Előző
Következő
új cikk

Bűnügy-baleset

Húszezer forint "nyereségért" öltek embert

nepszava.hu/MTI|2014. jún 17. 15:01
[A+ A-]

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség az ellen a két férfi ellen, aki tavaly januárban Ózdon egy embert megölt, egy másikat csaknem szintén halálra vert. 

A vádirat szerint a két, mindössze huszonéves férfi rendszeresen betört idős emberekhez,  emiatt már többször elítélték őket. Tavaly január 7-én este elhatározták, hogy ismét betörnek egy idős testvérpárhoz. Indulás előtt antidepresszáns gyógyszert vettek be, és alkoholt ittak rá. 

Az egyik áldozatukat egy 69 éves férfit, értékeit követelve, olyan súlyosan bántalmazták, hogy az idős ember belehalt. A vádirat kitér arra is, hogy "az ütlegelés az átlagost jóval meghaladó szenvedést okozott az idős férfinak". 68 éves testvére életét az mentette meg, hogy a sértett halottnak tettette magát. Addigra azonban több csontja eltört, fejét, testét zúzott, repesztett sérülések borították. A vádlottak a házból élelmiszert és kisebb értékű használati tárgyakat hoztak el, alig húszezer forint értékben.
Az egyik vádlottra életfogytig tartó, társára határozott tartamú fegyház kiszabását indítványozta az ügyészség.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!