Előző
Következő
új cikk

Belföld

Belerúg a kormány a rokkantak támogatóiba

Népszava|2013. aug 12. 05:25
[A+ A-]
Igazságtalanság, hogy a kormány kénye-kedve szerint, politikai hovatartozás alapján osztogatja a közpénzt, miközben Magyarországon tömegek nyomorognak, a civil segítők munkáját pedig lehetetlenné teszik.
Egyebek mellett így fogalmazott a Gyöngysor Alapítvány elnöke. Nagy Károlyné azt követőne fordult lapunkhoz, hogy sikertelenül pályázott a Nemzeti Együttműködési Alapnál (Alap), amely "a civil önszerveződések működését, a nemzeti összetartozást, valamint a közjó kiteljesedését, illetve a civil szervezetek szakmai tevékenységét támogató központi költségvetési előirányzat".
A Gyöngysör Alapítványt 2008-ban jegyezték be, azóta segítenek a rokkantaknak.

Karácsony előtt élelmiszert, egészségügyi segédeszközöket gyűjtenek és adományoznak. Használt ruhaneművel, tisztító és tisztálkodó szerekkel is támogatják azokat, akik bajba jutottak, és a hivatalos ügyek intézésében is tanácsokat adnak. Nagy Károlyné arról beszélt, egyre többen vannak azok, akik rászorulnak az adományra, mert éppen a Fidesz-kormány döntése miatt veszítették el a rokkantnyugdíjukat, mások a devizahitelüket próbálják törleszteni betegen, a segélyből. A családi vállalkozásból kinőtt alapítvány forrása elapadt, ezért szerettek volna akár egy kisebb összeget, 100 ezer forintot kérni az Alaptól.

Miután elutasították őket, Balog Zoltán szakminisztertől kértek segítséget, hiába.
Az Alap nemrég akkor került a hírekba, amikor kiderült, több mint 20 millió forintot nyert el tőlük a 2011-ben bejegyzett "Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület". Ez az a szervezet, amely a bíróságnak benyújtott éves elszámolásában Gipsz Jakabot, Iksz Ipszilont, Piros Aranyt és Hát Izsákot szerepeltette költségtérítésre jogosult tisztségviselőiként.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!