Előző
Következő
új cikk

Bulvár

Frida Kahlo az Újpest Galériában

nepszava.hu|2011. ápr 19. 15:06
[A+ A-]
Frida Kahlo, Diego Rivera és a mexikói muralista mozgalom legkiemelkedőbb alakjainak reproképeiből rendez kiállítást a Mexikói Nagykövetség az Újpest Galériában.
Frida Kahlo volt az első festőnő, aki leplezetlenül ábrázolta festményein a női testet, a szexualitást, és olyan élményeket, amelyeket csak a nők élhetnek át. A XX. századi mexikói festők plakátokon című kiállítás egy kis ízelítő, hogy a közönség is megismerhesse Mexikó művészét a XX. század festészetén keresztül. Válogatás a különböző irányzatok alkotásaiból, különös tekintettel a muralizmusra, mely festészeti irányzat egyik híres képviselője a magyar származású Frida Kahlo.

A különleges sorsú mexikói festőművész, 1907-ben született Mexikóváros külvárosában, Coyoacánban, a "Kék Házban". Apai nagyszülei Magyarországról települtek át Németországba, és Frida apja, Guillermo (Wilhelm) Kahlo fényképész innen érkezett Mexikóba. Négy lánya született, Frida volt a harmadik. Frida Kahlo hat évesen gyermekbénulásban betegedett meg, s jobb lába deformálódott. Ezt leplezendő fiatal lányként előszeretettel öltözött férfiruhába, majd hosszú mexikói szoknyákba. A tehuana népviselet egész életében kedvenc öltözéke maradt. A család szűkösen élt, ezért a lányoknak már korán dolgozniuk kellett. Frida alapfokú iskolája elvégzése után az ország egyik legjobb középfokú intézményében tanulhatott, s orvosnak készült.




1925 szeptemberében egy villamos ütközött azzal a busszal, amelyen Frida utazott, s ő egész életére kiható sérüléseket szenvedett. Csak sokára derült ki súlyos gerincsérülése, s hónapokra gipszfűzőbe zárták. Az unalom és a fájdalom elől menekülve kezdett festeni. Egy tükörben nézhette magát, így festette első önarcképét. Megfestette barátai, rokonai portréját is.

1928-ban csatlakozott az önálló mexikói kultúra megteremtését célul kitűző művészek csoportjához. Ekkor ismerkedett meg a nála huszonegy évvel idősebb Diego Riverával, az akkor már neves festővel, akihez 1929. augusztusában férjhez ment. 1930-tól 1933 végéig a házaspár az Egyesült Államokban élt, ahol Rivera több épületet díszített faliképeivel. Visszatérésük után Rivera, akinek eddig is rendszeresen voltak házasságon kívüli kapcsolatai, Frida húgával, Cristinával kezdett viszonyt. Az asszony ezentúl nem érezte magára nézve kötelezőnek a házastársi hűséget, s nyílt viszonyt folytatott jó néhány ismert és kevésbé ismert férfival és nővel. Szeretői között ott találhatjuk a magyar származású Muray Miklóst, a costa-ricai Chavela Vargas énekesnőt, a német Heinz Berggruent és Lev Trockijt is, akinek a Rivera házaspár kérésére adtak menedékjogot Mexikóban. Neki ajánlotta egyik legszebb, legragyogóbb önarcképét, a Függönyök között címűt.





Ekkor Kahlo már neves, független művész volt, de férjéhez élete végéig mély érzelem kötötte. 1953-ban amputálták jobb lábát, és nem hagyhatta el az ágyát. Ez nem akadályozta meg abban, hogy elmenjen első önálló mexikói kiállítására: mindenki legnagyobb meglepetésére ágyában fekve, díszes tehuana ruhában jelent meg a megnyitón. 1954 nyarán tüdőgyulladást kapott, ennek ellenére július 2-án részt vett egy tüntetésen, amelyen az USA guatemalai beavatkozása ellen léptek fel. Az állapota egyre romlott, és július 12-éről 13-ára virradó éjjel meghalt. Bár az orvosok tüdőembóliát állapítottak meg, naplója néhány bejegyzése miatt nem zárható ki az öngyilkosság sem. A Kék Házat, ahol született, és ahol 1941 óta élt és meghalt, Diego Rivera a mexikói államnak adta. Itt nyílt meg 1958-ban a Frida Kahlo Múzeum.

