Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Hatalmi téboly a halálig

Népszava|2012. márc 31. 06:31
[A+ A-]
Ováció fogadta Szörényi Levente-Bródy János Veled, Uram! című rockoperájának premierjét, a Budapesti Operettszínház előadásában, a Thália épületében. A szűnni nem akaró hatalmi tébolyról szóló darab erősen aktuális.
A Mészáros Árpád Zsolt által játszott Orseolo Péter, aki István király unokaöccse, kapásból főgonosz, Szörényi Levente és Bródy János Veled, Uram! című rockoperájában, amit a Budapesti Operettszínház mutatott be a Thália Színházban. Egy mitugrász kis fickó. Csak a vak nem látja, hogy nem is kétszínű, hanem sokszínű ármánykodó. Hogy a többieknek a színpadon ez miért nem szembeszökő, az rejtély. Azt el kellene játszani. Hogy mondjuk mindenki totálisan ostoba körülötte, ezért nem szembeszökő, ami nyilvánvaló. Vagy sokan szenvednek farkasvakságban, ahogy manapság.

Ezt Esztergomban, a tizenkét évvel ezelőtti ősbemutatón még azért nem kellett eljátszani, mert Kaszás Attila alakításában ugyanez a figura árnyaltabban fajsúlyosabb volt, meg ott a bazilika előtti óriási térben a látvány amúgy is jobban dominált. Most, hogy kőszínházba került, Somogyi Szilárd hatásos rendezésében, a többek által a kultusz előadássá vált István, a király folytatásának tartott darab, amihez új dalok, jelenetek születtek, sok tekintetben változik a helyzet.

Az világos, hogy az István, a király az államalapításról, az előtte dúló öldöklő harcokról, és a konszolidációról regélt.

A pogányok dallamaival, az erőteljes koreográfiával egyszerre volt lázító - amit föl lehetett úgy is fogni, hogy az akkori rendszer ellen bőszít -, miközben mégiscsak a konszolidáció apoteózisa is volt, tömegekre ható formában. Hogy aztán a későbbi, néhány évvel ezelőtti, tévé tehetségkutatóból kinövő változata már inkább csak show legyen. A mostani első rész is főleg show. Bodor Johanna koreográfus megmozgatja a táncosokat, és szinte egyáltalán nem mozgatja meg a szereplőket. Láthatunk acsarkodó, földet lábukkal, kezükkel ütemesen verő pogányokat, és ellenük csatába álló István híveket.

Ehhez ingerült mimika, dühös tekintet társul. Nehéz követni, hogy ki kicsoda, a közönség zöme nyilván nem különösebben tájékozott ezekről a történelmi időkről, az első rész leginkább a szereplők bemutatásával telik, miközben elhangzik néhány szép dal. Meg azért az érződik, hogy ebben a világban szinte mindenki mindenkinek az ellensége, ez a konszolidációt követő kor, amikor már István hatalma leáldozóban, így beindul a hatalomért való szűnni nem akaró, bősz harc.

A második rész sokkal erősebb. Sasvári Sándor István királyként érzékelteti, hogy összeomlóban van egy személyiség, sejti, hogy hamarosan vége az uralkodásának.

Engem izgatna az is, nem őrlődik-e amiatt, hogy óhatatlanul temérdek pogány vére tapad a kezéhez, de belátom, ez már túl bonyolult problematika egy rockoperához, egyszerűbb a jóságos királyt adni, és ezt Sasvári fajsúlyosan meg is teszi. Imre hercegként, István és Gizella (Füredi Nikolett) egyetlen fiaként, Kádár Szabolcs tiszta tekintetű, kedves, szerelmes fiút játszik, de abból semmit nem mutat, hogy ugyan már miért is lenne alkalmas az uralkodásra, milyen kvalitásai vannak ehhez, miért örülnének annak annyian, ha ő lenne a soros.

Miután feltehetően Orseolo Péter meggyilkolja, menyasszonyaként Vágó Bernadett érzelmesen fájdalmas dallal búcsúztatja, a zenekar, Balassa Krisztián vezetésével, ezúttal is szinte eggyé olvad a színésszel. Vászoly, aki a király unokaöccse, de pogány vér is csörgedezik az ereiben, Feke Pál remek megformálásában valóban megfelelő államférfi lehetne, tán azért is, mert egyáltalán nem hataloméhes.

Feleségeként Janza Kata unszolja is eleget, hogy vesse már be magát jobban a politikába. De Orseolo őt pedig megvakítja. Piti, majdhogynem populista reklámkampányt rendez maga mellett, üresen kongó jelszavakat puffogtatva. Nem érdekli semmi, ami az előző rendszerben volt, Istvánt is megalázza, a szó szoros, és átvitt értelmében is belerúg, akibe csak úgy látja jónak.

A záróképben a meggyötört, megbuktatott király, lassú, lemondó megfáradtsággal indul a színpad mélyére. Szuronyokból álló díszletfal zár össze mögötte, nyilvánvalóvá téve, hogy a mártírhalálba megy. Örömittasan Mészáros Árpád Zsolt alakításában egy kis nyikhaj marad utána. Ez furcsa módon nagyon összerímel Alföldi Róbert mostani Hamlet rendezésével, ott is egy pitiáner Fortinbras jön be végül, hogy hullahegyek árán magához ragadja a hatalmat.

Az ovációval fogadott sajtóbemutató után meghajló alkotók közül Bródy azt mondta, hogy gondoljuk végig, amit láttunk, és menjünk békével. Szerintem többen végig is gondoltuk, a békét azonban a mostani időkben sajnos nehéz garantálni.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!