Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Más helyett meghalni

Népszava|2013. jan 26. 08:30
[A+ A-]
Nehéz elmesélni valaki halálát. Az életben és a színpadon egyaránt. Tóth Ildikó van annyira kiváló színésznő, hogy jól meséli. Kicsit civilben, hiszen Az álom féltestvére című darabban, melyben a színészeket sokszor a valódi keresztnevükön is szólítják, és az improvizációjukon is alapszik a produkció, bizonyos mértékig saját, személyes énjükkel is jelen vannak, miközben persze a színpad törvényeit figyelembe véve alakítanak is. De Tóth Ildikó csaknem úgy mesél, mintha vele történt volna meg, amit éppen a barátnőjének elmond, a konyhában, teafőzés közben, mint ahogy akár meg is történhetett. Nincs hozzá hősies póz, ünnepélyesen öblös hang, tulajdonképpen tereferél, de úgy, hogy lényegében monologizál, a barátnője csak egy-egy kérdést vet közbe. Totálisan szemben ülnek a Trafó leszűkített nézőterével, olyan mintha mindent nekünk mondanának, a hangerő is csak leheletnyit erősebb annál, mintha mi is velük ülnénk egy konyhában.

Tóth azt meséli, hogy elment fogorvoshoz, és ott mondták, hogy várni kell, és ült ott egy bácsi is, aki rosszul lett, elé guggolt, fogta a kezét, beszélt hozzá, de a bácsi nem válaszolt. Mindezt élvezettel is meséli, hiszen érezhetően nagy történés az életében, de megrendült is, néha szaggatottá válnak a mondatai, máskor igencsak nekilendül. Szóval tartotta a bácsit, kézfogásával érintkezett a testük, szinte átvállalta tőle a bajt, és a mentők, amikor kiérkeztek, megállapították, hogy a bácsi már meghalt.

Ezzel a jelenettel kezdődik Kárpáti Péter és Sebők Bori darabja, amely azt kutatja, hogy mennyit vállalhatunk át más ember, például a legközelebbi hozzátartozónk terheiből, akár a halálából. Netán még meg is halhatunk helyette, ha annyira szeretjük? Modernkorinak abszurdnak tűnik a gondolat, de az az igazság, hogy szeretteink elviselhetetlen halála, már az ókorban is annyira foglalkoztatta az embereket, hogy a görög mitológia része, hogy Alkésztisz királynő átvállalja férjétől a halált, amit Apollón istenség tesz lehetővé, mert földi vezeklésekor jól bántak vele. Ezért ajánlja fel Admétosznak azt a lehetőséget, hogy találhat valakit, aki meghal helyette. A feleségén kívül senki nem vállalja ezt az áldozatot, még a szülei sem. A témából Euripidész írt darabot, amiről igazán nem állítható, hogy agyonjátsszák nálunk, de Ascher Tamás lassan harminc évvel ezelőtt izgalmas produkciót rendezett belőle a kaposvári társulattal.

A mostani darab bevallottan épít az Alkésztisz mítoszra, és egy valóban modernkori műre is, Ludmila Ulickaja Vidám temetés című regényére, melyben Alik, a New Yorkba emigrált, tehetséges orosz-zsidó festőművész haldoklik. Ebből az alkalomból sorra felbukkannak megcsalt feleségei, szeretői és régi barátai. A festő különös, megkerülhetetlenül erős személyiségének hatása alól nem tudja magát kivonni senki, halálos ágya mellett még szeretői is kibékülnek egymással.
Szó sincs arról, hogy akár Euripidész, akár Ulickaja történetét másolnák a Trafóban, de alkotásaikból bevallottan ihletet merítettek. Ezúttal egy kungfu bajnok haldoklik Nagy Zsolt megszemélyesítésében. A hátán fekszik egy matracon, már kezét-lábát se tudja mozdítani, de agya, mint a borotva, sorozatosan cinikusan gúnyos megjegyzéseket tesz a saját helyzetére, és mindarra, ami körülötte történik. Az orvos-barát az élettársát félrevonva, azt mondja, negatívak a leletei. De közben kacifántos bonyolultsággal kezd magyarázni egy olyan rejtélyes betegséget, ami szerint meg fog halni. A Stefanovics Angéla által játszott élettárs felcsattan, hárít, azt mondja, ha negatívak a leletek, csak pszichológiaik lehetnek az okok, meggyógyul majd. Kezdenek "keringeni" az ágy körül a barátok, volt szeretők, kibicek, "katasztrófa turisták." Folyamatossá váló házibuli van kialakulóban. Nagy nyüzsgés, ami közben elhangzanak fájdalmas mondatok, középpontban is van a markáns, karizmatikus beteg, de azért már tőle függetlenül is folyik minden. Sokan valójában nem tudnak figyelni rá, de az ő személyisége szükséges ehhez az összebékülős, de azért olykor hajbakapós, végtelenített hepajhoz.

