Előző
Következő
új cikk

Belföld

"A jó embereket összefújja a szél"

Népszava|2013. aug 5. 05:08
[A+ A-]
"Biztos, hogy valami vezérli az embert, hívhatjuk sorsnak vagy istennek, mindegy. De abban nem hiszek, hogyha csak ülünk és imádkozunk, attól jobb lesz" - mondja Tóth "Hope" Ákos. Az Age of Hope Alapítvány vezetője vészhelyzetekben embereket ment, normál üzemmódban szegény gyerekeket táboroztat rózsadombi önkéntes fiatalok bevonásával.
Gőzölög az aszfalt, ahogy végigtrappolok a kánikulától izzó utcán. A harmincöt éves Tóth Ákos végzettségét tekintve sport és gyógymasszőr; foci és kosárlabda csapatok mellett dolgozik, és itt, a Lipótváros szívében, bérelt helyiségben maszek vendégeit fogadja. Ebből él, sokszor ebből táboroztat. Nem érdekli, hogy a masszőrködésből meggazdagodhatna. "Van mit ennem, vannak jó ruháim, vannak barátaim - elég gazdag vagyok" - zárja rövidre a dolgot. Kommentekben sűrűn titulálják őt cigányimádónak. Büszkén vállalja, ám a tisztánlátás érdekében hangsúlyozza: alapítványát a szegény sorsú gyerekekért hozta létre. Más kérdés, hogy az általuk patronált gyerekek többsége valóban roma.

Te vagy a mi apukánk?

Kényszerpályának indult az egész. Autóbalesetet szenvedtem, megsérült a gerincem, nem mehettem vissza mentőápolónak, így kerültem egy soproni gyerekotthonba betegszobásnak - idézi fel a kezdeteket. Itt értek az első impulzusok, és gyorsan kiderült, hogy kicsit többet és mást szeretnék csinálni, mint a kanonizált gyermekvédelem. Akkor még nem tűnt ez mély elhivatottságnak, nem is terveztem, csak úgy maradtam. A fordulópontot talán az jelentette, hogy tizenkilenc éves voltam, majdnem gyerek, és elém állt egy kis csávó azzal, hogy ugye te vagy a mi apukánk? Ettől vagy megrettensz vagy próbálsz felnőni a feladathoz. Én az utóbbit választottam.

Tóth Ákos hamar rádöbbent, hogy az intézetis gyerekeknek nagyon sokat jelent, ha nyaranta eljutnak egy-egy táborba, ahol új élmények érik őket. Már Sopronban is ezen munkálkodott kicsiben. Épp felköltözött Pestre, amikor hírét vette a kolontári vörösiszap-katasztrófának. Azonnal odament egy adományokkal dugig tömött kisbusszal, majd soproni ismerősök révén segélyakciót szervezett, hat hétig jártak vissza tizenhét kisbusszal és két kamionnal. Valójában ez adta a lendületet ahhoz, hogy 2011-ben létrehozza az Age of Hope-ot.

A kisdobos ahol tud, segít

Ákos nem hisz abban, hogy a karitatív tettekhez felekezeteknek vagy pártoknak kellene embert toborozni, szerinte a hasonló mentalitásúakat "összefújja a szél". Abban hisz, amit Böjte Csaba ferences szerzetes is vall: "ha elkezdesz jót cselekedni, meglátod, mennyi jó ember van".

Néha úgy működik, mint Atlasz, a görög mitológia félistene, aki vállán hordja az égboltot. Máskor ötvenen szállnak ringbe jó célokért. Vészhelyzetben villámgyorsan kampányt indítanak, és nagyon gyorsan összeáll a csapat. A márciusi hóhelyzetkor Ákos Sopronból startolt négy kocsival, és töménytelen mennyiségű takaróval, hálózsákkal, meleg teával, szendvicsekkel segített. A "törzsönkéntes" Séra család Törökbálintról indult szintén négy terepjáróval, és rengeteg holmival. Tatánál értek össze. Egész éjjel dolgoztak a pályán rekedt autósok közt. Az árvízhez harminc Age of Hope-os vonult fel a Duna északi vonalához. A Séra család feje, Péter résztulajdonos egy építőipari cégben, onnan hoztak aggregátorokat, szivattyúkat, teherautókat. Ákosnak meggyőződése, hogy az ilyen akciók nem osztják meg az alapítvány erejét. Ellenkezőleg: összekovácsolják őket.

Az állami gondozottak mellett borsodi, szabolcsi romatelepeken élő gyerekeket nyaraltatnak. Tavaly százötvenen táboroztak velük több turnusban, különféle helyszíneken. A munkájukat segítő "kemény mag" négy-öt szakmabéli, pedagógusok, családsegítők, szociális munkások, és mintegy húsz fiatal önkéntes. Nagy szükségük lenne hiteles, helyi, cigány vezetőkre. Olyanokra, akik "nem adják el a lelküket egy tál lencséért", nem hajtanak bármi áron politikai karrierre, nem akarnak asszimilálódni, és tudnak, mernek tenni sajátjaikért. Keresik ezeket az embereket, de alig akad, akivel tartósan együtt tudnának dolgozni.
Az Age of Hope-nak nincs irodája, főállású alkalmazottja, raktára. Reklámra egy fillért sem költenek. Legfőbb eszközük a kapcsolati tőke, ami gyakorta többet ér, mint a pénz. Szép számú támogatót hoz a legnagyobb közösségi portál. Kiváló fotósukat dicséri, hogy csodaszép képek sorjáznak a neten: angyalarcú roma Madonna, fűben hempergő, önfeledt gyerekek, két pici kéz - egy fehér és egy barna - összefonódva.

