Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Ember a havason

Népszava|2013. júl 31. 06:30
[A+ A-]
Ember a havason - Szőts István 100 címmel elegáns, nagy alakú kötet jelent meg az Emberek a havason című remekével a filmnyelvet forradalmasító rendezőről. Az alkalmat a tavaly ünnepelt évfordulók szolgáltatják, a film velencei díjáé és az alkotó születéséé. A kötet dokuemntumokat, tanulmányokat és emlékezéseket gyűjt egybe a pályáról, az alkotói egyéniségről s máig érvényes hatásáról.
Tavaly két egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem is ünnepséget rendezett Szőts István tiszteletére, születésének 100. évfordulója s az Emberek a havasonnal 70 éve elnyert velencei díja alkalmából. A méltó tudományos ünneplésnek méltó lett az eredménye is, a szokásos évfordulós kiadványok igényességét is túllépve egy kevéssé ismert tényekkel is teli könyvet vehet kezébe az olvasó.

Az Ember a havason - Szőts István 100 című kötet a filmkészítés minden területére kiterjedő figyelemmel ad közre tanulmányokat Szőts rendkívüli teljesítményéről, amellyel egy torzóban maradt életpálya kevés művével forradalmasította kora filmnyelvét. Nem véletlen, hogy az Emberek a havason című film nagy velencei sikere máig a filmtörténet fénylő oldala, hiszen az olasz művészek maguk üdvözölték úgy, mint a neorealizmus előfutárát.

Pintér Judit és Záhonyi-Ábel Márk gondos szerkesztésében az is feltárul a kései utód előtt, hogy miért is illik Szőts életpályájára, hogy "a XX. századi magyar történelem viharaiban elkallódott, eltékozolt tehetség jelképe", ahogy a könyv bevezetője mondja. A betiltott, félbemaradt, megvalósulatlan filmek és tervek soráról a könyvet böngészve átfogó képet kap a mai olvasó.

A kötet legolvasmányosabb részei kétségtelenül a dokumentumok és az emlékezések. A Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány kiadásában napvilágot látott könyvben nem csak egy most először nyilvános hosszabb interjú kapott helyet, hanem olyan unikális dokumentum is, mint például az 1957. augusztus 20-án a Film Színház Muzsika című hetilapban megjelent búcsúlevél.

Szőts István nevezte így azt a tudósítását, amelyet Velencéből küldött Budapestre. A Melyiket a kilenc közül? című rövidfilmjét - akárcsak 1942-ben az Emberek a havasont - meghívták a velencei fesztiválra, s ahogy 1942-ben a legjobb művészfilm díját nyerte el, 1957-ben a II. díjat kapta a gyermekfilm kategóriában. Szőts saját költségén kísérte ki a filmjét, majd beszámolót küldött. "A gyerekeknek írtam. Végül is ez lett a búcsúlevelem. Kint maradtam, nem tértem vissza." - olvashatjuk a kötetben, az idézett cikk előtt.

"Egy nagy összegöngyölt papíros volt a díj, amire egy nagy oroszlánt rajzoltak szárnyakkal." - írja, s mi eltűnődhetünk, hogy a gyerekszereplőinek írt beszámolót milyen hangulatban vethette papírra. Azt tudjuk, hogy emigrációja után, 1957-től Ausztriában élt, de személyes hangulatának e kötet révén jutunk nyomára. A búcsúlevél után a szerkesztők egy édesanyjának írt levelét is közlik, amelyben gyönyörűséggel ír a szabad utazásokról, amelyekben olyan régen nem volt része.

Osztrák éveiről, alkotói személyiségéről, igényességéről két egykori operatőre, Gerhardt Schedl és Horváth Tamás beszél a kötetben, bepillantást engedve egy különleges műhelybe. "Ők az én osztrák filmes múltam"- mondta róluk Szőts. Négy évtizeddel ezelőtt készült az az interjú, amely az évfordulós kötetben kapott először nyomtatásban nyilvánosságot. Szekfű András az 1970-es beszélgetés szokatlan körülményeiről is beszámol, s ez - akárcsak a kötet második részében a visszaemlékezők szavaiban - egy rendkívül rokonszenves, barátságos személyiséget rajzol fel az olvasó előtt.

Szőts szívesen beszélt a gyerekkoráról, a Dél-Erdélyben, Hunyad megyében fekvő családi birtokról, szülőfalujáról, a természetről, a babonás hiedelmekről, s arról, hogy hogyan választotta később élethivatásul magának a filmet. Fiatalon minden művészet vonzotta, verseket írt, iskolai színházat játszott, festeni tanult, de mindenütt ott voltak előtte a nagyok. "És észrevettem egy fehér foltot a művészetek földjén, amit filmnek hívnak." Gyakornok lett a Hunniában, de a filmek, amik körülötte készültek, csalódást okoztak benne.

"Kis verkli volt ez, aminek az ember hamar átlátta a szerkezetét." Egy év gyakornokoskodás után belefogott első játékfilmje, az Emberek a havason előkészítésébe. Az interjúban részletesen beszél arról, hogyan készült el a forgatókönyvvel, miért és hogyan választotta a stúdió mesterkélt zártsága helyett a természeti tájat filmje felvételeihez, hogyan használta ki a természet, a fény, a hegyek, a fák látványát ahhoz, amit a vásznon mutatni akart.

Különösen fontos mozzanat, hogy az emlékezések sorában nem csak az egykori ifjú kortárs rendezők - például Sára Sándor, Kósa Ferenc - szólalnak meg, a könyv szerkesztői elengedhetetlennek tartották a mai fiatal filmes nemzedék néhány tagját is megkérdezni arról, mit jelent ma számukra Szőts híres, de mélyen elhallgatott elképzelése a magyar film megújításáról. Az 1945-ben, még aknák és bombák robbanása közepette írt Röpirat a magyar filmművészet ügyében című átfogó elképzelés 1989-ben újra megjelent, a kötet legkülönbözőbb részeiben számos idézet eleveníti fel legfőbb gondolatait. (És ma már elérhető az interneten.)

Palackposta-bontásnak nevezi Pintér Judit azt a beszélgetést, amelyben néhány fiatal filmest szólaltatott meg arról, mit jelent a mai filmes nemzedékének Szőts István Röpirata. Ez a rész kapcsolja legszorosabban Szőts életművét és gondolatait a mához. Kocsis Ágnes filmrendező, Andrea Roberti forgatókönyv író, Petrányi Viktória producer markáns véleménye a filmkészítés függetlenségéről pontosan arról győzi meg a kötet olvasóját, milyen erősen érvényes ma is Szőts Röpirata.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!