;

klíma;hiba;veszély;csere;elhalasztás;Szent János Kórház;műtétek;

A kórházban jelenleg fűtéskorszerűsítési munkák zajlanak

- A klímajavítás nem megoldás, két hét után is a berendezések cseréjére vár a Szent János kórház

Kásler Miklós ugyan azt állította, hogy nincs gond, ő már 50 fokban is műtött, a budai kórház főigazgatója rendkívül veszélyesnek nevezte az operációt már a 30 fokos hőmérsékleten is.

Két hete már szerelték, de mint kiderült, azóta sem javították meg a Szent János kórház műtőinek elromlott klímáit, így a betegek továbbra sem tudják, mikor operálhatják meg őket – számolt be csütörtök este az RTL Híradó az érintetteknek igen rossz hírről. – Az előjegyzés előreláthatólag szeptember közepéig szünetel, vagy legalább addig, amíg ki nem cserélik a klímarendszert – erről egyik beteget kérésére tájékoztatta az egészségügyi intézmény, de annak vezetése a televíziónak már nem nyilatkozott. 

Korábban Ralovich Zsolt főigazgató az Indexnek panaszkodott, hogy a Szent János kórháznak fél évszázados infrastrukturális problémáik vannak. Arról is beszélt, hogy míg más kórházakat már tömbösítettek, de náluk nem történt meg ez az átállás. – Ha a klíma nem működik, és a beteg a 30-31 fokos melegben a beteg le van takarva, akkor izzadhat, és folyhat rajta a veríték. Az izzadság pedig, mivel víz, jól vezeti az áramot, így nő a veszélye annak, hogy a beteget megégethetik, amikor például elektromos késsel a vérző ereket elsütik. Tehát nem komfortos, és még veszélyes is bizonyos hőmérséklet felett operálni, ráadásul a műtőben található különböző elektromos berendezések is leállhatnak, tönkremehetnek a hőség és a magas páratartalom miatt – indokolta Ralovich Zsolt, hogy miért állították le a nagyobb műtéteket és az ügyeleti felvételt a traumatológián. Egyértelműen a cserét nevezte szükségesnek, nem a javítást, és úgy tudja, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) már intézkedett az ügyben.

Ehhez képest Kásler Miklós, aki az előző kormányzati ciklusban volt az egészségügyért felelős miniszter megdöbbentő dolgot állított, amikor az RTL riporterei elcsípték csütörtökön Tusnádfürdőn. – „Kérem szépen, harminc évvel ezelőtt én ötvenfokos műtőkben végeztem 10-12 órás műtéteket. Lehetséges volt, mert életmentő volt. Most ugyanez a helyzet” – nyilatkozta. A jelenleg a Belügyminisztériumhoz tartozó ágazat államtitkára, Takács Péter ugyancsak a televízió kérdésére képes volt azt mondani: „Ennek az időszaknak is megfelelő felkészültséggel futottunk neki”. 

Tompos Márton a nem létező kínai egyetemet működtető, milliárdokkal kitömött alapítványról szóló törvény egyik passzusát kérné számon.