Előző
Következő
új cikk

Külföld

Ferenc pápa meghódította Brazíliát

Népszava|2013. júl 30. 05:36
[A+ A-]
Véget ért Ferenc pápa első külföldi, brazíliai lelkipásztori látogatása. A XXVIII. Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó résztvevőinek reakcióiból nem is szűrhető le más: igazi sztárként fogadták a pápát, akit valóban Krisztus földi helytartójának tartottak. A brazíliai út azonban némi aggodalommal töltötte el az egyház konzervatív köreit.
Találóan jegyezte meg a Le Figaro című francia lap tegnap, hogy a katolikus fiatalok brazíliai találkozója Ferenc pápa újjászületését hozta. Minden rendezvényen hatalmas tömeg várta. A vasárnapi, a riói tengerparton, a Copacabanán tartott zárómisén például becslések szerint több mint hárommillióan vettek részt - soha ennyien nem voltak egy dél-amerikai misén. Az őt övező már-már határtalan lelkesedés nemcsak a tőle megszokott gesztusoknak, a nagy beleéléssel, szinte állandó mosollyal az arcán elhangzott mondatainak szólt.

Sikerének valódi okát mondandója jelentette. Olyan hangon beszélt, amit nemhogy pápától, főpapoktól, sőt gyakran egyszerű plébánosoktól sem szoktak meg a hívek. Nyelvezete egyszerű, beszédeit nem fűszerezi teológiai eszmefuttatásokkal, s ez a közérthetőség az, ami már eleve rokonszenvessé teszi a nem hívők számára is. Nem köntörfalaz, megmondja, amit akar. A brazil főpapokat például megintette amiatt, mert hozzászoktak a luxuskörülményekhez, s elfelejtkeztek küldetésük céljáról, arról, hogy az emberek, a szegények, a nyomorban élők között kellene hirdetniük a krisztusi üzenetet.

Ez a korholó üzenet arra vezethető vissza, hogy Brazíliában jelentősen csökkent a katolikusok aránya a kilencvenes évek eleje óta. Ennek nyilván több összetevője van, de Ferenc pápa rávilágított az egyik legfontosabbra: a papok kezdenek eltávolodni a hívektől. Nem tudják megszólítani őket kellőképpen, ezért sokan az evangéliumi egyházak, elsősorban a pünkösdisták felé fordulnak. Ferenc pápa pontosan tisztában van azzal, hogy a Vatikánnak is komoly felelőssége van ebben.

Még a hetvenes évek végén, nem sokkal II. János Pál pápává választása után a Szentszék leszámolt a felszabadítás teológiájával. Az irányzat képviselői azt hirdették, vissza kell térnie az egyháznak gyökereihez. A Vatikán azonban - ne feledjük, még tombolt a hidegháború - kommunista veszélytől tartott, s attól, hogy a szegény egyház mellett kiálló egyházi személyiségeket a "vörösök" irányítják.

Komoly lelkiismereti válságot jelenthetett az egyház számára a felszabadítás teológiájának ügye. Az antikommunista Vatikán úgy érezte, egy "kommunista" áramlatnak nincs helye az egyházban. Másfelől azonban nehéz lehetett eltekinteni attól a nem is lényegtelen "mellékzöngétől", hogy mindaz, amit Krisztus hirdetett, közelebb áll egy szocialista, mint egy kapitalista világrendhez.

Ferenc pápa nem is tesz mást, mint visszatér a gyökerekhez, s - amint olasz lapok írják - éppen ez az, ami az egyház konzervatív köreit leginkább aggasztja. Azok a főpapok, akik még II. János Pál szellemiségét követik, teljesen mást tanultak, tapasztalhattak a "lengyel pápától" már csak azért is, mert ő kezdeményezte a meglehetősen kemény fellépést a felszabadítás teológiájának képviselőivel szemben. (XVI. Benedek emeritus pápa ezzel szemben teljesen apolitikus volt egyházfőként.)

Ferenc pápa nem állt ki egyetlen jobb- vagy baloldali kormány mellett sem, de a fiatalokat a vasárnapi zárómisén arra ösztökélte, ha bármiféle korrupciót tapasztalnak, bátran lépjenek fel ellene, mert ők építik a jövő társadalmát, így igenis ezekkel a kérdésekkel is foglalkozniuk kell. A másik igen fontos megjegyzése pedig, amikor a politikai, gazdasági és kulturális élet képviselőivel találkozott, a dialógus fontosságának kiemelése volt.

"Párbeszéd, párbeszéd, párbeszéd" - ismételgette annak kapcsán, hogy a brazil társadalomban tüntetések törtek ki a kormány felesleges költekezései, s amiatt, mert nem az oktatásra fordítják a pénzt.Ferenc pápa üzenete azonban nemcsak a brazil politikusoknak szólt. Mindenkinek a világban. Reméljük, a párbeszédre, s a szegények megsegítésére vonatkozó megjegyzéseire itt Közép-Európában is felfigyelnek azok, akiket érint.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!