Előző
Következő
új cikk

Szép szó

A szétesettség természetrajza

Népszava|2014. febr 1. 08:14
[A+ A-]

Szirtes Ági a Szép napok előadásában eljátssza az önámítás valamennyi színét. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Lúdbőröztetően, velőtrázóan káromkodik a Cigányok című darab végén. Egyedül marad a színpadon a háttérben a halott férjével, a megrendítő cigánygyilkosságok alapján született Grecsó Krisztián drámában. A Szirtes Ági által játszott Harkocsánynénak a családja szétesett, a segítségre hivatott apparátus tehetetlen, azok a hagyományok pedig, amik szerint él, igencsak összeütköznek a mai világgal. A totális patthelyzet dermesztő kiszolgáltatottsággal, és magára utaltsággal jár. Úgy tűnik, nincs az élethelyzetére megoldás, és ebben meglehetősen sokan bűnösök, mindazon politikusok, kormányok, közszervek, amelyek nagy-nagy néprétegeket hagytak kipotyogni az amúgy is veszélyesen lyukas szociális hálón. A színésznő által alakított cigányasszony, ott egy személyben, a Katona József Színház Színpadán, egész lényével, döbbenetes zárószavaival, velünk szembefordulva, zsigeri erővel felénk kiáltott, fenyegető, gyilkos átkaival, teljesen összetört lélekkel zúdítja ránk a szitokáradatot. Közben valósággal öl a szemével. Mély fájdalma csaknem őt is elemészti azon nyomban. Tehetetlenséggel párosuló kínja mindannyiunkat vádol. Féktelen, lidérces indulatai pusztító erejűek.

Szirtes Ági, miközben civilben mindig nett nő benyomását kelti, valószínűleg édesapjától, az elemi erejű, áradó színészetű és áradó beszédű Szirtes Ádámtól örökölte ezeket az őrületes indulatokat. Gondoljunk csak például Makk Károly fiatalkori, revelatív filmjére, a Megszállottakra, hogy abban a Szirtes Ádám alakította állami gazdaság igazgató tényleg szinte a hegyeket és a bürokratikus akadályokat is elhordja az útjából, hogy megvalósíthassa, amit akar, és ehhez zsigeri ösztönök törnek fel belőle.

A leánya sok tekintetben követi nagyformátumú édesapja útját. Nem tagadva meg származását, abszolút ismeri a vidéket, a paraszti létformát. Ezt használja a már több mint háromszázötvenszer játszott Egressy Zoltán tragikomédia, a Portugál előadásában. Meg a változatlanul tökéletes testi felkészültségét.(Valaha ehhez járt balettre, művészi tornázott, evezett, mostanában kitartóan jógázik.) Egy állandóan tajtrészeg parasztasszonyt ad, aki rendszeresen kerékpárra ül. És persze jó sokszor eltaknyol vele. Szinte akrobatikusak ezek az esések. Groteszkbe fordítják a szituációt. Komikummal vegyítik azt, ami tragikus. De Szirtes nem bravúrszámot csinál ebből, hanem így még jobban meg tudja mutatni ennek a nőnek az elesettségét, csaknem a cigányasszonyéhoz hasonló kiszolgáltatottságát, reménytelen helyzetét. Ebből az élethelyzetből sincs ugyanis már kiút. Ez a nő is ott van a mélyszegénységben, a társadalom számára már leírtak között. Ha úgy tetszik, azok között, akiket ott hagytak az útszélén.

Az újvidéki vérengzések idején pedig magyarok gyilkoltak szerbeket és szerbek magyarokat. Ennek állít emléket a Vörös című produkció a Kamrában. Az elején és végén temérdek halott fölött ott ül a Szirtes Ági által megszemélyesített asszony, aki sokat tapasztalt, sokat látott. Személyre szabottan tudja, ki hogyan, milyen borzadályos körülmények között halt meg. És mesél, és mesél, ő a tántoríthatatlan emlékezet, nem hajlandó homokba dugni a fejét, konokul azt akarja, hogy tudjuk az igazságot. Megkeményedett már kissé, de egyáltalán nem érzelemnélküli, olyan, mint egy ősanya, aki valamennyi áldozatot a gyerekének tekint, de már túl van azon, hogy mindenkit sirasson. De azon nincs túl, hogy makacsul közhírré tegye, ami történt, élő mementó. Szirtes megint lúdbőröztető. Szálfaegyenes derékkal ül, tántoríthatatlanul, arcizmai is alig rezdülnek, és folyamatosan, szinte levegővétel nélkül tör elő belőle az emlékezetfolyam. Megtörhetetlen, leállíthatatlan, neki immáron ez a küldetése, és ezt teljesíti is, ha törik, ha szakad.

