Előző
Következő
új cikk

Gazdaság

Százmilliárdos kár Bős miatt

Népszava|2013. júl 11. 05:35
[A+ A-]
Több mint három év késéssel, a napokban átadta a bős-nagymarosi vízlépcsővitában egyeztető szlovák küldöttség a magyar félnek a Duna jövőjére vonatkozó stratégiai hatástanulmányát. A több száz oldalas dokumentumot a hazai szakemberek már elkezdték tanulmányozni, s több éves szünet után várhatóan ősszel összeül a két tárgyaló küldöttség is. A szlovák - időhúzásra alapozott - taktikára válaszul, egyes magyar szakértők felvetették, hogy Magyarország ne mondjon le kárigényéről, hanem fizettesse meg
Csaknem négy évvel az ígért határidő után, a napokban a bős-nagymarosi vízlépcső vita ügyében tárgyaló szlovák delegáció átadta a magyar félnek azt a stratégiai hatástanulmányt, amelynek az elkészítéséről még 2007-ben egyezett meg a két kormány tárgyaló küldöttsége. A dokumentumot jelenleg a magyar szakértők vizsgálják, s várhatóan ősszel ülnek össze a két ország szakértői, hogy megvitassák a több száz oldalas dokumentum tartalmát - tudta meg lapunk.
A Magyarország már hat évvel ezelőtt elkészítette, s átadta Szlovákiának értékelésre a saját, Duna jövőjével kapcsolatos hatástanulmányát.

A szlovák fél azonban nem kapkodta el sem a magyar tervek megvizsgálását, sem a saját elképzelései összefoglalását. Így csak most juttatta el a 2009-re ígért tanulmányt. Szakértők szerint a szlovákok taktikája az időhúzáson alapul. Addig tudják ugyanis a Duna vízhozamának a mintegy 80 százalékát zavartalanul hasznosítani a szlovákiai bősi vízi erőműben, ameddig nem születik újabb kétoldalú megegyezés a vízmegosztásról, illetve arról, hogy miként részesednek a felek a bősi erőműben megtermelt áramból. Az új megállapodás pedig - a nemzetközi jogi normák betartása esetén - csak a jelenleginél kedvezőtlenebb lehet Szlovákia számára - állítják hozzáértők.

Az áram előállításából származó haszon megosztásakor az egyik fő szempont az lesz, hogy melyik ország milyen arányban tulajdonosa a vízlépcső-rendszernek. Még a Horn-kormány idején elkészült egy közös magyar-szlovák számítás, amely szerint Szlovákiát mintegy 70 százalékos, Magyarországot pedig hozzávetőleg 30 százalékos részesedés illeti meg a bősi vízerőmű-komplexumból. Az áram megosztásánál azt is figyelembe kell venniük a szakembereknek, hogy milyen arányban oszlik meg a két állam úgynevezett hidropotenciálja, azaz vízhasznosítási képessége. A nemzetközi vízjogi előírások szerint a két országot 50-50 százalékos arányban illetné meg a folyam vízhozama.

A földrajzi viszonyokat is számításba véve viszont - mivel a Szlovákia felől érkező szakaszon nagyobb a folyó esése, s ezért ott nagyobb a víz energiatermelő képessége - a hidropotenciál aránya becslések szerint hozzávetőleg 60-40 százalék lehet, a szlovák oldal javára. Érdemes megjegyezni: a most zajló egyeztetések tétje százmilliárdos nagyságrendű. A több száz milliárd forint értékű vízerőmű ugyanis eddig ekkora értékben termelhetett villamosenergiát. A létesítményben 1993 óta állítanak elő áramot, ám hazánk abból még egyáltalán nem kapott. Így a két állam közötti elszámolás során jelentős összeg lesz az országunkat immár 20 éve megillető, ám Szlovákia által át nem adott villamosenergia ellentételezése.

Ugyanakkor Magyarországot az áramrészesedés mellett a jelenlegi éves átlagban 17 százalékosnál sokkal nagyobb hányad illetné meg a Duna vízhozamából, ám ezt Szlovákia igyekszik minél később átengedni az Öreg-Duna medrébe, hogy a visszatartott vizet energiatermelésre hasznosíthassa. Egyes szakértők szerint drámai mértékben csökkenne a bősi erőmű hatékonysága, ha hazánk megkapná a vízhozam ránk eső részét. Ezért a szlovákok addig húzzák az új vízmegosztási egyezség megkötését ameddig csak képesek, Magyarországnak pedig nem áll módjában siettetni a megállapodás megkötését.

Értesüléseink szerint a magyar szakértők részéről a szlovák időhúzásos taktikára válaszul felmerült annak a lehetősége, hogy országunk ne kössön úgynevezett nullszaldós kárrendezési egyezséget a szlovákokkal, hanem fizettesse meg Szlovákiával az évről-évre duzzadó kárunkat, amely egyebek mellett az elégtelen vízátadásból, és az áramszállítások elmaradásából fakad. Így szlovák fél is érdekeltté válna a vízlépcső vita mihamarabbi rendezésében.

