Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Féltékenység és megalázottság

Népszava|2012. szept 19. 06:30
[A+ A-]
A Miskolci Nemzeti és a Karinthy Színház is zenés darabbal nyitotta meg évadot. Mindkét produkció annyira jól sikerült, hogy igazán kedvet csinál a színházhoz.
Az Én és a kisöcsém, amit a Thália Színházban a Vidéki Színházak Fesztiválján elő-bemutatóként láthattunk, minden nyakatekertség, eszelős ötlet nélkül, csakúgy pofonegyszerűen jó a Miskolci Nemzeti Színházban. Nincsenek kifordítva a szituációk, legfeljebb enyhén ironikus a hangvételük. Komolyan vették Eisemann Mihály - Szilágyi László ismert dalokkal teli zenés darabját, egyáltalán nem válik operett nóták gálájává a produkció, amiben a szöveges részek csak tehertételek. Szabó Máté rendezésében vérbeli, örömteli, jutalomjátéknak is beillő színészi teljesítmények vannak, úgy, hogy akár sztárként is lehet ragyogni, ami a műfaj sajátja, de ez mégsem megy az összteljesítmény rovására.

Miskolcon stratégiai kérdésnek tűnik az operett. Annak idején Jancsó Miklós gunyorosan nyelvöltögető, elevenül pimasz Csárdáskirálynője felborzolta a kedélyeket. Rossznyelvek szerint Hegyi Árpád Jutocsa, aki jóval később direktor lett Miskolcon, azzal is lopta be magát a pályáztatók szívébe, hogy kinevezése előtt rendezett egy sokkal disztingváltabb, hagyományosabb Csárdáskirálynőt. Aminek jobbára csak a harmadik felvonásában volt némi kis ribillió, hogy azért érződjön, ő is modern, de csak annyira, hogy az tetszetős legyen, ne borzolja fel a kedélyeket. Most Kiss Csabával az élen megint új vezetése van a miskolci teátrumnak, és mivel az Én és a kisöcsém évadnyitó darab, ezért programadónak tekinthető. Azt illusztrálja, hogy itt senki nem akar fenekestül felforgatni mindent. Aki operettet szeretne, megkapja, aki könnyed szórakozásra vágyik, annak sem kell elbujdosnia. De mindezt invenciózusan, fantáziadúsan, kicsattanó kedvvel "tálalják".

Ettől még kicsit lassan döccen be az előadás, annak bemutatása, hogy ki kicsoda és mit akar, hosszadalmasra nyúlik. A világot unó, állandóan álmos lány, a gazdag atyával rendelkező Kelemen Kató, akkor pörög fel, amikor beállít az a dán gyáros, akivel a papa fúziót tervez. Az otrombán nőgyűlölőnek mutatkozó pasasba, aki őt titkárnőnek nézi, egyből belehabarodik. Fiúruhába öltözve mellészegődik egy Velencébe tartó társasutazáson. Na, ebből aztán lesz kalamajka, félreértés, de úgy megszelídíti ezt a kezdetben nagyzoló, aztán szűkölő jóembert, mint A makrancos hölgyben Petruchio Katát. Kezes bárányként lehetnek egymáséi, zavartalan a boldog vég. A közönség kitörő lelkesedéssel tapsolhat.

És bőven van miért tapsolni. Ullmann Mónikát soha nem láttam ennyire jónak, nyugodtan mondhatom róla, hogy pazar. Könnyed és enyhén fanyar, anyanyelvi szinten énekel és táncol, lazán szórja a poénokat. És nem mellesleg eljátszik egy pokolian féltékeny, álruhás nőt, aki, amikor leleplezi magát, estélyiben ellenállhatatlanul vonzó. Harsányi Attila a vágy férfias tárgya, pökhendi nőgyűlölőből válik megjuhászodott nőfüggővé. Szirbik Bernadett titkárnőként, barátnőként szintén jól énekel, táncol, megmutatja hogyan virágzik ki az elnyomott nőiesség. Molnár Gusztáv és Kokics Péter markáns komikus kettős. Bősze György jól elhelyezett beköpésekkel szolgál. Szabó Mónika pergő, de érzelemdús tempót diktál a zenekar élén. Él, virul, friss és üde, humorral, tettre kész virgoncsággal teli a játék.

Összességében, de hullámzóbb színészi teljesítményekkel, hasonlók mondhatók el a Karinthy Színház évadnyitó produkciójáról, a Lovagias ügyről is, Verebes István rendezésében. Szintén zenés játékról van szó, ebbe a kis színházba Fekete Mari vezetésével csak néhány muzsikus jut, de ők nagyon iparkodnak megteremteni a hangulatot. Fontos, hogy nem felvételről szól a Márkus Alfréd nevével fémjelzett zene. Ezúttal is vannak békebelinek ható dalok, miközben Hunyadi Sándor alapvetően vígjátéki története annyiban közel sem felhőtlen, hogy egy értelmetlen szóváltás miatt 56 éves, güzümódra dolgozó hivatalnokot pofoz fel benne a cégtulajdonos jampec unokaöccse. A szerencsétlen, becsületében megtépázott embernek azt mondják, hogy fel is út, le is út, de aztán ettől mindenkinek lelkiismeret-furdalása támad. Hát ez az, ami mese, hol van ma már ez az ágaskodó lelkiismeret-furdalás?! Meg persze az is mese, hogy a hepciáskodó unokaöcs beleszeret a szegény hivatalnok lányába, és naná, hogy jön a teljes, mindenre és mindenkire kiterjedő happy and.

Csak miközben kétségtelenül jól szórakozunk, némelyik dal pluszjelentéssel telítődik, és Verebes egész rendezése érzékelteti azt a kiszolgáltatott bizonytalanságot, egy állás elvesztésének tragikus voltát, amit manapság folyton folyvást át kell élnünk. Kabos Gyula legendás szerepét, az örök kisembert Bajor Imre adja, remekül. Nevettet, de nem spórolja ki alakításából a fájdalmat. Olyan összetörten, annyira magába zuhanva távozik a hivatalból, mintha Az ügynök halála címszereplője indulna utolsó útjára. Valószínűleg máshogy alakulhatott volna a pályája, ha többet van színpadon. Lorán Lenke pedig tünemény. Bravúros ziccer szerepet csinál egy nagyot halló, elesett, mégis élethabzsoló nagymamából. Árpa Attila a fess unokaöcs, kinézetre tökéletes az illúzió, de talán nem kéne dalra fakadnia, mert az kellemetlenül fals.

Balázs Andrea ellenben meglehetősen jól énekel, táncol, igazi karakter, bátran felvállalja az alkatát, a jelentős kövér színészek utóda lehet. Balázsovits Edit a szép, ábrándos szegény lány, Megyeri Zoltán a mindennek dacára "szív dobog a reverenda alatt" típusú főnök, Csoma Judit akaratosan vehemens, de azért valamennyire szintén megszeppent feleség. A nagy kedvvel játszott előadáson abszolút jól szórakozunk, miközben mégiscsak érzékelteti az előadás, hogy bármikor totálisan kicsúszhat a lábunk alól a talaj.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!