;

Oroszország;lezuhant;rejtélyes haláleset;

- Kiesett a saját lakásának ablakán az egyik vezető orosz közgazdász

Az ehhez hasonló esetek egyre csak szaporodnak az Ukrajna elleni háború elindítása óta.

Életét veszítette az Orosz Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársa, miután kiesett saját, moszkvai lakásának ablakán - írja a Newsweek cikke alapján a hvg.hu. A 82 éves Valentina Bondarenko hétfő este halt meg. A mentőszolgálat azt közölte, hogy nem lehetett rajta segíteni. 

Nem ez az első (s vélhetően nem az utolsó) olyan rejtélyes zuhanás az orosz gazdasági vagy politikai élet ben azóta, hogy Vlagyimir Putyin parancsára az orosz hadsereg 2022. február 24-én lerohanta Ukrajnát. Tavaly júliusban a szverdlovszki megyei közlekedésbiztonsági felügyelőségének korábbi vezetője, a 62 éves Jurij Demin veszítette életét, miután lezuhant a Sziszert városában lévő dácsájának második emeletéről. Szintén júniusban egy bíró esett ki tizenkét emelet magasból. Februárban Marina Jankina – aki az orosz védelmi minisztérium pénzügyi támogatási osztályát vezette – ugyancsak kiesett egy ablakon Szentpéterváron. Az asszony korábban bírálta a Kremlt az ukrajnai invázió miatt.

Hasonlóan járt az az orosz milliárdos, Pavel Antov is, aki 2022 karácsonyán zuhant ki egy szálloda ablakán, Indiában. Ő ugyancsak kritikát fogalmazott meg a háborúval kapcsolatban. Ravil Maganovot, a Lukoil orosz olajipari óriáscég elnökét 2022. szeptember 1-jén holtan találták, miután kiesett egy moszkvai kórház ablakából. Ez év májusában pedig az orosz tudományos miniszterhelyettes, a 46 éves Pjotr Kucserenko halt meg, miután súlyosan megbetegedett egy Havannából Moszkvába tartó járaton. A tisztviselő egy kormányzati ügyben járt Kubában. Az egyik újságíró azt mondta, hogy a politikus ugyancsak ellenvéleményt fogalmazott meg a háborúval kapcsolatban. 

Napok alatt lehet csak eltakarítani a tombolás nyomait.