Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Önmagunk börtönében

Népszava|2013. aug 19. 06:30
[A+ A-]
A szegedi Dóm téren szombaton mutatták be Szörényi Levente-Bródy János István, a király című rockoperájának jubileumi előadását Alföldi Róbert rendezésében. A több száz táncost, statisztát felvonultató nagyszabású produkció megmutatja, hogy a hatalmon lévők céljuk eléréséért semmitől sem riadnak vissza, miközben István békét hirdet és Koppányt sem akarja azonnal megsemmisíteni a mögötte lévő hadsereg, védelmi gépezet kegyetlenül teszi a dolgát és elteszi az útból a hangoskodókat.
Az Alföldi Róbert által rendezett szegedi István, a királyának rögtön az első jelenetéből kiderül, hogy a produkció egyik leglényegesebb elemei a tömegjelenetek. Alföldi többször rendezett már a Dóm téren tudja, hogyan lehet erős hatást kelteni ekkora színpadon, illetve miként lehet a hatezres publikumot megszólítani. Az elején felsorakozik a teljes szereplőgárda, a több száz táncos és statiszta, majd hirtelen párokká alakulnak, aztán megbomlik a harmónia és sodródó zavarodott csoporttá változnak, akiket magával ránt a káosz.

Szimbolikus ez a jelenet és nem mellesleg érzékletesen elindítja az előadást. Erős hatású Menczel Róbert díszlete is, a Dóm téri katedrális elé tervezett hatalmas, ám egyáltalán nem fénylő korona. Ebben a többszintes állványszerű monstrumban zajlanak az események, az oldalán hosszú lépcső, az emeletre telepített zenekar is a korona belsejében helyezkedik el. A produkciót hatalmas várakozás előzte meg, az előadást jóval megelőzően elkeltek a jegyek, a szombati premierre teljesen megteltek a lelátók.

A pénztárnál is akadt bőven reménykedő várakozó, aki még szeretett volna bejutni a Dóm térre. Mindenki azt találgatta miben lesz újszerű a rendezés. Alföldi azt nyilatkozta, nem szeretné, ha az historizáló patina elfedné a sötétebb pillanatokat és arról is beszélt leginkább az izgatta a történetben, hogy a szétszakítottságban miként nyírja ki egymást a két oldal. Többen aggódtak is, félve, mi lesz ebből, főként abban a tekintetben, hogy Szörényi Levente és Bródy János rockoperája éppen harminc éves, a szegedi produkció tulajdonképpen mégis csak egy jubileumi előadás.

Az eredményt valószínűleg sokan látják majd, mert meglepően hamar, holnap az egyik kereskedelmi csatorna műsorra is tűzi, illetve hamarosan Pesten is látható lesz kétszer. Nos, Alföldi nem nagyon foglalkozik az ünneppel, az alaptörténetből indul ki, tudvalevő, hogy az István, a király Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján született. A szinopszist nem módosította, bizonyos hangsúlyokat viszont kiemelt. Az erőszak a terror erősen megjelenik az előadásban.

A hatalmon lévők céljuk eléréséért semmitől sem riadnak vissza, miközben István békét hirdet és Koppányt sem akarja azonnal megsemmisíteni a mögötte lévő hadsereg, védelmi gépezet kegyetlenül teszi a dolgát és elteszi az útból a hangoskodókat. A szituációról nem nehéz asszociálni a mára, de a rendezés erre nem kíván rájátszani. Rengeteg az ötlet, kicsit már nehéz is követni ezeket. Gizella, az idegen, nagy fekete luxusautóval, testőrséggel érkezik, németül köszön.

Koppány táborának tagjai vérrel és sárral kenik be magukat, Koppány úgy gyűjt erőt, hogy még egy lovat is feláldoz. A rendező nem akar igazságot tenni. Nem ítélkezik. Az erőszak és az embertelenség eluralkodásának kegyetlen folyamatát ábrázolja egyáltalán nem kíméletesen. A kereszténységet bevezetni akaró papok és az őket, illetve Istvánt védő katonai egyenruhába bújtatott, sőt a maszkos kommandós különítménnyel is rendelkező apparátus könyörtelenül kivégzi azokat, akik nem fogadják el a rájuk kényszerített törekvéseket.

Istvánt Feke Pál már sokszor, több rendezésben énekelte. Nyilván nem véletlenül találta meg őt ez a szerep, alkatilag is illik rá, énektudása is predesztinálja erre. Most Alföldi kérésére egy vívódóbb Istvánt alakít, akiből úgy lesz király, hogy közben bedarálják a körülötte lévők. A fontos döntéseket mások hozzák meg helyette. Az öltönyös István fő ellenfelét, Koppányt, Stohl András játssza, sokszor félmeztelenül, máskor sportosan, lazán öltözve. Stohl bírja erővel, hangban és színészileg is.