Hard work - hard play

Arról is mesél Ákos, hogy ő Sopronból mindent másként látott. Azt mondja: nem tudja, mi változott meg, ő vagy a világ, de az utóbbi években szörnyű dolgokat tapasztal.
- Nem vagyok politikus, nem is vágyom ilyen babérokra. Emberként háborít fel, hogy a mai Magyarországon rengeteg kisgyerek alapjogai sérülnek - szögezi le. Már a szakma sem kapja fel a fejét olyasmikre, amelyekre pedig fel kellene kapnia. Az éhező gyerek lassan megszokottá válik. Tehát egyre inkább megszokunk valamit, amit nem lehetne. Mind több dologra érvényes ez, a médiatörvénytől a földmutyiig. Pedig ha eltűrjük, hogy fölülről irányítsanak minket, és bármit lenyomjanak a torkunkon, akkor itt nagyon nagy a baj. Sokszor úgy érzem, mintha Abszurdisztánban élnék. Mondjuk látok egy megszűnés határán lévő, falusi kisiskolát multimédiás táblával, közben az ablakain befütyül a szél. Íróasztal mögül nem lehet megítélni, hogyan él Ózdon egy városszéli cigánysoron lakó gyerek.

Jó lenne, ha azok, akik hivatalokban ülnek és határozatokat hoznak gyerekek sorsáról, közelebb kerülnének a gyakorlathoz, mert a nagy, sőt "világmegváltó" ötletek érvényüket vesztik, mihelyt elhagyjuk a Budapest táblát. A gyermekvédelmi jelzőrendszert papíron jól működő fogaskerekek hálózatának írják le. Én viszont nap mint nap szembesülök azzal, hogy a fogaskerekek nem érnek össze. A helyzetet minősíti, hogy a gyermekvédelmet illetően egyezik a véleményem egy hátrafelé nyilazó, náci párttal. Egyébként nem kívánok azonosulni egyik párttal sem, mert mindenben a lobbit vagy a bizniszt látom. Például csodálatos és üdvözlendő, hogy nagyon sok gyerek nyaralhat Erzsébet táborokban. Ugyanakkor sajnálatos, hogy csak állami szervezetek kapják meg ezt a lehetőséget. Mi könnyedén el tudnánk vinni akár háromszáz gyereket Erzsébet táborba. Fontos volna a fiatal önkénteseink miatt is. Egyre többen vannak, rettentő lelkesek, túlteng bennük az energia, és financiális okok következtében nem tudunk nekik annyi feladatot adni, amennyit szeretnének.

Ákos szerint az önkénteseknek több fajtája van. A jobbára drága környéken, tehetős családokban élő, elit gimnáziumba járó fiatalok közt jócskán akad "katasztrófaturista", aki a kertész által gondozott pázsitot hátrahagyva belekóstol a színes-szagos nyomorba, aztán egy-kettőre lekopik. Hamar elválik, kit érint meg és marasztal ott ez a számára eddig ismeretlen közeg.

A fiatalokat érdekli az Age of Hope - állítja Ákos. Talán azért, mert nincs nyakon öntve mézesmázos, "terézanyás" szósszal. Többek közt attól vagyunk számukra hitelesek, hogy semmiféle ideológiát nem erőszakolunk rá arra, amit csinálunk. Nagy dumás vagyok, lyukas fülű, tetovált, vicces - ez bejön nekik. A táboraink nem szokványosak, fílingjük van, ez is tetszik a fiataloknak. Nagyon fontos, hogy barátok legyünk. Az alapítvány jelszava: "hard work - hard play". Az idei Volt Fesztiválon például hatalmasat bulizott együtt az egész társaság. De éjfélkor mintha elvágták volna a történetet, reggeltől mindenki keményen dolgozott: táborozni vittünk egy csoport srácot Zánkára. Hogy változtat-e nyomorgó kisgyerekek életén egy pár napos tábor? Nem tudom, de mi legalább tenni próbálunk valamit. A sok játék, kirándulás, gördeszkázás, balatoni pancsolás közé mindig becsempészünk konfliktuskezelő, felvilágosító ismereteket. Arra mindenképpen jók a táborok, hogy a gyerekek kicsit kilépnek a zártságból, rálátnak egy másik világra, okosodnak és sokat nevetnek.

Saját szerepével elégedett Tóth Ákos, nem vágyik többre vagy másra. Az alapítványt azonban szívesen felfejlesztené országos hatókörűvé. És mivel nagyon hisz a kollégiummal összekapcsolt oktatásban, idővel bentlakásos felzárkóztató iskolát hozna létre Budapesten. Tisztában van azzal, hogy ez egyelőre álom. De amiről tizenöt éve még csak álmodozott, mára valóság lett.

Addig is rendszeresen támogatják a számukra hiteles intézményeket, a Burattino iskolát, az edelényi alapítványi iskolát, L. Ritók Nóra Igazgyöngy Művészeti Iskoláját. Amúgy szégyennek tartja, hogy anyagi gondokkal küzdő alapítványok tartanak fenn ilyen iskolákat, az ott dolgozó, heroikus munkát végző pedagógusok pedig vécépapír-, tisztítószer- és rezsiproblémákkal kénytelenek foglalkozni.
Valaki azt mondta nekem egyszer: elindítottál egy hógolyót, ami egyre nő, arra kell vigyázni, hogy fehér maradjon és gurulás közben ne vétse el az irányt. Most már ez a dolgom... Illetve meg kell találnom azokat az embereket, akik tovább tudják ezt vinni, és meg kell tanulnom háttérbe húzódni, fiatalokra bízni a munkát. Ez lesz a legnehezebb. Ismerem magam, biztos, hogy átkozott rosszul viselem majd, ha nem lehetek ott mindenhol.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!