Előző
Következő
új cikk

Belföld

Heller Ágnes válasza Kumin Ferencnek

Népszava|2013. okt 26. 08:57
[A+ A-]

FOTÓ: K 2 PRESS

Tisztelt Kumin Ferenc!

Köszönöm, hogy 40 évvel megfiatalított.

Vagy 40 évvel ezelőtt vontak felelősségre azért, mert burzsoá sajtónak, méghozzá ellenforradalmárokkal együtt adtam nyilatkozatot. Az óra körben jár.

Csak ugyanazt válaszolhatom most, mint akkor. Mindenütt, minden fórumon a saját véleményemet mondom, nem kérdezem, kikkel együtt, s azt sem, hogy kiknek. Ha érdekli őket a véleményem, kifejtem. Ugyanúgy beszélnék ma is a jelenlegi hazai politikáról és irányítóiról a Kossuth rádióban vagy az egy állami tévé csatornán, ahogy a svéd vagy más televízióknak tettem. Nem kérdezném, hogy kikkel együtt, mondjuk, akár Kumin Ferenccel is. De miután a nagy hazai sajtószabadság következtében nevem csak rágalmak keretében merül fel az állami médiumokban és jobboldali sajtóban, erre mindeddig nem nyílt alkalmam.

Nem tételezem fel, hogy Kumin Ferenc azt hinné vagy hihetné, hogy mindhárom legmagasabb közjogi funkciót azért töltik be ifjúkori (bár már nem olyan ifjú) barátok, mert hosszú tanakodás után, mindenkit figyelembe véve a Parlament pártjai nem találtak náluk alkalmasabb jelölteket, s nem azért, mert a miniszterelnök jelölte ki mind a Parlament elnökét, mind az államelnököt, és a Parlament szavazógépezete döntését természetesen melegen támogatta.

A jelenlegi politika vezérlő ideológiájáról mondottakat nem idéztem, csak összefoglaltam. Saját összefoglalásom nem tartalmazhat tárgyi tévedést. S hogy miniszterelnökünk templomavató beszédére hivatkozva „Istent” mondtam „vallás” helyett, nem ront, inkább valamit javít a szomorú helyzeten.

S miért nem idéztem miniszterelnökünk szájából, hogy „Magyarország jobban teljesít?” Nemcsak azért tartózkodtam ettől, mert semmit sem idéztem, hanem azért is, mert nem hiszem, hogy igaz.

Kedves Kumin Ferenc, hallgassa meg az állami rádió, nézze meg az állami televízió csatornáit. Úgy hiszi, hogy kiegyensúlyozott a tájékoztatás? Hogy minden vélemény helyet kap az adásokban? Hogy különböznek egymástól a hírműsorok? Hogy nincs indoktrináció?  Hogy nem folyik minden csatornából ugyanaz a politikai leves?  Azt hiszi, hogy egy érdeklődő honpolgár ezekből az adásokból objektíve tájékozódni tud? Még a szavak és mondatok is ugyanúgy ismétlődnek, mintha papagájok beszélnének!  Kérem, felejtse el, hogy mi az, amit szívesen hall, s gondoljon néha arra is, hogy másoknak esetleg más a véleménye, s szívesen hallanának valami mást is.

Még egyszer köszönet a fiatalításért.

Heller Ágnes

Lájkoljon minket a Facebook-on is!