Persze tud ő vaskosan komédiázni is. Például a színházi fenegyerek Werner Schwab fekete komédiájában, az Elnöknőkben ezt teszi, lassan két évtizede, a műsorról levehetetlenül. A jelmeztervező Szakács Györgyi külsőleg is hihetetlen figurát formált belőle, elképesztően ormótlan formájúra alakítva, jókora tömések segítségével. A feneke ugyanúgy brutális méretűnek látszik, ahogy a mellei is, erre a debil alakra még rá is feszül a ruha, amit temérdek mennyiségű ízléstelen bizsu éktelenít tovább. Mindehhez valószínűtlen méretű kontyba tornyozott haj is társul. Eszméletlen látvány. Egy totálisan eltorzult, szerepzavarban szenvedő, magával harmóniába soha nem kerülő ember külső megjelenése. Agresszívvá váló takarítónő, aki finom úri asszonynak képzeli magát, de sértettsége miatt gyilkos indulatok dúlnak benne, és aztán ezek az indulatok el is szabadulnak. Három nagy színésznő, Pogány Judit, Csákányi Eszter és Szirtes bravúrjátékot folytat. Megalázott takarítónőkként egymást is alázzák. Kisebbségi érzetükben nagyzolnak, hamis ábrándképeket kergetnek, nem kímélve sem magukat, sem a nézőket, a kiadósan durva trágárságoktól, a horrorba átcsapó rémségektől, egy sajátos házi összejövetelen totálisan szétcincálják egymást. Lenyűgöző az összjáték.

Beckett Szép napok című abszurdja, aminek most volt a bemutatója, viszont már-már monodráma, még akkor is, ha a fiatal rendező, Székely Kriszta erősítette Winnie férjének szerepét, Bezerédi Zoltán hathatós közreműködésével. De azért ez mégiscsak színésznői jutalomjáték. Csupán derékig látszódva, majd a második részben már csak a feje tűnik elő, egy homokbuckában gubbasztva, kitölteni az időt meg a teret, roppant feladat.

Szirtes megmutatja az önámítás valamennyi színét. Azt, hogy Winnie lehetetlen helyzetben is próbálja szépnek hazudni a napját. Megideologizál magának bármit. Tesz-vesz azzal a néhány tárggyal, ami körülötte van. Kényszeresen újra és újra nézegeti a fogkeféjén nehezen kiolvasható folyóiratot. Majd végül valahogyan kiböngészi, és ettől csaknem elélvez a boldogságtól. Notóriusan nem akar tudomást venni arról, hogy helyzete reménytelen, nem áll messze a végtől, halálra van ítélve. Szirtes lelkes gesztusokat vegyít önkéntelenül is lemondóakkal. Arca hihetetlenül kifejező. Mimikája gyakran ellentételezi azt, amit mond. Fehér vászonsapkáját igyekszik e képtelen körülmények között is úgy viselni, mint egy elegáns kalapot. Kesernyés humorához akár szélesen mosolyog.

Ugyanolyan jelentős alakítás ez a pályáján, mint amilyen Irina volt a Három nővérben, amivel bejárta a világot. Nem kap mindig ilyen fontos szerepeket a Katona József Színházban, mellyel alapítása óta összeforrt. Elválaszthatatlanok egymástól. Közel sem szabályos hősnő alkat. Gyakran osztottak rá kevésbé lényeges feladatokat. Állta a sarat. Kihúzta addig, míg jött valami jobb. Lányára, Pálmai Annára is átörökítette a szakma szeretetét. Szirtes gyakran játszik szabálytalan, igencsak elrajzolt, harsány, különös alakokat, ugyanakkor egész lényéből tartás, méltóság sugárzik. Mondhatni, hogy nagyon is egyben van, miközben a szétesettség vált színészi szakterületévé.

Bóta Gábor

Lájkoljon minket a Facebook-on is!