Előző
Következő
új cikk

Belföld

Ab: milliós fizetés mellé még nyugdíj is jár

Népszava|2013. szept 24. 05:05
[A+ A-]
Információink szerint vannak olyan alkotmánybírók, akik a közszférára vonatkozó általános tiltás ellenére magas fizetésük mellé a nyugdíjukat is felveszik. Az ügyben megkerestük a testületet, ahol arról tájékoztattak, hogy a jogszabály szerint "magának a nyugdíjasnak kell bejelentenie a nyugdíjfolyósító szervnél, ha .... nyugdíjának folyósítását szüneteltetni kell".
Úgy folytatták, "a Nyugdíjfolyósító Intézet döntése alapján azonban ez a rendelkezés az Alkotmánybíróság hivatalban lévő tagjaira nem vonatkozik, tekintettel arra, hogy választott tisztségviselők, és jogállásukat az Alkotmánybíróságról szóló törvény szabályozza". Kitértek arra is, tudomásuk szerint jelenleg három alkotmánybíró részesül nyugellátásban, Salamon László, Dienes-Oehm Egon és Balsai István, "de erre vonatkozóan az Alkotmánybíróság Hivatala nem kezel adatokat" - írta Bitskey Botond főtitkár.

Lapunk úgy tudja, Salamon László és Balsai István azok, akik a bruttó 1,5 millió forintos fizetésük, a szolgálati lakás és kocsi mellett a nyugdíjukat is felveszik. Dienes-Oehm Egon a jogszabályoknak eleget téve kérte az ellátás szüneteltetését. A nyugdíjfolyósító egyébként végrehajtó és nem jogalkotó szerv, tehát nincs döntési helyzetben, ott kizárólag az ellátások folyósításával foglalkoznak. "Ha valaki kéri, hogy függesszék fel az utalást, akkor ott ezt megteszik" - mondta informátorunk.

Bitskey Botond válaszában az Alkotmánybírósági törvényre hivatkozott, csakhogy aszerint "az Alkotmánybíróság tagja megbízatásának időtartama alatt a társadalombiztosítás ellátásaira való jogosultság szempontjából közszolgálati jogviszonyban foglalkoztatott biztosítottnak, díjazása nem önálló tevékenységből származó, járulékalapot képező jövedelemnek minősül. Az Alkotmánybíróság tagja megbízatásának időtartama közszolgálati jogviszonyban töltött időnek számít."

Vagyis, rájuk is érvényes az, amit a Fidesz kabinet tavaly év végén spórolásra hivatkozva bejelentett: a nyugdíjaskorú közalkalmazottak és köztisztviselők bért és nyugdíjat egyszerre nem kaphatnak. Az első elképzelés szerint egyáltalán nem dolgozhattak volna a nyugdíjas korúak, később ezen enyhítettek. Indokolt esetben, egyéni kérésre tovább foglalkoztathatók az idősebbek, ám ezt kérelmezniük kell a munkáltatónál, majd az emberi erőforrások miniszterénél. Ezt követően a kormány elé kerül az ügy és a végső döntés joga. Az erről szóló törvény nem rendelkezik külön az alkotmánybírókról, tehát nincs olyan kitétel, amely szerint ők mentességet élveznének.

Erkölcsi kérdések merülnek fel ugyanakkor az alkotmánybírókkal kapcsolatban. A kiskeresetű pedagógusok, egészségügyi dolgozók július elseje óta akkor sem kaphatnak a bérük mellett nyugdíjat, ha anyagi helyzetük ezt sokkal inkább indokolná, mint a milliós fizetéssel rendelkező alkotmánybírók esetében.


Korhatár alattiakról tárgyaltak

A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetését, és a szolgálati járandóságról szóló törvényt is tárgyalta tegnap az Alkotmánybíróság. A jogszabály szerint korhatár alatt nem nyugdíj, csak ellátás jár, ám azt csökkenteni kell a személyi jövedelemadó mértékével. A testülettől azt kérték az indítványozók, állapítsa meg ennek a szabálynak az alaptörvény-ellenességét, és semmisítse meg azt visszamenőleges hatállyal. Szerintük ugyanis a törvény sérti a szerzett jogok védelmét, és a diszkrimináció tilalmát.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!