Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Harc a Lehetetlennel – Ady és a politika

Népszava|2014. máj 31. 08:20
[A+ A-]

Az államszocializmus időszakában még vizsgakérdés volt egy-egy korszakos jelentőségű alkotó politikai költészete. Mivel az egykori kánon az osztályalapok mentén építkezett, mára már az is aktualitását vesztette, ami pedig visszatérő kritika Magyarország társadalmi struktúrájáról, meghatározottságáról. 

Petőfi mellett Ady Endre és József Attila számított a forradalom költőjének; ma már legalábbis a két utóbbi politikai öröksége vitatott, még az egyetemi oktatásban is. A három költő közül azért emelem ki Ady Endre nevét, mert ő kapcsolja össze talán a legszervesebben a feudális Magyarországot ostorozó liberális és az osztályalapú baloldali kritikát. Magyarságképét mindenkor ennek a kettős bírálatnak rendelte alá.

Ady kétségtelenül a Lehetetlennel harcolt, amikor egyszerre próbált szembeszállni a feudális Magyarországgal és a félperifériás kapitalizmus szörnyű visszásságaival. A baloldaliságnak és a liberalizmusnak ez az összekapcsolása azonban alig kap figyelmet a mai Ady-irodalomban, annak ellenére sem, hogy az a költő publicisztikájában is meghatározó elem.

Ady politikai aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy cikkei - némi nyelvi frissítés után -, változtatás nélkül közölhetőek lennének. Ideje volna tehát visszahozni - vagy újrafelfedezni - a mai kánonban a társadalomkritikus Adyt.

A Napvilág Kiadónál megjelent, Agárdi Péter szerkesztésében készült "Komp-ország megindult dühösen Kelet felé újra" című kötet kísérlet a szerző magyarságképének történeti-szociológiai kibontására, és egyben ajánlott olvasmány mindazok számára, akik szeretnének felfedezni egy, ma már egyre ismeretlenebb Adyt. A magyar ugar "örök szépségű" szimbólum lett, a Nyugat és Kelet közötti Kompország képe pedig sok tekintetben meghatározta, tematizálta a liberális és baloldali diskurzust, ami Ady óta sem változott sokat.

Ha azonban pusztán ennyit akartak volna a nagy nyugatosok, ma szegényebbek lennénk egy olyan irodalmi teljesítménnyel, amely a kelet-közép-európai problematikát egyetemes dimenzióba emeli. Koruk szellemiségét sok szempontból a nyugatosok sem tudták meghaladni, például a feminizmus vagy a "hozott" társadalmi előítéleteket illetően a magyarság meghatározásánál. (Mind Ady, mind Móricz hangsúlyozta, hogy azok közül származik, akik a magyarságot vezetni hivatottak, mintegy ez adva nekik jogalapot arra, hogy saját, elzüllött véreiket ostorozzák).

Ettől eltekintve azonban az alábbi sorok a magyar írósorsot egyetemes dimenzióban láttatják: Magyar sors-kockákon ez ígyen döntődött,/Mind összekerülünk, közös mártír-hősök/S ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni,/Volt egy szent szándékunk: gyönyörüket írni (Levél-féle Móricz Zsigmondhoz).

Három mozzanatot szeretnék még kiemelni a kötet Ady-értékeléséből. Az egyik a zsidósághoz való viszony. Ady újságíróként határozottan fellépett az antiszemitizmus ellen, sőt, egyenesen szégyenletesnek nevezte a magyar politikai elit ilyetén megnyilvánulásait (például amikor a parlamentben nem hagyták szóhoz jutni zsidó képviselőtársukat). "Szerencsénk vagy szerencsétlenségünk, hogy nagyszámú zsidó penderedett erre a mi nagyon fátumos és szikos magyar földünkre.[…] Nagyobbrészt elromlottak, mert a zsidó csodálatosan elsajátítja, sőt kiélezi annak a fajtának, amelyhez betelepedik, minden vétkes karakterisztikonját. De elromlani egész masszájában mégsem tud, mert nemes race, fáradtan is fürge, hirtelen emelkedésében is - legalább - garanciát ad a jövendő sarjaiban" (A Holnap).

De idézhetnék Ady egy másik cikkéből, A zsidó gyerekek bűnéből, ahol szarkazmusa is megnyilvánul: "Ha tudniillik a "zsidó gyerekek" nem akarnak és nem fognak buták maradni, az Alkotmány híveinek meglesz az az elégtételük, hogy nem lesz egy zsidó kollégájuk sem. Néppárti privilégium lesz a butaság." (A zsidó gyerekek bűne).

