világgal szembe menve az öldöklés idején is a háborús bűnössel üzletel. Magyar adóforintok csörögnek be a gázért cserébe az orosz hadigazdaságba. Fidesz-töltények fúródnak ukrán apák és fiúk szívébe.

Erre kérdezz, rá, Samesz, eszem a zúzádat! Vagy arra, hogy Orbán az oroszok kijevi gyerekkórház-bombázása után csak annyit tudott kinyögni: ő megmondta. Ő tudta, hogy a háború kegyetlensége szintet fog lépni. Ki nem ejtette volna az illiberális száján, hogy a támadó orosz agresszor rakétái okoztak emberhalált. Akinek hálásan megköszönte a moszkvai fogadást az ezt megelőző napokban.

Putyin a 2022-es februári orbáni békemisszió után három héttel rohanta le Ukrajnát. Most két nappal a gyalázatos moszkvai pincsiskedése után repültek a bombák Kijev felé. Erre némiképp sarkosabban mondanák az általa mélyen ismert székely vidéken: igazán elülhetnél a hátsódon, fiam!

És ez nem nézőpont kérdése.