;

Fidesz;Bayer Zsolt;liberális;Fodor Gábor;álhír;"komcsi";

- „Mit tudom én” – válaszolta Bayer Zsolt a kérdésre, hogy mit jelentett egykor a fideszeseknek a liberális jelző

A tusványosi Bayer-show vendége egy másik Fidesz alapító, valaha az SZDSZ elnöki posztján is feltűnt Fodor Gábor volt, aki ma már csak „árnyalatokkal” vállalja évtizedekkel ezelőtti önmagát.

Nosztalgiázásba hajló, álhírekkel felturbózott, de mintha már kissé fáradó Bayer Zsoltot és a némi vargabetűvel fideszes gyökereihez visszatérő Fodor Gábort is megkaphatta a Tusnádfürdőn javában zajló tusványosi fesztiválra csütörtökön kilátogató – derült ki a Telex tudósításából. Az eszmecsere, amelyet Nagy Károly a kormánypárti Transzparens Újságírásért Alapítvány vezetője moderált, a Fideszben mára szitokszóvá vált liberalizmus körül forgott.

– „Mit tudom én” – felelte Bayer Zsolt arra, mit jelentett nekik a liberális jelző nekik harminc évvel ezelőtt. Szerinte ugyanis mindenki, aki a rendszert utálta, „persze, hogy liberálisként határozta meg önmagát“, míg „a komcsik voltak a nem liberálisok”. A fideszes publicista, megmondóember, a párt ötös számú tagkönyvének tulajdonosa a Bibó kollégiumi nosztalgiázás mellett rátért a meglátása szerinti lényegre, a mai liberalizmus elrettentő példájára, amelyet egy már megcáfolt álhírre alapozott. Aszerint tavaly Németországban emberek kutyának öltözve tüntettek a saját jogaikért.

– „Magasról szarok az összes jogukra. Aki kutyának képzeli magát, az elmebeteg idióta, akit zárt intézetben gondozni kell. Jövő héten meg jönni fognak a hörcsögök, kanári madárkák. Hát ki mondja meg, hogy én nem lehetek szerelmes az anyukámba, ha egyszer mindent lehet? Ha anyu is akarja, meg én is akarom. Hát nem ez a szabadság?” – dobta be saját stílusában Bayer Zsolt. A Telex megjegyezte: valójában senki se tüntetett Berlinben kutyának öltözve azért, hogy kutyaként élhessen, az erről szóló kamu beszámolókban egy fétispartin készült felvételeket használtak fel.

Fodor Gábor, a több mint egy évtizede megszűnt SZDSZ volt elnöke szerint ma már mást jelent a liberális szó, de az alapelvek, a szabadságjogok mégsem változtak. – Továbbra is liberálisnak gondolom magam, más árnyalatokkal természetesen, mint 20-30 éve – mondta. Bayer szavaira reagálva, azt mondta: „Amit te mondtál, az szélsőséges példa. A világ azért normális.” Fodor szerint a liberális gondolat nem azt jelenti, hogy mindent lehet, a liberálisnak a másik ember hasonló szabadsága a fontos. – Amíg olyat tesz valaki, amíg másoknak kárt nem okoz, addig bárkinek vallhatja magát – mondta.

A „vitában” még előkerült a nemzetállamok kontra európai egyesült államok ellentétpár, amelyben Bayer Zsolt kifejtette elméletét: „Három olyan fő identitása van egy embernek, amibe az összes többi becsatornázható: a vallási, a nemzeti, a nemi identitás. A nyugati világban a vallási identitás már nem létezik, Európa nyugati felén gyakorlatilag megszűnt létezni. A nemzeti identitás elvétele is elég szépen halad, a nemi identitást pedig a szemünk láttára kezdték eltüntetni – hangoztatta a publicista, aki „valahol” azt olvasta, hogy ma 72 nemi identitás létezik, de ő erre azt mondja: „Egy lószart, mama!”

Fodor Gábor szerint ugyanakkor „evidens, hogy megvan a nemzetállamok szuverenitása, de közben az Unió nem tud másképp működni, csak úgy, ha bizonyos kérdésekben egységesül”, és ebben az értelemben van európai identitás.

Az iskolákra hatalmas többletteher hárul. Több tintapatron kellene úgy, hogy vécépapír sem érkezik elég.