Érdemes megemlíteni, hogy Ady újságíróként korántsem volt dekadens vagy pusztán allűrjeiről ismert, bohém vagy szétcsúszott művész: ellenkezőleg, nagyon komolyan vette az újságírói hivatásetikát. "Nem prófétaként jövendölt, hanem józan ésszel ki tudta számítani, minek mi lesz a várható következménye" - írja Ferencz Győző. És egyet kell értenünk azon megállapításával, hogy Adyt számos olyan hatás érte, amely Magyarország félperifériás helyzetéből eredt, és ez a helyzet mára sem változott sokat: "Éles elméjűen, indulatosan és szarkasztikusan, eleven stílusban megfogalmazott látlelete, mindaz, amit a magyar ugaron látott, lényegében nem változott a halála óta eltelt közel egy évszázad alatt. Riasztóan hasonló ellentmondások feszítik a társadalmat."

A másik mozzanat az Ady-kultusz felépítése. A magyar irodalomban Ady az első költők egyike (ha nem az övé az elsőbbség), akik tudatosan használták fel a kortárs médiát és politikát a saját kultuszuk kiépítésére. Ebben nagy a rokonság Oscar Wilde-dal és F. Scott Fitzgeralddal - azért említem e neveket, mert teljesítményükből - Adyhoz hasonlóan semmit nem von le a tudatos kultuszteremtés.

Ady nemcsak megteremtette a messianisztikus költő kultuszát (gondolok itt a Kosztolányi által sokat gúnyolt Ady-matinékra és más "reklámfogásokra"), hanem költészetében is azonosult ezzel a szereppel. "E költészet distanciálatlansága az, ami talán a leginkább elidegenítő ma, mert mindannyian történelmi sorsunk által, a modernség útja által, de saját történetünk által is distanciált személyiségek lettünk" - írja Radnóti Sándor. És Ady ezért is lehet forradalmi költő, aki közvetlenül szólítja meg a "kiválasztottakat": Igen, én élni s hódítani fogok/Egy fájdalmas, nagy élet jussán, /Nem ér föl már szitkozódás, piszok:/Lyányok és ifjak szívei védenek (Ifjú szívekben élek).

És végül, a harmadik mozzanat. Tverdota György ráérez az egyszerre "kívül" és "belül" kettőségére: a meggyökerezettségre (hiszen a költő nyelvében és kultúrájában "gyökerezik") és a mindenkor kívülálló Kasszandra-szerep hálátlanságára, az egyedüllét örök átkára. Jeremiás próféta éppen azért bírálhatja olyan dühödten a népét, mert közéjük tartozik, és így joga van észrevenni, ostorozni és elítélni hibáikat, bűneiket (akkor is, ha ezek elsősorban a vezetők bűnei!), de ugyanakkor a próféta feloldozást is kérhet népének - a megérdemelt büntetés után eljön a szabadulás -, és ezt pontosan azért teheti meg, mert közéjük tartozik.

Több szerző vont párhuzamot a Bibliából ismert próféták és Ady egyik választott szerepe között: a magyarság, a zsidósághoz hasonlóan Isten "választott népe" lészen, amely azonban méltatlannak bizonyul a bizalomra, elsősorban éppen a politikai vezetés ostobasága, rövidlátása és reménytelen provincializmusa okán.

Ady egyik fő figyelmeztetése, hogy a "haza" ne forduljon szembe a haladással valamifajta elképzelt "saját út" nevében, amely menthetetlenül a múltba réved és nemzeti bezárkózáshoz, izolációhoz és az elkerülhetetlen további leszakadáshoz vezet. Egy századdal előbbre lássak/S lássam, aki engem idéz./Szomorú sarjamat hadd lássam,/Aki ismét Vitéz, Vitéz."/ S amikor a hajnal szétharsant,/ Rongyos mécsese lánginál/Furcsát látott s szomorún halt meg/Csokonai Vitéz Mihály (Csokonai Vitéz Mihály).

Azt nehéz megválaszolni, hogy a költő ma mit mondana; mi csak remélhetjük, hogy nem kell előbbre látni még egy évszázadot.

Bartha Eszter

Lájkoljon minket a Facebook-on is!