Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Törzsi ünnep a színpadon

Népszava|2014. nov 14. 05:45
[A+ A-]

Pásztor Anna: az elmúlt tíz év hihetetlenül kalandos volt, bármikor újrakezdeném FORRÁS:ANNAANDTHEBARBIES.HU

Hangosan és őrültségektől sem mentesen telt az első tíz éve az Anna & the Barbies nevű együttesnek. Az alternatív rockban utazó csapat a tizedik születésnapot és a Szabadesés című új lemezüket egy jubileumi nagy koncerttel ünnepli a SYMA Csarnokban ma este. Az elmúlt tíz évről, az izgalmas színpadi jelenetekről és a mostani koncert meglepetéseiről beszélgettünk Pásztor Anna alapító-énekesnővel.

- Ön a mai nap kilenc interjút ad egyhuzamban, a hét többi napján pedig a jubileumi koncertre készül. Hogyan bírja energiával?

- Engem irtózatosan feltölt energiával, ha interjút kell adnom, mivel tudom, hogy százakhoz, ezrekhez fog eljutni a szöveg. Persze, örül az ember, ha interjút adhat: az elmúlt tíz évben a csapatnak kellett szervezni mindent a zenekar körül. Nekünk kellett kopogtatnunk az újságoknál, tévénél, rádiónál.

- De idővel már nem a csapatnak kellett könyörögni.

- Az elmúlt két évben már nem. A média is folyamatosan keres minket, már megtanulták, hogy mi egy furcsa és bohókás csapat vagyunk, rólunk jókat lehet írni. Vagy éppen egy extrém fotót készíteni: a színpad előtti „zenekari árok” mindig megtelik fényképészekkel. Mi mindig valami elmebeteg dolgot művelünk a koncerteken.

- Mi volt a legfurább, amit csinált a színpadon?

- A VOLT fesztiválra egyszer vittem magammal művért. Éppen egy lelki trauma, egy mélyrepülés kellős közepén voltam, és úgy határoztam, a fájdalmamat kifejezem a színpadon is. Megkértem a menedzserem, hogy ha jelzek neki, öntsön le a művérrel. Amikor ez megtörtént, úgy éreztem, hogy megvakulok, három szám erejéig konkrétan nem láttam semmit. Azon a koncerten ráadásul tépett szárnyakat viseltem a hátamon, így szimbolikusan is vergődtem ég és föld között. Mindig felviszem a démonaimat a színpadra.

- Később megismételte a performanszot?

-A közönség követelte a folytatást, de én a véres produkciót nem akartam megismételni. A művérből viszont maradt, így egy másik, a régi Zöld Pardonban tartott koncertemen a maradékot kiosztottam a rajongók között, hogy kenjék össze magukat. Persze, előtte mondtam nekik, hogy „játszóruhában” jöjjenek. Végül több százan kenték, dörzsölték magukra a vért. Úgy festett a közönség, mintha egy tömegkatasztrófát élt volna át. Még hajnali négykor is láttam a négyes-hatos villamos megállójában embereket művértől piszkosan várakozni.

- Izgalmasan telt a tíz év?

- Ennél csodálatosabb dolgot el nem tudok képzelni. Hihetetlenül kalandos volt, bármikor újrakezdeném. De ugyanakkor megterheltnek is éreztük, a lelkünket majd kileheltük a munkában. A zenekar többször került hullámvölgybe, megéltünk jót és rosszat is. Múltkor egy kőbányai zeneiskolában voltunk, ahol a diákok a sikerről faggattak minket. Elmondtam nekik, hogy csak az maradjon a zenész szakmában, aki szívesen zenél garázsban és kiskocsmákban éveken keresztül. Ha az első években összetart a csapat, akkor jó eséllyel együtt marad, de körülbelül nyolc-tíz évre van szüksége egy bandának, hogy befusson. Emlékszem az első fellépésünkre, amikor mindenki 1500 forintot kapott fejenként, így végre tudtunk venni gyrost és két sört.

- Időközben kisbabája is született. Valószínűleg ő is bonyolítja a helyzetet.

- Amióta Benji megszületett, az életem egy Bermuda-háromszögbe került.

- Mi a három pontja a háromszögnek?

