Előző
Következő
új cikk

Gazdaság

Veszélyes a liberalizmus

Népszava-információ|2014. márc 6. 05:29
[A+ A-]

Az állam és a piac viszonyán mintegy 200 éve vitatkoznak a közgazdászok: ezt a vitát mutatja be a most megjelent könyv két meghatározó közgazdász életútján és elméletein keresztül. Az egyik John Maynard Keynes, a jóléti állam atyja, a másik Friederich August Hayek, a szabad piac prófétája.

 A könyv szerzője Nicholas Wapshott amerikai újságíró, ebből kifolyólag a téma feldolgozásának módja sem szigorúan közgazdasági, érdeklődők számára is izgalmas olvasmány. A téma aktualitását természetesen a 2008-as globális válság és annak kezelése adja. A könyv magyar fordításának megjelenése alkalmából tartott könyvbemutatón Mihályi Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem és Pogátsa Zoltán, a Nyugat-Magyarországi egyetem oktatója is hangsúlyozta: a közgazdászképzésben is megkerülhetetlen lesz Wapshott írása.

A Napvilág Kiadó által megjelentetett, Keynes és Hayek: Az összecsapás, amely meghatározta a modern közgazdaságtant a nagy válságtól a nagy recesszióig című kötetet Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank korábbi vezérigazgatója fordította magyarra. Ő maga Keynes mellett tette le a voksát. A válságkezelés kifejezetten állami feladat, és a felzárkózás ütemének meghatározásában is megkerülhetetlen tényező az állam - mondta el a szerdai könyvbemutatón Felcsuti Péter. A bankszakember ugyanakkor hozzátette: Magyarországon inkább Hayek felé húz a közgondolkodás.

Pogátsa Zoltán hozzátette: a hayeki liberális gazdasági modell is vezethet diktatúrához, nemcsak a túlzott állami beavatkozás. Ha túlságosan a verseny irányába toljuk el a gazdaságot, akkor koncentrálódik a gazdasági erő, és a nagyra nőtt, monopol vagy oligopol helyzetű vállalatok képessé válnak arra, hogy megvegyék az államot - magyarázta Pogátsa.

A nyugat-magyarországi Egyetem docense szerint a Hayeken felnőtt generációk nem elég érzékenyek arra, hogy ez az út is vezethet diktatúrához. Pogátsa a legnagyobb problémát abban látja, hogy a hayeki világ problémáit a keynesi eszközökkel próbáljuk meg kezelni. Mihályi Péter ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a világot irányító politikusok meglehetősen szelektíven teszik magukévá a gazdasági ideológiákat.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!