Előző
Következő
új cikk

Külföld

Bűnöző bevándorlók Berlinben

Népszava|2010. okt 9. 05:03
[A+ A-]
Miután Németországban vita bontakozott ki a politikus és közgazdász Thilo Sarrazin azon könyvéről, amely szerint a bűnözésre hajlamos és szociális segélyből élő muszlim bevándorlók egzisztenciális fenyegetést jelentenek a befogadó nemzet számára, újra nagyobb figyelem fordul egy korábban, még nyáron megjelent, hasonló témájú műre. Ennek szerzője Kirstin Heisig volt, aki bírónőként dolgozott Berlin bűnözéssel leginkább fertőzött kerületében, Neuköllnben.
A "Türelem vége" című könyvében - melyből még nyáron a Der Spiegel hozott le részletet - a bírónő szikár számokkal szolgált: Berlinben az államügyészség 550 olyan bűnözőt tart számon, akit már legalább tíz alkalommal ítéltek el súlyos bűnökért. Az 550-ből 214 egyetlen kerületben, Neuköllnben él. 45 százalékuk arab, 34 százalékuk török származású, de szinte az összes többi sokszorosan visszaeső bűnöző is - ahogy a német politikai zsargon kifejezi - migrációs hátterű.

A Németországban élő muszlim családokban a lányokat szigorúan fogják, a fiúkat azonban szabadjára engedik. Ezek közül ezért sokan naphosszat az utcán lófrálnak, csoportokba verődve. A hazulról hozott férfiasság-kultusztól eltelve erősnek érzik magukat, s innen már csak egy lépés a bűnözés. A büntethetőségi korhatár, vagyis a 14. életév betöltése előtt is.

Könyvében Heisig asszony felsorolt néhány tipikus esetet. Például azon férfiét, aki állítólag túl hosszan nézett rá egy arab fiatalra, ezért az társaival együtt alaposan elverte. Vagy azét az idős hölgyét, aki késő este csendet kért három - szintén arab - fiataltól, akik ezért "behúztak" neki egyet-egyet. Vagy azét a tanárét, aki egy - nem az iskolába járó - fiatalt a tanintézet udvaráról való távozásra szólított fel, mire ez ököllel az arcába vágott, majd belerúgott az alsótestébe.

Mivel az ifjú delikvensek még nem büntethetők, az ifjúságvédelmi hivatalok munkatársai nem igen tudnak mit kezdeni velük. Valósággal fellélegeznek, amikor egyik-másik "ügyfelük" betölti 14. életévét, és akkor legalább a fiatalkorúak bírósága foglalkozhat az ügyeivel. Igaz, az első esetekben az elítélteket általában próbára bocsátják, esetleg javító-nevelő munkára küldik. Elrettentő hatás: nulla. Heisig bírónő beszámolt egy 15 éves muszlim fiúról, akit lopásért ítéltek el, és aki még elítéltetése napján újabb bűntettet követett el: mivel egy uszodában zaklatott néhány fiatal lányt, egy biztonsági ember felszólította, hogy mutassa meg a belépőjegyét. Erre nem volt hajlandó, ezért kiküldték az uszodából. Kinn aztán megvárta a biztonsági embert és olyan erővel csapott az arcába, hogy a férfi szemüvege eltört, a szeme és az arca megsérült s rövid időre elvesztette az eszméletét. A fiú egyik barátja a mobiljával felvette a jelenetet, majd a két cimbora nevetve odébbállt. S mintha ez még mindig nem lenne elég, mire a fiatalember bíróság elé került, bűnlajstroma újabb hőstettel gyarapodott: két barátja és egy revolvernek látszó riasztópisztoly segítségével kifosztott egy illatszerboltot.

Heisig bírónő szerint a Neuköllnben tevékenykedő arab és török kábítószercsempész-bandák gátlástalanul kihasználják a 14 éven aluliak büntethetetlenségét. Libanonból hamis ígéretekkel kisfiúkat csempésztetnek át Berlinbe, ahol megbízottaik elveszik ezek útlevelét, hogy a német hatóságok ne küldhessék őket haza. A gyerekeket aztán olyan, a kábítószerek terjesztéséhez szükséges feladatokra használják, melyeknél nagy a lebukás veszélye.

Kirstin Heisig könyve megdöbbentette Németországot, ám nem kísérték olyan viták, mint Sarrazinét. Talán azért sem, mert a bírónő minden állítását dokumentálni tudta. Hatásában azonban mégis hamis általánosításokra adhat alkalmat. Egyszer talán könyvet kellene írni olyan bevándorlókról is, akik nem csak hogy beilleszkedtek, de tevékenységükkel gazdagítják is Németországot.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!