Előző
Következő
új cikk

Belföld

Nem múlik az orosz érzékenység

Népszava|2013. febr 2. 05:06
[A+ A-]
Ismernie kell az orosz lélek rejtelmeit annak, aki meg akarja ítélni a minapi miniszterelnöki látogatásra adott moszkvai válaszokat. A magyar-orosz újkori gazdasági kapcsolatok hullámhegyei és völgyei mögött mindig felsejlik a kapcsolatok minőségére utaló szál - no és az orosz érdek. A legfrissebb adatok szerint megint hullámvölgy felé tartunk, még ha vannak is részsikerek.
Hiába a keleti nyitás hangoztatása, ha tettekben a magyar orosz kapcsolatok ellen dolgozik a politikai elit - fejti ki Sz. Bíró Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, Oroszország-szakértő.

- Mire elég harminc perc Putyinnal?

- Valószínűleg nagyon kevésre. De az is beszédes, hogy ezúttal sem sajtótájékoztató, sem ebéd, tehát az oldottabb érintkezésnek azok a lehetőségei sem voltak, amelyek mind a Medgyessy, mind a Gyurcsány-kormány idején rendre megtörténtek. Ezek az oldottabb érintkezési formák esélyt adnak arra, hogy olyan kérdések is napirendre kerüljenek, amelyek a szűken vett hivatalos tárgyalási szakaszba nem merülnek fel. Nem titkos dolgokra kell gondolni, hanem inkább arra, hogy az ilyen eszmecserék a másik fél álláspontjának jobb megismerésére adnak lehetőséget. Az előző, 2010. november végi Orbán-Putyin találkozón ki voltak tűzve ilyen tárgyalást követő események, de elmaradtak. Most pedig úgy tudom fel sem merült sem a közös sajtótájékoztató, sem a közös ebéd. Ez azért sokat elárul a kapcsolatok személyes minőségéről.

- Mit hozott a keleti szél a magyar-orosz kapcsolatokban, a gazdasági forgalomban?

- Amikor a Putyin a tárgyalást megelőző nyilatkozatában arra utalt, hogy az utóbbi három évben a beruházások növekedése nagyon lelassult, nehezen félreérthető üzenetet fogalmazott meg a Mol-pakett sorsa kapcsán. Nem mondta ki ezt közvetlenül, de nyilvánvaló volt, hogy erre is gondolt. Az oroszok - a Kreml álláspontja szerint - három milliárd dollárt ruháztak be Magyarországon, míg a magyarok kettőt Oroszországban. Ám ez jó néhány éve érdemben nem változott. És általában is elmondható, hogy keleti szél retorika ide vagy oda, a gazdasági kapcsolatok visszaesőben vannak, amint azt a legfrissebb adatok is mutatják.

- Segítene ezen, ha újra Moszkva tér lenne a Széll Kálmán tér?

- Többről van szó. Nézzük csak, hogyan alakult az áruforgalom 2002-től a két ország között. Medgyessy Péter 2002 decemberében ment Moszkvába. Ekkor kezdődött el a kapcsolatok felfuttatása, a pragmatikus kapcsolatépítés. Nos, akkor a magyar export még nem érte el a félmilliárd dollárt, a magyar import pedig 2,2 milliárd körül alakult. Ehhez képest, 2008-ra a kapcsolatok csúcsra értek. A teljes áruforgalom értéke meghaladta a14 milliárd dollárt, mindezt úgy, hogy a magyar import 10 milliárd volt, míg az exportunk majdnem 4 milliárd. Mindez azt jelentette, hogy az áruforgalom értéke 2002-2008 között megötszöröződik, ráadásul úgy, hogy az import csak négyszeresére bővült, míg a magyar kivitel nyolcszorosára.

- Igaz, hogy ez nagyobb mennyiség, mint a KGST legjobb időszakában?