Bár az első képei, portréi az európai festészet hagyományait követik, Kahlo későbbi művészetére, színvilágára, jelképrendszerére a mexikói művészet, a hagyományok és a prehispán kultúra hatott igen erősen (Diego Riverának jelentős gyűjteménye volt prekolumbián művészeti tárgyakból). Sokan Kahlót szürrealistának tekintik, de ez nem egyértelmű. Míg a szürrealisták az álmok homályos értelmű jelképeit használták festményeiken, s olykor teljesen elszakadtak a valóságtól, Kahlo szimbólumai általában könnyen megfejthetők, s utalnak a művész életének azon szakaszára, amelyben a mű született. Kahlo szinte valamennyi festménye önéletrajzi ihletésű. Sok önarcképet festett, s ezt magányosságával magyarázta. Az arca maszkszerű, szinte semmiféle érzelem nem tükröződik rajta, az arcot körülvevő, jelképes értelmet hordozó tárgyak, állatok, a háttérben látszódó táj árulja el a kép igazi mondanivalóját, a művész pillanatnyi lelkiállapotát.

A Henry Ford Kórház című kép az első, amely nyíltan szól a vetélésről, s ezt olyan formában, amely a fogadalmi képekről, a mexikói naiv művészek által készített vallásos tartalmú retablókról ismerős, de a szentek helyét más jelképek foglalták el. Az ősi azték mitológia is forrásául szolgált dualista szemléletével, hiszen ott állandó küzdelem folyik a napisten és az éjszaka istene között. Kahlo sok festményén felismerhető ez a kettős szemléletmód. A remény fája, Tarts ki! című képén a műtéttől legyengült Frida a nappalhoz, míg az erős Frida az éjszakához, a holdhoz, a nőiesség szimbólumához tartozik. A híres A két Frida című képen, amely válása után készült, a festő mint két különböző személyiségű asszony jelenik meg, amelyet egy ütőér köt össze. Diego Riverával folytatott viharos házassága is sok képe élményanyagát adta. Utolsó éveiben is nagyon aktívan részt vett a közéletben, festményei egyre több politikai tartalmat hordoztak. Hite szerint a politikai meggyőződés megszabadíthatja őt és az emberiséget a fájdalomtól.

A muralizmus, mint irányzat, az 1910-es Mexikói Forradalom idején alakult ki. Művészei tanulmányaikat a mexikóvárosi San Carlos Akadémián kezdték és utána Európában folytatták. Ezt a forradalmi művész-csoportot erkölcsi, politikai és társadalmi okok vezették, hogy elindítsák a mexikói muralista mozgalmat, mint ellenreakciót a hagyományos festészettel szemben.

A nagy falfelületek kezelésében egyaránt alkalmazták az európai módszereket, valamint a kétezer évvel azelőtti, prehispán időkből származó Teotihuacáni, Bonampaki és Cholulai ásatások alkalmával felfedezett, természetes festékanyagokkal színezett falfestmények technikáit. Erre a festészeti műfajra a realizmus nyomta rá a bélyegét, mert képviselőinek az volt a célja, hogy bemutassák Mexikó történelmét narrációs, (elbeszélő) mindenki által könnyen érthető stílusban. A festők művei, a maguk valóságos megnyilvánulásaiban ábrázolták a népet, a népművészetüket, harcaikat, tájaikat és istenábrázolásukat. Mexikó évszázadokon keresztül vagy ismeretlen volt, vagy az európai értelmezés és ábrázolás tükrében egy olyan hamis kép alakult ki róla, ami igen messze esett a valóságtól. A kiállításon bemutatásra kerülő reprodukcók lehetővé teszik, hogy nyomon kövessük a XX. század mexikói festészetének fejlődését olyan személyiségek képei által, mint Diego Rivera, a mexikói muralista mozgalom egyik legkiemelkedőbb alakja, Siqueiros és Rufino Tamayo, valamint a Magyarországon is egyre ismertebb Frida Kahlo.

Megemlíthetjük még Trinidad Osorio, Antonio Navarrete, Vezcali, Gustavo Montoya, Elisa Ancira, Casimiro Castro és Luis Anaya képeinek reprodukcióit, mint a mexikói nép kultúrájának sokrétű megnyilvánulásait.

Az ingyenesen látogatható kiállítást a Mexikói Nagykövetség rendezi az Újpest Galériában 2011. május 13-án, pénteken 18 órakor, melyet Isabel B. Téllez Rosete, Mexikó nagykövete nyit meg.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!