Emlékezetes: a Hágai Nemzetközi Bíróság a két ország közötti vízlépcsőperben 1997 szeptemberében meghozott ítéletében azt javasolta a feleknek, hogy állapodjanak meg az úgynevezett nullszaldós megoldásban. Ennek lényege, hogy a mindkét ország lemondana az egymással szemben támasztott követeléseiről. Ugyancsak a hágai ítélet szellemében hazánk a jövőben nem építene újabb duzzasztót a Dunán sem Nagymarosnál, sem másutt. A jogellenesen felépített szlovákiai vízlépcső-létesítmények fennmaradását viszont tudomásul venné. A vízmegosztásról és a bősi komplexumban történő energiatermelésről ugyancsak kétoldalú egyezmény készülne, hajózási feltételek javítását pedig hagyományos folyamszabályozási módszerek alkalmazásával, például a folyó medrének az átalakításával oldanák meg a szakemberek.

A folyó komplex "hasznosítása"

A bős-nagymarosi vízlépcsővita jelentősen akadályozza a magyarországi Duna szakasz hasznosítását. A politikai üggyé vált jogvita miatt ugyanis túlsúlyba kerültek a környezetvédelmi szempontok, így nem épülhetnek vízerőművek a folyón és bármilyen egyéb beavatkozás a "zöldek" heves reakcióját váltja ki, még akkor is, ha csupán mederkarbantartásról van szó - állítják általunk megkérdezett szakemberek. Magyarországnak a környezetvédelmi, a vízgazdálkodási, a közlekedési és a gazdasági szempontokra egyformán figyelve kellene tervet készítenie a folyó komplex hasznosítására. Ezek közé tartozhatnának a turisztika mellett például a mezőgazdasági fejlesztések is. Idehaza ugyanis a teljes mezőgazdasági területnek csupán az 1-2 százaléka öntözéses művelésű, miközben az ország gazdag felszíni vízkészlettel rendelkezik.

Hozzáértők azt is megjegyezték: a meder rehabilitációjának (például kotrás) hiánya miatt a Duna magyarországi szakaszán az év egyharmadában korlátozott a folyami áruszállítás. Ennek következtében pedig magyar gabona szállítási költsége tonnánként 20-30 euróval magasabb az uniós referenciaértéknél. Ezen új flotta építésével, a folyó hajózhatóbbá tételével és újabb kikötők építésével lehetne segíteni - vélik szakértők.

Kezelhetőbbé teszik a vízlépcsők az árvizeket

Segíthetett volna a mostani rekord nagyságú dunai árvíz kezelésben, ha az eredeti bős-nagymarosi vízlépcső tervekben szereplő, már megépített, de használaton kívül lévő dunakiliti tározót fel lehetett volna tölteni. A víztározó segítségével ugyanis irányíthatóbb lett volna az árhullám levonulása. Maga az áradás azonban nem fékezhető meg pusztán vízlépcsők segítségével - állítják vízügyi szakértők.
A szakemberek szerint az árvizekkel kapcsolatos gondok nagy részét az okozza, hogy a vízgyűjtő területek jelentős hányadát korábban borító erdőket kivágták. Így megszűnt hegyvidékek erdeinek az úgynevezett szivacs - vízvisszatartó - hatása, s emiatt akadálytalanul és egyszerre zúdul le a magaslatokról a víz a völgyekbe.

Ezek egyenes következményei a minden korábbinál nagyobb árhullámok. Mind gyakoribbak, hogy az év nagy részében alacsony vízhozamú patakok rövid idő alatt folyóvá duzzadnak és településeket öntenek el. Évről-évre hasonló jelenségek játszódnak le a Duna mellékfolyóin is. Így a Dunába torkolló többnyire "szelíd" vízfolyások hóolvadás, vagy nagyobb mennyiségű eső esetén képesek egyik napról a másikra pusztító vízrengeteggé alakulni. A helyzetet pedig tovább rontja, hogy egyre kisebb a folyók ártere, így gátak közé szorított szakaszokon semmi sem csillapíthatja az árhullámokat.

Ötvenéves terv - kanyarokkal

A bős-nagymarosi vízierőmű építéséről szóló első egyezség ötven évvel ezelőtt, 1963-ban köttetett az akkori Magyar Népköztársaság és Csehszlovákia között. Az eredeti tervek szerint magyar területen, Dunakilitinél gát épült volna, ami egy 60 négyzetkilométernyi tározó megépítését tette volna lehetővé. Ezt követően pedig egy 30 kilométer hosszú üzemvíz-csatornának kellet volna készülnie, ami a Bősi erőműhöz vezette volna a vizet. Az akkori elképzelések szerint mintegy 120 kilométerrel lejjebb, Nagymarosnál egy újabb duzzasztómű épült volna, amelynek az lett volna a feladata, hogy a naponta kétszer, az erőmű felől érkező 4-5 méternyi magas árhullámot csillapítsa.

