Előző
Következő
új cikk

Külföld

Továbbra is láthatják a Duna Televízió adását az ausztráliai magyarok

MTI|2011. okt 24. 11:45
[A+ A-]
Üdvözölték a kormány nemzetpolitikáját a résztvevők az ausztráliai magyar szervezetek konferenciáján, és megnyugvással fogadták Semjén Zsolt bejelentését, hogy továbbra is láthatják a Duna Televízió adását a Miniszterelnökség hétfői MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint.
Semjén Zsolt nemzetpolitikai miniszterelnök-helyettes Canberrában a földrész magyar szervezeteinek konferenciáján szólalt fel.

A közlés szerint a helyi magyar református közösség vezetője gyűjtésre szólította fel a híveket, az adományokkal a magyar államadósság csökkentéséhez szeretnének erejükhöz mérten hozzájárulni.

Semjén Zsolt múlt héten utazott el Ausztráliába, látogatása során tárgyalásokat folytatott Sydneyben Barry O'Farrellel, Új-Dél-Wales állam miniszterelnökével. A megbeszélésen az ausztrál fél kifejezte érdeklődését a magyar gazdaságban rejlő lehetőségek iránt.

A kormányfő helyettese a nemzeti ünnepen, október 23-án beszédet mondott Sydneyben az ausztráliai magyarság rendezvényén, ahol magas állami kitüntetéseket adott át az emigráció összetartásában kiemelkedő munkát végző személyeknek.
Utazása során Semjén Zsolt az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatban is tájékoztatja a magyarság képviselőit.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!