Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Okostelefonos nyomozással indul a PLACCC Fesztivál

Népszava|2012. szept 22. 06:40
[A+ A-]
A hatodik alkalommal megrendezett PLACCC fesztivál olyan programsorozat, mely az általunk jól ismertnek gondolt város új arcait mutatja meg. Népszerűnek ígérkezik az az okostelefonokra kifejlesztett, helymeghatározáson alapuló városi játék, a Tidy City, amit a német alkotók mutattak be tegnap a sajtó képviselőinek.
A résztvevőknek GPS segítségével feladványokat kell megoldaniuk a IX. kerületben, amelyeken keresztül újra felfedezhetik a környék rejtett szépségeit, apró titkait. A telefonon választanunk kell egy feladatot, majd meg kell keresnünk a töredékes információk alapján az adott helyszínt.

Az első feladatunk a könnyebbek között szerepelt, egy lichthof fényképe volt látható. Hamarosan meg is találtuk egy közel lévő foghíjtelekre lépve a lobontott szomszéd ház által láthatóvá tett világítóudvart. Amint úgy gondoljuk, hogy megvan a megfejtés, megnyomunk egy gombot a telefonon, ekkor kapunk egy panoráma képet a környékről, és pontos magyarázatot.

A következő feladat bonyolultabbnak ígérkezett. Egy olyan helyet kellett meglelnünk, ahol valaha különös alakok jártak szórakozni, most pedig két torny áll. Kis csapatunk végül a Kinizsi utca felé, az egykori Kultiplex irányába vette az utat, s némi keresgélés után a két tornyot is meglelte, melyre a leírás illett.
A tíz napig tartó 6. PLACCC-on ezen kívül számos rendhagyó program szerepel, így szemétépítészet, filmes városportré, hanginstallációk, múltidéző képzőművészeti alkotás és köztéri szaunázás is szerepel.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!