- Olyannyira így van, hogy ez az összforgalmi mennyiség történelmi csúcs, a szovjet időszakban sem volt soha ekkora. Annál sajnálatosabb, hogy 2009-ben viszont 40 százalékot zuhant. Ez mindenekelőtt a globális válság következménye volt. Annak hatása 2008 őszén érte el mind Magyarországot, mind Oroszországot. Ilyen jelentős visszaesés más relációkban is megmutatkozott. Aztán 2010 és 2011-ben is volt nem is jelentéktelen növekedés, de a 2008-as szinthez nem sikerült visszatérni. Elgondolkodtató, hogy a tavalyi év első 11 hónapjára vonatkozó adatok immár 10-11 százalékos visszaesést jeleznek. Ez is mutatja, hogy a harsány "keleti szél"-retorika ellenére, a kapcsolatépítés döcögve halad.

- Mi állt a mögött, hogy a jelenlegi kormánnyal szemben Gyurcsánynak sikerült az annyit bírált szoros, intézményesített kapcsolatot kiépíteni az orosz partnerrel?

- Ennek két fundamentális oka volt. Épp akkor esett ki Lengyelország Moszkva "kegyeiből", az a Lengyelország, amely hagyományosan és természetes módon a térségben Oroszország legfontosabb partnere. 2004 őszén azonban a még Kwasniewski-vezette Lengyelország mélyen involválódott az ukrajnai narancsos fordulatba. Ez pillanatok alatt lefagyasztotta az orosz-lengyel viszonyt és Moszkvának térségünkből új partnerre volt szüksége. Emellett Moszkva nem sokkal később, 2007-ben indította útjára újabb stratégiai projektjét, a Déli Áramlatot. Ez pedig gyakori egyeztetést igényelt a vezetékfektetésben érintett országok vezetőivel. Nos, ha ez a két körülmény nem kedvezett volna a magyar kapcsolatépítő szándéknak, úgy valószínűleg hiába próbálkozott volna ezzel előbb Medgyessy, majd Gyurcsány, a kapcsolatok biztos javultak volna, csak épp a léptéke lett volna egészen más. Ebből a szempontból Orbánnak most nincs könnyű helyzete, különösen azzal a politikai tehertétellel, amit ellenzéki korszakáéból hozott magával. Akkor felelőtlenül olyan nyilatkozatok sorát tette, amelyek most biztosan nem segítik a Putyinnal folytatott tárgyalásokon. Szerintem egy felelős ellenzéki politikus mindig gondol arra, hogy eljön majd az a pillanat, amikor kormánypozícióból neki kell majd a politikai közösség nevében eljárnia és eredményt elérnie. Ezért egy a jövővel is kalkuláló politikus ellenzékiként sem teheti meg, hogy magánízlésének engedve nyilatkozzék majdani partnereiről.

- Ha megnézzük az orosz hivatalos külpolitikai stratégiát, de akár az összes pártét is, azt látjuk, hogy egy dologban egyetértenek: a második világháborús szerepvállalás értékelésében, abban hogy ennek elismerését elvárják partnereiktől is. Befolyásolhatják a Kreml közismerten pragmatikus külpolitikáját érzelmi, szimbolikus kérdések, mint hogy Magyarországon átnevezik a Moszkva teret, vagy másképp értékelik hivatalos körökben a második világháborús szovjet szerepvállalást?