- Az első helyen a kisbaba áll, a másik kettőn pedig a szakma – beleértve a zenélést és a nemrég indult Rising Star tehetségkutatót - meg a párom. És én! Sose gondoltam volna, hogy mindez ennyire embert próbáló lesz, pedig korábban is párhuzamosan több dolgot csináltam. Volt idő, mikor a Gór Nagy Mária Színitanodában tanítottam koreográfiát, illetve végeztem el színészként, mellette bölcsész karra jártam angol szakra, miközben énekeltem az Anna and the Barbies-ban és a Balkan Fanatikban. Manapság viszont egyfolytában a babára gondolok. Viszem is magammal ahová csak lehet, szerencsére a Rising Star felvételeinél is meg tudtuk oldani, hogy Benji velem legyen.

- De azért a koncertekre csak nem viszi.

- A rock koncertjeinkre nem, de akusztikus koncertekre simán, mert azok csendesebbek. Persze, mikor hat hetes volt a baba, és a Barba Negrában koncerteztünk, akkor ő is velem tartott. Fenn várakozott az irodában a nagyszülőkkel és a párommal.

- A fellépésein extravagáns jelmezekben és festékkel bekent arccal jelenik meg, mint egy ördögi díva. A párja nem féltékenykedik ilyenkor?

- Nincs oka féltékenykedni, hiszen a nőalak, akivé válok a színpadon, egyszerre vonzó és félelmetes. A hétköznapi énemtől ez a figura teljesen eltér.

- Nem kritizálták meg még azért, hogy egyes külföldi sztárénekesnőkre, mint Lady Gagára hajaz a stílusa?

- Magyarországon mindig is összehasonlítják a honi sztárokat a külföldiekkel. Például, rám azt mondják, hogy én vagyok a „magyar Lady Gaga”. Én speciel nagyon hálás vagyok neki, hogy ő színre került, mivel korában a stílusomat nehezen fogadták el.

- Tehát már Gaga megjelenése előtt is extrémen öltözködött?

-Már tizennégy évesen, amikor a punk korszakomat éltem. A hajamat kékre vagy zöldre festettem. Rendszeresen haza is küldtek a gimnáziumból. Meg persze festettem magam, amikor kortárs balettet tanultam a New York-i Alvin Ailey Táncművészeti Főiskolán. Akkor én huszonnégy voltam, Lady Gaga pedig még csak kilenc. Pár utcára laktunk egymástól, persze nem is tudtunk egymásról, amikor New Yorkban voltam.

- Az együttest a testvérével, Pásztor Sámuellel alapította. A fennállás óta biztos voltak összetűzéseik.

- Mi nagyon jó tesók vagyunk, és soha nem veszekedtünk. Na jó, gyerekként vitáztunk azon, hogy kinél legyen a játék pisztoly vagy a játék kard. Egyébként meg nagyon jól tudunk együttműködni, kiegészítjük egymást, még ha két különböző világ is vagyunk.

- Milyen ez a két világ?

- Az öcsém inkább higgadtabb, míg én a fellegekben járok. A zenekari munka során ő nyugodtan átgondol, megtervez mindent, én improvizatív vagyok, csapongok. Ez a két mentalitás viszont jól kiegészíti egymást.

- Milyen különlegességekkel készül az együttes a jubileumi koncertre?

- Olyannal készülünk, ami még nekem is meredek! Mivel a koncert a SYMA Csarnokban lesz, ahol hatalmas a tér, ezért úgy döntöttünk, hogy egy négyszintes színpadot építünk fel, amely egy inka templomra fog hasonlítani. Az építmény felett három, a Húsvét-szigeteki szobrokra hajazó hatalmas istenfej lesz, melyek reagálnak a színpadon zajló jelenetekre. A zenekarunk egy huszonegyedik századi törzsi rituálét ad elő tizenhat táncossal karöltve, akik állandóan táncolva, változva mozognak majd körülöttünk. Kicsit olyan lesz, mint a Laokoón szoborcsoport.

- Honnan szerezték a táncosokat?

- Bevallom, ők még „beszerzés” alatt vannak. Tartottunk már egy szamba castingot, amelyen kifejezetten nagy fenekű szamba táncosnőt kerestünk, aki hajlandó mindenféle őrültségben részt venni, többek között egy gázálarcban táncot lejteni. A show-hoz csatlakozik továbbá négy színész a Maladype Színházból, valamint több táncos is. Jön még egy akusztikus trió is, valamint a gitár legenda Tátrai Tibor is fellép, aki sámánnak öltözik. Aznap este minden egy kicsit groteszk lesz.

P. Szabó Dénes írása a Népszavának

Lájkoljon minket a Facebook-on is!