Előző
Következő
új cikk

Kultúra

A minisztérium valóban megmentené a Rajkó Zenekart?

Népszava|2012. márc 1. 06:32
[A+ A-]
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba (KIM) tegnap várták azt a 12 híres zenészt, a Rajkó Zenekar egykori és mai tagjait, akik 2017-ig e védett név hordozói. Beleegyezésük nélkül a minisztérium nem teheti meg azt, amibe már bele is kezdett, hogy Rajkó néven új, állami fenntartású zenekart szervez. Gerendási István, aki a Rajkó Művészegyüttesnek 36 éve az igazgatója, sajátos megfélemlítésről beszél, és arról, hogy tőlük e nevet elvenni nem lehet, legfeljebb úgy, ha lelövik őket.
-Kapkodjuk a fejünket - mondja Gerendási István-, és nem értjük, mi történik. A 60. évfordulóját idén ünneplő Rajkó Zenekar világhírű tagjainak ugyanis felvételi vizsgát kellett volna tenniük a Balassi Intézetben, ahová a zenekar huszonnégy tagjából négyen mentek el. Végső elkeseredésükben, mert Gál András Levente, a Jó Állam Fejlesztési Koncepció végrehajtásáért felelős kormánybiztos a felvételi vizsga időpontja előtt pár nappal - szintén a Balassi Intézetben - arról tájékoztatta őket, ahhoz, hogy valaki bekerüljön az állam által finanszírozott új Rajkó zenekarba, egy bizottság előtt felvételizni kell. Gál András Levente, tanú jelenlétében azt is elmondta nekem, a minisztérium eltökélt szándéka, hogy a zenekart s a művészeti iskolánkat államosítsák, az alapítványunk épületét pedig el kívánják venni.

Harminchat éve vagyok a Rajkó Művészegyüttes vezetője, és a Rajkó Kft. ügyvezető igazgatója. Azt mondták, rám már nincs szükség. A Rajkó Zenekar világhírű, Kodály Zoltán Díjas, Közéleti Díjas, a tagok tele vannak állami kitüntetésekkel. A nevet 1997-ben védettem le. Az ő nevükre is: tizenkét jó ember, kiváló muzsikus nevére.

Hétfőn, február 27-én a tizenkét névhordozóból 10-en megjelentek egy ügyvédi irodában, ahol aláírták, a Rajkó nevet nem adják. A 11. névhordozó jelenleg az Egyesült Államokban turnézik. A névhordozók közül jelenleg hatan tagjai a zenekarnak. A másik hatot is megkeresték a minisztérium képviselői. Csakhogy a minisztériumban nem tudják, nincsenek tisztában avval, hogy a prímások, a zenészeink számára mit jelent a Rajkó név. Radics Ferenc, aki az Állami Népi Együttes prímása, a következőket mondta:"Igazgató úr, engem is megkerestek, én pedig természetesen nemet mondtam. Mert a Rajkó Zenekarból eljöttem ugyan, de a szívemet örökre ott hagytam." Amikor a zenekar tagjai megtudták, hogy felvételizniük kell, volt, aki azt mondta: "Miért nem kellett akkor, amikor a Carnegie Hallban léptünk föl? Vagy a Vatikánban, a pápa előtt? És megfeleltünk akkor is, amikor Magyarország tavalyi uniós elnöksége idején Európa külügyminiszterei előtt kellett játszanunk? Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár úr még levelet is küldött, hogy milyen csodálatos volt a játékunk..." Most meg vizsgát kellene tenniük. Azoknak, akik huszonöt éve játszanak a Rajkó Zenekarban. Tudjuk, hogy egyfajta újraelosztás történik. Hogy a kultúrában is piacot akarnak szerezni, s ilyenkor semmi sem drága.

A felvételi vizsga komolytalan volt. Ha például valaki a mi Rajkó iskolánkba vagy a zenekarunkba szeretne bekerülni, annak játszania kell klasszikus zenét, etűdöt, egy előadási darabot, cigány zenéből kell lassú csárdás és gyors, hallgató és variáció... zeneelméleti kérdésekre is válaszolniuk kell. A Balassi Intézetben a vizsgázó azt játszott, amit gondolt. Ez nem egy felvételi vizsga volt, hanem valamiféle szimpátia szerinti válogatás. Bárki jelentkezhetett; megítélésem szerint az egészre azért volt szükség, hogy a névhordozókat megnyerjék, felvegyék, és megszervezzék a teljes mértékben állami, az ő ízlésük szerint való új Rajkó zenekart.

-Az elmúlt évben önök hosszú hónapokon át küzdöttek azért, hogy megkapják azt a mintegy negyven millió forintot, amit egy zártkörű, meghívásos állami pályázaton még 2011 nyarán a Rajkó Művészegyüttesnek ítéltek. Mikor kapták meg? - kérdezzük Gerendásit -Idén február közepén - hangzik a válasz. December elején Latorcai Csaba, a KIM nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az együttes előtt azt mondta, szeretnék megmenteni az együttest. "Megszűnne a zenészek hosszú évek óta tartó kiszolgáltatottsága és a zenekar körül kialakult bizonytalan helyzete". A zenekart és a tánckart az állami fenntartású Design Terminál Nonprofit Kft veszi át.

Az első lépésük az volt, hogy kirúgták a tánckart. A második meg az, hogy a zenekar tagjait felvételi vizsgára kötelezték. Azt mondták, a Rajkó név fiatalt, gyereket jelent. Tegnap délután fél négyre a Rajkó 12 névhordozója volt hivatalos Gál András Levente kormánybiztos úrhoz. Ő is a nevet akarja. Amit 1997-ben, mint az együttes igazgatója levédettem. Aztán tíz év után meghosszabbítottuk. Előjoga erre a védjegy tulajdonosának van. A védettség 2017-ig szól. A névhordozók azóta meg lettek fenyegetve. Bizonyos személyek azt ígérték, ha a nevet nem adják, akkor másként is tudnak beszélni. Ezért fogadtunk ügyvédet, hogy ne lehessen őket a hatalom által megfélemlíteni. És mert nem akarják magukat olyan, erőből való tárgyalásnak kitenni, ami nem az ő műfajuk.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!