Puccini Gianni Schicchi című remekmívű operájában van ilyen felfordulás az álhaldokló körül, akitől senki nem akar átvállalni semmi terhet, csak a vagyonára vágyik. A Kolozsvári Állami Magyar Színház Silviu Purcarete által rendezett zseniális produkciójában elképesztő, csúfos torzképét látjuk a haszonleső seregletnek. A Titkos Társulat és a Tünet Együttes közös előadásában, amit a Trafó és a Füge Produkció égisze alatt játszanak, nincs ilyen anyagi haszonlesés. De lelki az van, szeretetsóvárgás formájában. Az egész forgatag tulajdonképpen egy hangulat, a közös magány, az elveszettség érzés, a céltalanság üli meg a levegőt. És itt is úgy tűnik, hogy senki nem képes megkönnyíteni a haldoklást, csak részlegesen is átvenni a terheket.

Halász Péter, az Amerikába emigrált, majd élete utolsó szakaszában újra főleg itthon élő színházi fenegyerek szervezett maga köré ilyen "banzájt", amikor már tudta, hogy megtámadta a halálos kór, rövidesen itt a vég. A Műcsarnok aulájában, élve felravatalozva, koporsóban fekve nézte végig a barátai tiszteletére búcsúzóul előadott produkcióit, sőt hallgatta végig, a máskor temetőben elmondott beszédeket. Első hallásra ez brutális ötletnek tűnik, de minden drasztikussága ellenére, szép is volt ez az este, valódi, emberközeli viszonyulás a haldoklóhoz, tényleg némiképp a terheinek az átvállalása is, temérdek fájdalmas szeretettel, és érzékeny empátiával, örök, a halálhoz való viszonyunkat igencsak átgondolásra késztető emlék.

Bár ezzel szinte lehetetlen versenyezni, az előadás akkor lenne igazán jó, ha ennyire erőssé válna az élmény. De nem vág ennyire mellbe, inkább tényleg csak egy lebegtetett, elnyúló hangulat, tragikus és komikus elemek keveréke, Kárpáti Péter rendezése, és az említetteken kívül, Furulyás Dóra, Stork Natasa, Szabó Zola, Szász Dániel, Gőz István, Csányi Dávid amúgy élvezetesen talentumos játéka. Minden kicsit szétfolyik, vannak jó karakterek, de nincs igazán darab, érzületek, közhelyes, vagy mélyebb beköpések, aranyigazságok sorjáznak. Egy idő után, ahogy ez sejthető volt, a cserfesen természetes, magát minden szituációba abszolút beleélő élettárs, átveszi a kungfu bajnoktól a halált, ő marad lent tehetetlenül a matracon, társa pedig friss elszántsággal edzeni kezd. Az új haldokló körül pedig folytatódik mindaz, a felfordulás, ami az eddigi haldokló körül volt.

Marad tehát a szeretetéhség, a közös magány, az alkalmatlanság a valódi segítségre. Súlyos problémákat feszeget Az álom féltestvére. De, csak helyenként annyira fajsúlyos az előadás, mint amilyen a téma.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!