Előző
Következő
új cikk

Bulvár

Megújul a Magyar Borok Bálja

nepszava.hu|2014. febr 4. 13:37
[A+ A-]

2014. február 22-én immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Borok Bálja, a budapesti báli szezon meghatározó eseménye. Az est előkészítését és lebonyolítását az idei évtől új csapat vette át, akik további prémium boros rendezvények és projektek lebonyolításával is foglalkoznak, közöttük a közelmúltban lezajlott Olaszrizling Októberrel. 

A szervezők a Magyar Borok Bálja kapcsán fontosnak tartják a már kialakult tradíciókhoz való hűséget, ugyanakkor hangsúlyt fektetnek az esemény több ponton történő megújítására annak érdekében, hogy mind a bálra ellátogató közönségnek, mint a hazai borszakmának többet nyújthassanak.

A Borászportál.hu és Vinoport.hu online bormagazinokat is üzemeltető Trinety Kft. rendezvényszervező üzletága kapta a Winelovers elnevezést. Céljuk olyan prémium boros események életre hívása, amelyek egyrészt magas színvonalon szolgálják ki a tudásuk elmélyítése érdekében tematikus kóstolók iránt érdeklődő borkedvelőket, másrészt a sommelier és a borkereskedő szakma képviselőit. Ezen túl azonban a hazai pincészetek piaci pozíciójának javítását is szem előtt tartják, amikor például az olaszrizlingekre vagy a kékfrankosokra mint az itthon két legnagyobb területen termesztett szőlőfajtára irányítják a figyelmet.

E koncepcióhoz kapcsolódik az a Magyar Borok Báljához kötődő újdonság, amely szerint az ötfogásos menühöz összeállított borsor olyan tételeket, szőlőfajtákat vonultat fel, amelyek mennyiségükben és minőségükben egyaránt meghatározónak számítanak a hazai borkínálatban. Az est folyamán a poharakba kerül majd tradicionális készítésű pezsgő, olaszrizling, furmint, kékfrankos, nemzetközi fajtákon alapuló nagy vörös házasítás, valamint tokaji aszú is. E bortípusok a tervek szerint évről évre visszatérnek majd, ezek mellett azonban minden bálon megjelenik egy vendégbor is. 2014-ben ezt a szerepet az egri csillag, az egri bikavér párjaként létrehozott fehér házasítás tölti majd be.

Az est egyik fő attrakciójának számít a nagyközönség figyelmét is élvező Gál Tibor Emlékdíj, amely immár 2006 óta kerül átadásra. A bál szervezői ifjabb Gál Tiborral és családjával egyeztetve úgy döntöttek, hogy megújítják az elismerés odaítélésének koncepcióját annak érdekében, hogy még inkább segítse a hazai borászok fejlődését. Ifjabb Gál Tibor ezzel kapcsolatban elmondta: „Egyre több az általános ismertségnek örvendő magyar pincészet, mellettük azonban sok olyan tehetség dolgozik országszerte, akikre eddig nem figyelt fel a nagyközönség. Ezért az Év Bortermelője cím birtokosaiként országosan ismert borászokat kértük fel arra, hogy ajánljanak a borkedvelők figyelmébe a borrégiójukban dolgozó, de tágabb fogyasztói kör számára egyelőre kevésbé ismert borászokat.”

A jelöltekre való szavazás lehetősége mindenki előtt nyitva áll 2014. január 1-je és február 15-e között a www.borbal.hu oldalon keresztül. Hogy a zsűri döntése alapján az öt legtöbb szavazatot kapott szakemberből ki kapja meg a tanulmányi ösztöndíjjal és hirdetési csomaggal is járó Gál Tibor Emlékdíjat, az a Magyar Borok Bálján derül ki.

Érdekességek a bál történetéről, a menüről, a helyszínről, a borsorról

A Magyar Borok Bálja 2006-ban egyszeri eseményként született meg, a borkedvelő báli közönség és a boros közélet azonban olyannyira megkedvelte az egyedi koncepció által lezajló elegáns eseményt, hogy újra és újra életre hívta azt. Idén kilencedik alkalommal kerül összeállításra a menü, alakul ki a zenei betétekkel tarkított műsormenet, a szervezők azonban már most tervezik a 2015-ös bál jubileumi programját.

A bál helyszínéül szolgáló Boscolo New York Palota ad otthon ma annak a kávéháznak, amelyben a legendás irodalmi folyóirat, a Nyugat törzsasztalt tartott fent. Az 1894-ben megnyitott New York Kávéház karzatán szerkesztette Osvát Ernő, Kosztolányi Dezső, Szép Ernő és Babits Mihály a lapot.

A vendégeket két bor várja majd a Boscolo New York Palota fogadóterében: egy tradicionális készítésű száraz pezsgő és egy egri csillag. Utóbbi bortípus a Magyar Borok Bálja 2014 egyik díszvendégének tekinthető. A borkategóriát 2010-ben hozták létre az egri termelők annak érdekében, hogy az egri bikavér párjaként egy fehér házasítás is palackba kerülhessen. A nevet egy nagyközönségnek szóló pályázat keretében választották ki, amelyen 3149 ötlet indult el.