Tragikusan, fájdalmasan önemésztő, amikor elbukása előtt arról énekel, hogy elkésett a békevágy, "késő már a múltat értelmezni, kényszerpályán a világ". Gizellaként Radnay Csilla előkelő, szép idegen és az ő egyik jelenetéhez kötődik az előadás egyik fontos mozzanata. Gizella arról énekel ugyanis, miután kacérkodott az egyik katonával, mert István nem foglalkozik vele, csak az államügyekkel, és elhanyagolja az utódnemzést, hogy mennyire unja a politikát. A jelenet végére hatalmas tömeg gyűlik össze, a nézőtér megvilágosodik, és valódi dühkitörésként vágják a képünkbe, hogy mennyire unják a politikát. A bemutatón egyébként úgy láttam, nem tolongtak a politikusok.

A Rékát alakító Tompos Kátyáról eddig is tudtuk, hogy remekül énekel és ezt most is bebizonyítja. Koppány lányaként tiszta, egyszerű szeretni való teremtés, aki megközelíthetetlen marad, hiába csúszik utána négykézláb István. Udvaros Dorottya Saroltja fia helyett is elvégzi a piszkos munkát. László Zsolt Asztrik főpapja a háttérből irányítja az eseményeket, nem lehet az eszén túljárni, a hatalom, számító, és magabiztos képviselője kenetteljes prédikációját zengi, miközben keresztjeihez ártatlanok vére tapad.

Blaskó Péter Gézaként, illetve krónikásként elszörnyedve látja, mivé lett a világ. Nagy ováció fogadta a két regős, Varga Miklós és Nagy Feró trabantos bejövetelét, ezzel Alföldi az 1983-as ősbemutató korabeli atmoszféráját is kissé megidézte. Emlékezetes Szemenyei János pofátlan, féktelen Laborca, aki aztán könyörtelenül el is nyeri a "jutalmát", először a napszemüveges testőrök sorfala mögött majdnem agyonverik, majd egyszerűen lelövik.

Megnyerő Novák Péter alakítása is, aki Torda a táltosként, olyan, mint egy rock sztár, meg is kérdezi a nézőket, hogy jól érzik-e magukat. Hálás feladat jut a magyar főurakat megszemélyesítő Hevér Gábornak, Znamenák Istvánnak és Schneider Zoltánnak. A gyarló a pénzesekhez dörgölőző, nézeteiket pillanatok alatt megváltoztató örökös túlélőket adják, öltözetük együtt adja ki a nemzeti színt. Jut még karakter feladat Makranczi Zalánnak, Farkas Dénesnek, Józan Lászlónak, Csépai Eszternek, Bánfalvi Eszternek és Simon Boglárkának.

Látványosak Nagy Fruzsina jelmezei, aki képes több száz szereplőt is nagyvonalúan és markánsan öltöztetni. Vári Bertalan jegyzi a koreográfiát, nincs könnyű dolga, hiszen nagyon sok a tánc és tömegjelenet. A néptáncból építkezik és olykor a show elemek is belopakodnak a felmutatott gazdag repertoárba. Mindenképp dicsérendő az Óbudai Danubia Zenekar szinte hibátlanul hangosított teljesítménye Kesselyák Gergely dirigálásával, a karmester szenvedélyesen irányította az együttest, néha valósággal táncra perdült a sokak által évtizedeken át agyonhallgatott, de mégis megunhatatlannak bizonyuló rockopera slágerekre.

Az előadás utolsó jelentében a végig nyitott korona egyszer csak bezáródik, börtönné válik, a belül rekedtek a rácson lógva éneklik el a Himnuszt. Az éneklők táborába a kissé sokkolt nézők is bekapcsolódnak, majd elkezdődik az ünneplés. A szerzők Szörényi Levente és Bródy János is megjelennek a színpadon, na és Alföldi Róbert alkotótársaival.

Jó együtt látni Szörényit és Bródyt, ahogy egymás kezét emelik a magasba. Aki az előadás után azt hitte itt már soha nem lesz békekötés, talán a két szerzőt látva másként gondolja. Alföldi pedig rutinosan tűri a sikert, az álló publikum tapsát, még ha ez a fogadtatás nem is annyira egyöntetű, mint amit a Nemzetiben az elmúlt hónapokban megszokhatott.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!