- Igen, bizonyos mértékig befolyásolhatják. És ennek az az oka, hogy 2005-ben feltűnő fordulat következett be a második világháborúval kapcsolatos hivatalos orosz álláspontban. Szögezzük le, hogy attól függetlenül, hogy a Kreml épp mire használja a világháború emlékezetét - legitimációs célokra, avagy sem - illetve milyen emlékezetpolitikát követ, nem lehet nem elismerni a Szovjetunió háborús áldozatvállalását. Az orosz hivatalos álláspont szerint a Szovjetunió a II. világháborúban 26,5-26,7 millió embert veszített el. Az akadémiai történetírás ennél óvatosabban fogalmaz, és azt állítja, hogy ilyen pontosan ma már nem lehet meghatározni a szovjet veszteségeket és helyette azt állítja, hogy a háborúban elesettek és legyilkoltak száma valahol 25-30 millió között lehet. Beszédes, hogy Moszkva három legfontosabb háborús szövetségesének veszteségei együttesen sem érik el a másfél milliót. És ebben benne vannak a franciák és a britek civil és katonai veszteségei, valamint az amerikaiak két hadszíntéren elveszített katonái. Ezek a tények - úgy gondolom - magukért beszélnek. Nos, 2005-ben, látványos emlékezetpolitikai fordulat következett be Moszkvában. Ez mindenekelőtt azzal függött össze, hogy az akkor már sikereket felmutató putyini stabilizációs és életminőséget javító politikának érzelmi megerősítésre volt szüksége. És ezt az érzelmi megerősítést, mint szimbolikus legitimációs elemet, a második világháborús áldozathozatalban találtak meg. Ennek időnként ugyan vannak talán túlzó elemei is, de látni kell, hogy ebben a kérdésben az orosz társadalom nagy többsége - érthető módon - támogatja a hivatalos politikát. Azt a politikát, amely ha szükségét érzi, kész emlékezetpolitikai csatákat vívni az ukránokkal, a lengyelekkel, a baltiakkal, és bárkivel, aki kétségbe vonja világháborús szerepvállalásukat.

- Mennyiben befolyásolhatják a gázárakat ezek az érzelmi tényezők? Moszkva ugyan mindig kategorikusan kikéri magának, ha azzal vádolják, hogy az árképleten túlmenően bármi befolyásolná a gáz árát. Ám mégis az látszik, hogy annak az országnak, amellyel jó a viszony, az ár is jó, mint Németországnak, ahol rossz a viszony, mint például Románia, rossz a gázár is. Közeleg 2015, amikor mi is újrakötjük a szerződést...

- Németország hatszor annyi gázt vásárol, mint mi, vagyis Moszkva számára már csak ezért is jóval fontosabb partner. Magyarország az utóbbi 3-4 évben igen jelentősen csökkentette oroszországi gázvásárlásait. Ma már éves szinten ez 6 milliárd köbméter körül alakul, míg a németek 35-36 milliárdot vásárolnak. És még többet fognak, ahogy elkezdik bezárni atomerőműveiket. Tehát az árképzésben fontos szerepe van annak, hogy az orosz gáz számára a német a legnagyobb európai piac. Moszkvának fontos Németország. Már egy ideje Berlint tekinti első számú politikai és gazdasági partnerének Európában. Ezért is érthetetlen a magyar kormány E.ON ellenes politikája. Az E.ON révén és azzal együttműködve a magyar kormány sokkal hatékonyabban tudott volna lobbizni az új gázszerződés kapcsán, mint ahogy tud majd kizárólag magára hagyatkozva. Azt gondolom, hogy közvetlen összefüggést nehéz lenne kimutatni a kormányközi kapcsolatok minősége és a gázár között, de a kiegyensúlyozott, kiszámítható viszony mindenképpen több esélyt adhatott volna egy a jelenleginél jóval előnyösebb szerződés megkötésére.

- A kormányküldöttség szép csomagot vitt magával. Ebben volt a ami a Gazpromnak szólt, a Ruszatom is kapott, az orosz mezőgazdasági miniszter is részesült belőle és a néhai Malévban érdekelt banknak is jutott. Egyszerre ennyi téma feldolgozható?

- Valószínűleg érinthették e témákat, egy részükről tárgyalhattak is. De, hogy milyen eredményt érhettek el, az csak később derül majd ki. Nem véletlen, hogy a miniszterelnök kiket vitt magával. Nyilván tette ezt abban bízva, hogy miniszterei a kormányfő kíséretében nagyobb súlyt képviselnek, és több figyelmet kapnak moszkvai partnereiktől, mintha azok külön-külön tárgyalnának az orosz szaktárcák képviselőivel. Szerintem a folyamatos és intézményesített kapcsolatépítés sokkal jobb eredményre vezetne.