Igazi kuriozitásnak ígérkezik, hogy nemcsak a menü főfogását, de a desszertet is száraz vörösbor kíséri majd. E párosítások hivatottak bizonyítani azt, hogy édesség mellé nem kizárólag maradék cukorral bíró bor rendelhető. E két tétel, a villányi Malatinszky Szőlőbirtok 2008-as évjáratú Noblesse Cabernet Franc bora és a Balaton-felvidéki Liszkay Pincészet ugyanebből az évből származó Liszkay Cuvée-je azért is különleges, mert előbbi a Decanter World Wine Awards 2013 versenyén nyert aranyérmet, utóbbi pedig a Pannon Bormustra 2012 megmérettetésén lett vörös csúcsbor.

Az est ötfogásos, borok által ihletett menüsorát Wolf András, a Salon Étterem séfje állítja össze és készíti el, akit a Gault & Millau Magyarország 2014-es étteremkalauza az év konyhafőnökének választott.

Hogyan párosítsunk ételeket borokkal?

Az ételek és a borok párosítását kezelhetjük egy végtelenül kifinomult és elvont tudományként, amelyet csak magasan képzett és emberfeletti ízlelőbimbóval rendelkező csodalények érthetnek, de nem érdemes. Kiindulópontnak ebben az esetben a liberális „ahogy tetszik” elvet tekintjük. Fontos, hogy csupán ezen alapszabály betartásával boldogok lehetünk akár életünk végéig. Ha azonban különleges élményekre vágyunk, amelyek érdekében hajlandóak vagyunk időnket és figyelmünket a témára irányítani, íme néhány olyan kipróbált elv, amelyek mentén érdemes elindulni.

Aperitif – azaz mivel kezdjünk?

Ma még mindig gyakran kerül aperitifként pálinka a poharakban. Fontos tisztában lenni azzal, hogy ennek magas alkoholtartalma blokkolja ízlelőbimbóinkat, így ehhez az italhoz akkor érdemes kezdő italként fordulnunk, ha nem elvárásainknak megfelelően sikerült a vacsora. Ha azonban elégedettek vagyunk munkánkkal, ne hagyjuk, hogy egy párlat elfedje a teljesítményünket. Ehelyett válasszunk inkább egy pohár száraz pezsgőt vagy egy friss, savgazdag fehérbort, amely gondoskodik majd a megfelelő étvágy kialakításáról.

Az ellentétek elve

Az ellentétek elve azt jelenti, hogy egy olyan étel-bor párost hozunk létre, amely azért működik, mert a két tag markánsan különböző. Ilyen lehet például az, amikor egy magas savtartalmú bort egy zsíros, vajas, tejszínes fogáshoz tálalunk.

A párhuzamok elve

A párhuzamok elve pont a korábban elmondottakkal ellentétesen működik. Itt attól érzünk illőnek egy bort egy adott fogás mellé (vagy fordítva), mert hasonlóság van a két fél között. Egy friss zöldségeken alapuló salátához például érdemes egy könnyed fehér- vagy rozébort választani társként.

Az édesség foka

Ha édes ételt párosítunk édes borhoz, a legfontosabb, hogy a bor édesebb legyen, mint a desszert. Ez az elv sok esetben komoly nehézség elé állít minket, ha klasszikus édességeink mellé keresünk társat. Pont emiatt, ha megvizsgáljuk a legtöbb borvacsora menüjét, egy kevésbé édes desszertet találunk majd. Ennek oka, hogy ezek az inkább az ízekre, mint az édességre koncentráló édes fogások nem fedik el a bort, hanem inkább teljes szépségében engedik tündökölni.

Digestive – a záróakkord

Záróitalként ihatjuk tovább az utolsó bort, amennyiben még van a palackban. Ha azonban az étkezés folyamán kiürültek az üvegek, és mi szeretnénk valami igazán különlegessel meglepni a társaságot, bontsunk ki bátran egy nagy testű, tanningazdag, ízletes vörösbort. Ezek a különlegességek ugyanis sokszor olyan nagy volumenűek, hogy nehéz hozzájuk megfelelő társat találni, teli hassal a vacsora után azonban minden bizonnyal szívesen kortyoljuk majd őket. Ha bor helyett inkább egy párlatra vágyunk, válasszunk a széles kínálatban kapható gyümölcs- vagy törkölypálinkákból. Egy intenzív illatokkal és ízekkel bíró, üde barackpálinka meggyőzi majd a társaság kényesebb tagjait is, hogy nemcsak a mézes pálinkák ihatóak.


Magyar Borok Bálja 2014 borsora

 

  • Garamvári Szőlőbirtok – Vincent Evolution Rosé és Tokaji Furmint Brut

(Balatonboglári és Tokaji borvidék)

 

  • Gál Tibor – Egri Csillag 2012

(Egri borvidék)

 

  • Szent Tamás – Mád Furmint 2012/2013

(Tokaji borvidék)

 

  • Szeremley Birtok – Badacsonyi Olaszrizling 2012

(Badacsonyi borvidék)

 

  • Egri Korona Borház – Selection Egri Bikavér 2008

(Egri borvidék)

 

  • Malatinszky Szőlőbirtok – Malatinszky Noblesse Cabernet Franc 2008

(Villányi borvidék)

Decanter World Wine Awards 2013 aranyérem

 

  • Liszkay Pincészet – Liszkay Cuvée 2008

(Balaton–felvidéki borvidék)

Pannon Bormustra 2012 vörös csúcsbor

Lájkoljon minket a Facebook-on is!