Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Miért maradok pénztártag?

Népszava|2010. dec 14. 06:04
[A+ A-]
Az erőteljes kormányzati nyomás ellenére - ma még - létező alternatíva, hogy egy magán-nyugdíjpénztári tag nem lép vissza az állami nyugdíjrendszerbe. A kormányoldal kizárólag az átlépés előnyeit és a maradás veszélyeit ismételgeti, míg az ellenzék államosítást kiált.

Egy ideális nyugdíjrendszer úgy épülne fel, hogy azok a pénzösszegek képezik majd a munkavállalók valamikori nyugdíját, melyeket ma befizetnek. Ezt a megközelítést nevezik tőkefedezeti (vagy várományfedezeti) elvnek, amely alapján a nyugdíj mértékét az határozza meg, hogy a nyugdíjas még aktív évei alatt mekkora tőkét halmozott fel. Ez azonban ma Magyarországon (és sehol a világon) nincs így. A II. világháború és az azt követő inflációs hullámok során ugyanis az addigi megtakarításokat az állam teljességgel felélte. Azoknak, akik a háború után mentek nyugdíjba, valahonnét biztosítani kellett a nyugdíját. Ezért a tőkefedezeti elv helyett a felosztó-kirovó rendszer honosodott meg, amely leegyszerűsítve azon alapszik, hogy egy adott időpontban az aktív népesség befizetéseiből fizeti ki az állam a nyugdíjakat.

A felosztó-kirovó rendszer azonban néhány évtized múltán hatalmas problémákkal lesz kénytelen szembesülni szerte Európában. A népességi adatok szerint ugyanis az egyes társadalmakban meredeken nő a nyugdíjaskorúak aránya, míg ezzel párhuzamosan egyre kevesebb gyermek születik; azaz a médiában gyakori szóhasználat szerint a társadalom elöregedik. Ez a folyamat oda vezet, hogy az aktív korúak egyre kevésbé képesek befizetéseikből "eltartani" a nyugdíjasokat, ezért az államnak egyre mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, hogy a jelenlegi rendszer működőképességét garantálja. Ezért állították fel 1997-ben a magánnyugdíj-pénztárakat, melyek az állami nyugdíjrendszer kiegészítéseként a tőkefedezeti elv meghonosítását célozták.

A pénztárak felállítása és a befizetések részbeni odairányítása miatt mindeközben az állami Nyugdíjbiztosítási Alapban a korábbinál is nagyobb veszteség termelődik, melyet az államnak kell kipótolnia adóforintjainkból. Ezt a hiányt az a távlati cél ellensúlyozza, hogy a pénztáraknál képződő tőkék az öngondoskodás irányába hatnak, s hosszú távon mindenki elsősorban saját megtakarításaira és ne pedig az államra legyen utalva. Így negyven-ötven év múlva, amikor a kizárólagosan állami nyugdíjrendszer a kevés aktívkorú és a sok nyugdíjas miatt már nem lenne fenntartható, a pénztári kifizetések tehermentesítik majd a büdzsét.

Magán-nyugdíjpénztárak hiányában a képlet egyszerű: vagy több fiatal dolgozóra lesz szükség, vagy csökken a szétosztható nyugdíjak mértéke, esetleg jelentősen emelhető a nyugdíjkorhatár. Mondanom sem kell, hogy míg az első megoldással Európa-szerte hiába próbálkoznak, addig a második megoldás politikailag és emberileg is vállalhatatlan. A harmadik megoldás nézetem szerint elkerülhetetlen, de ennek társadalmi hatásait pár hete egy párizsi út kapcsán a laikus is képes lehetett megbecsülni.