- Úgy tűnt, hiányzott a delegációból külügyi tárca.

- Hát ezt magam is érdekesnek találtam. Talán Szijjártó Péter miniszterelnökségi államtitkár, mint különös státuszú hivatali ember lehetett az, aki valamiképpen a "külügyet" képviselte. Nem tudni, hogy a külügyérek mellőzése-e az oka, de aggasztó, hogy a térséggel kapcsolatos elemi ismeretek időnként mintha hiányoznának. Még egy hete sincs, amikor Szijjártó államtitkár azzal indokolta a két ország közti gazdasági kapcsolatok reményteljességét, hogy az orosz gazdaság tavaly 3 százalékot meghaladóan ütemben növekedett. Ha az államtitkár úr kicsit hosszabb távon is figyelemmel kísérte volna az orosz gazdaság teljesítményének alakulását, akkor tudhatná, hogy ez a növekedési mérték valójában súlyos kudarc. Hiszen ez az előző két évben 4 százalék fölött volt, míg a globális válságot megelőzően csaknem egy évtizeden át évi 7-8 százalék. Medvegyev éppen az Orbán-Putyin találkozót megelőző kormányülésen erősítette meg, hogy az orosz gazdaságnak a lehető leggyorsabban 5 százalék feletti növekedési pályára kell állnia.

- A felszínen levő kérdések közül kiemelkedik Paks bővítése, amellett, hogy a legnagyobb összegű, a leginkább érzékeny téma is. Lehet-e az oroszoké az üzlet?

- Pakssal kapcsolatban több igen fontos és érzékeny kérdést kellene megválaszolni. Először is, azt kellene eldönteni, hogy szükségünk van-e egyáltalán Paks bővítésére? A magyar gazdaságnak valóban szüksége lesz-e erre az energiára, és e beruházás révén milyen áron jut mindehhez. Ezt komolyan végig kellene gondolni. A kérdésnek még további millió dimenziója van: ökológiai, technikai, biztonsági, megtérülési, gazdaságossági, finanszírozási és még sorolhatnám. Óriási pénzről, a legkonzervatívabb becslések szerint is minimum 2000-4000 milliárd forintról van szó, de lehet, hogy még ennél is többről. Ezt a horribilis összeget ráadásul hitelből kellene fedezni, amit az utánunk következő generáció fizetne vissza. A mindenkori politikai kurzus felelőssége, hogy egy ilyen nagyságrendű beruházásról csak széleskörű társadalmi vita, tárgyszerű és nyilvános szakértői diskurzus után döntsön. Ezt ebben az esetben nem lehet, sőt nem szabad megspórolni.
És még ezeken felül is van egy nyitott kérdés. Mégpedig az, hogy a beruházás finanszírozása mennyire lesz transzparens. Lesz-e a mindenkori ellenzék és a civil közösség olyan helyzetben, hogy érdemben ellenőrizhesse, a beruházás költségeit rendeltetésszerűen használják fel. Ez a várható beruházási költség oly nagy, hogy ha ebből valamilyen politikai csoport, avagy párt csak egy kicsit is "lehasít", az is óriási összeg lesz. Ez nem egy "egyszerű" korrupciós ügy lenne, hanem egy olyan történet, amely a nyílt és demokratikus politikai verseny feltételeit számolná fel. Tehát, már csak ezért is indokolt, hogy ne szűk kör döntsön ebben a kérdésben. Bonyolultabb e kérdés annál, hogy kié is lesz e nagy üzlet.

Az interjú folytatódik, kérjük, lapozzon!\\n

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

1 2

Lájkoljon minket a Facebook-on is!