1977. szeptember 16-án a két ország államközi szerződést kötött, melyben a költségek fele-fele arányban történő megosztása mellett, vállalták a vízlépcső-rendszer felépítését. Az 1977-ben aláírt csehszlovák - magyar államközi szerződés szerint az erőmű rendszer felépítését 1986 és 1990 között kellett volna befejezni. Az eredeti terv szerint az építkezés mindkét fél számára - akkori áron - 880 millió dollárba került vona. A finanszírozási problémák miatt azonban az átadási határidőt az építtetők átették 1994-re.

A nagymarosi erőmű kivitelezési munkálatai 1984-ben kezdődtek. 1988 szeptemberében azonban több tízezres tüntető tömeg vonult Budapesten Parlament elé, követelve az építkezés leállítását. A Duna-kör illetve más civil szervezetek által szervezett megmozdulások rendszeressé váltak, ezért 1989 májusában hazánk felfüggesztette az építési munkálatokat. Ugyanakkor az országgyűlés határozatot hozott arról, hogy a kormánynak felül kell vizsgálnia a 1977-es szerződést.

Szlovákia azonban az erőmű továbbépítése mellet állt ki, emellett kilátásba helyezte, hogy saját területén végzi el az üzembe helyezéshez szükséges munkálatokat - magyar részvétel nélkül. Megszülettek a tervek az úgynevezett "C" variáns kialakítására. 1991. december 12-én a szlovák kormány határozatot hozott arról, hogy a "C" változat szerint építi meg a létesítményt és azt a következő évben üzembe is helyezi. 1992-ben a gőzerővel megkezdett szlovák építkezésekre válaszul, május 25 -én a magyar kormány felmondta az 1977-es szerződést, és elrendelte az addig magyar területen megépült létesítmények lebontását. Ugyanaz év októberben a szlovákok - egyoldalú lépésként - csaknem 40 kilométer hosszúságban a saját területükre terelték a Dunát.

1993 január elsején Csehszlovákia megszűnt, helyette megalakult a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság. Az új országok létrejöttét követően a korábbi szerződések érvényben maradásához a feleknek új kétoldalú megállapodásokat kellett volna kötniük, ám a szlovákok - ugyancsak egyoldalúan - kinyilvánították: az 1977-es szerződést érvényesnek minősítik, s a Bősi megállapodás tekintetében Csehszlovákia jogutódjának tekintik magukat. Ezek után egy közös, úgynevezett alávetési nyilatkozat aláírását követően 1993-ban mind két ország benyújtotta írásbeli beadványát a Hágai Nemzetközi Bíróságnak, s ezzel kezdetét vette az úgynevezett vízlépcsőper első, írásbeli szakasza.
A Hágai Nemzetközi Bíróság 1997. szeptember 25-én hirdetett ítéletet.

Ebben megállapította: Szlovákiának nem kell lebontania az úgynevezett "C" variánst, de Magyarországnak sem kell felépítenie a nagymarosi duzzasztót. Emellett a feleknek célszerű lenne lemondaniuk az egymással szemben támasztott kárigényeikről, s az elszámolás során úgynevezett nullszaldós megállapodást kellene kötniük. Az addigi építési és bontási kiadásaink valamint a perköltségek együttesen - hivatalos számítások szerint - mintegy 350 milliárd forintot( akkori árfolyamon 1,75 milliárd dollárt) tettek ki. A bírák döntésének 1997 szeptemberi kihirdetését követően - 1997 októberében - megkezdődtek a Horn és a Meciar kabinet között a kétoldalú tárgyalások az ítélet végrehajtásának a módjáról.

A két kormány által megbízott tárgyaló küldöttség 11 budapesti és pozsonyi egyeztetési forduló megtartása után 1998. február 27-én aláírta az úgynevezett keretmegállapodás-tervezet, amely az 1977-es szerződés helyébe lépő újonnan megkötendő egyezmény a főbb elemeit tartalmazta. A keret-egyezményben gyakorlatilag minden olyan probléma megoldási terve szerepelt, amelynek a rendezéséről a két ország addig nem tudott megegyezni. A keret-egyezményt az eredeti tervek szerint a magyar és a szlovák államfőnek a 1998 március végéig kellett volna kézjegyével ellátnia. Ám Horn Gyula akkori magyar kormányfő - a környezetvédelmi szervezetek és politikai pártok nyomásának engedve - lemondta a két tárgyalóküldöttség vezetői által már szignált okmány aláírását.

Az 1998 májusában hatalomra kerülő Orbán-kabinet első döntései között kinyilvánította: érvénytelennek tekinti az előző kormányzat által kidolgozott keret-megállapodást. A Fidesz-kormány egy új javaslatot készített, amelyről még '98 őszén elkezdett tárgyalni a szlovák féllel. Ám a kétoldalú egyeztetések 2002 tavaszáig - ekkor álltak le ismét a tárgyalások - semmilyen kézzelfogható eredményt nem hoztak. Ezt követően közös stratégiai terv elkészítésében állapodott meg a két ország 2009-ig, a tervezet azonban máig sem született meg.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!