De lássuk végre, mi is történik a jelenlegi rendszerrel! Az APEH, amely eddig a választott pénztárunkhoz utalta a munkáltatónk által levont havi tagdíjunkat, novembertől az államhoz irányítja azt. A tagdíj a nyugdíjjogszabályok alapján járuléknak minősül, függetlenül attól, hogy azt hová utalják. Ennek különös jelentősége van. A járulék céladó, azaz pántlikázott pénz, amelyen a járulékfizető állami szolgáltatást, jelesül későbbi nyugdíjat vásárol magának. Így az állam azt nem használhatja fel tetszése szerint, hiszen ez nyugdíjcélú befizetés. Figyelembe véve, hogy a pénztári tagdíjat az állam a nyugdíjalapba csatornázza be, ezt a továbbiakban tekinthetjük nyugdíjjáruléknak.

Hiába is tiltakoznék ellene; 2010 novemberétől nyugdíjjárulékaim minden forintja az állami nyugdíjalapban köt ki. Ezért számomra egyértelmű, hogy mostantól egészen majdani nyugdíjazásomig teljes, 100 %-os mértékű állami nyugdíjra leszek jogosult. Minden más megoldás - azaz a jelenlegi szabályozás szerinti 100 %-os befizetésért cserébe 75 %-os nyugdíj - nyilvánvalóan alkotmányellenes, ezért ezt meg is támadtam az Alkotmánybíróságnál.

És akkor még nem szóltam a gazdasági miniszter újabb bejelentéséről, mely szerint a magán-nyugdíjpénztárban maradók az utánuk fizetett "nyugdíjadóért" nem kapnának semmit, mintegy kiiratkoznának az állami nyugdíjrendszerből. Súlyosan diszkriminatív lenne egy olyan szabályozás, amely kizárólag a pénztártagokat nem részesítené állami nyugdíjban - egy ilyen megkülönböztetésnek nincsen alkotmányosan igazolható, ésszerű indoka.

Az nyilvánvaló, hogy 1998-tól 2010 októberéig tartó időszakra nézve természetesen csak az állami nyugdíjként figyelembe vehető összeg háromnegyede jár majd nekem, hiszen nem lépek vissza az állami rendszerbe. De cserébe megmaradhatnak az eddigi befizetéseim a pénztáramnál, amelyet nyugdíjazásomig forgatnak számomra. Akkor pedig a hozamgarantált tőke összegének megfelelő nyugdíjra leszek jogosult (ha a számlámon ennél kisebb összeg lesz, akkor az kiegészítésre kerül).

A pénztári számlámon lévő pénz a tulajdonom, amelyet az állam jogállami körülmények között kizárólag azonnali, teljes és feltétlen kártalanítás mellett vonhat el. Tehát a zavaros, kompenzációs ígéretek nem elegendőek. Ha a tömeges visszalépések miatt a pénztáram csődbe menne, akkor pedig a pénztári garanciaalap lenne köteles azt hiánytalanul kifizetni nekem. (Persze a kétharmad birtokában a teljes garanciarendszer felszámolható és az egyéni számlákon nyilvántartott pénzünk államosítható - de lesz még Magyarország jogállam, ezért a 2050 táján esedékes nyugdíjamért nem aggódom.) A garanciaalap mögött az állam áll, így minden ellenkező híreszteléssel ellentétben a magán-nyugdíjpénztáraknál lévő pénzem biztonságban van.

Ugyanez az állami rendszerről már nem mondható el. Ha hihetünk a demográfiai adatoknak, mire nyugdíjba megyek, az aktívan dolgozók már nem lesznek képesek fedezni az én és kortársaim nyugdíját. Jelentős nyugdíjcsökkentéssel kell tehát számolni az állami rendszerben, így a magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolása bizonyosan aláássa a majdani Magyarország társadalombiztosítását. A folyamat kizárólag egy, a mostanihoz hasonló öngondoskodásra is építő nyugdíjrendszer keretei között fordítható vissza, amelyben az állampolgárok majdani nyugdíját nem élik fel a jelen felelőtlen kormányzatai.

Vagyis az igazi kérdés az, hogy fenntartjuk-e a piaci kockázatoknak nem vitásan kitett magán-nyugdíjpénztári rendszert vagy kitartunk a biztosan fenntarthatatlan állami nyugdíjrendszer mellett.