Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Hamisít-e a remény színháza?

Népszava|2014. dec 8. 05:50
[A+ A-]

Vidnyánszky Attila rendezésében a Vitéz lélek kimondottan boldog véggel zárul (Trill Zsolt, Martinovics Dorina) FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Egy új színház reménye vagy a „remény színháza"? címmel rendezett beszélgetést közösen a Kortárs Drámafesztivál Budapest és a Heinrich-Böll- Stiftung a Jurányi Inkubátorházban. A diskurzuson magyar és német szakemberek vettek részt. Pintér Béla színész, rendező szerint, ha ő kizárólag a reményre építené a színházát, akkor meghamisítaná a valóságot.

A Kortárs Drámafesztivál Budapest elsősorban az ötletgazdának Szilágyi Máriának köszönhetően évek óta fontos és hiánypótló szerepet tölt be.

Bár a fesztivál anyagi fedezetének a megteremtése egyre nagyobb gondot jelent, a kezdeményezést egyelőre sikerült életben tartani. A programban olyan magyar és külföldi előadások szerepelnek, melyek kortárs darabokat dolgoznak fel.

A produkciók mellett beszélgetéseket, konferenciát is tartanak. A Jurányi Inkubátorházban Forgách András író, dramaturg moderálásával magyar és német színházi emberek Egy új színház reménye vagy a „remény színháza"? mottóval próbáltak párbeszédet folytatni.

Mint ismert, a remény színháza kifejezést a magyar színházi életben, az utóbbi időben a budapesti Nemzeti Színházhoz kötik, hiszen a teátrum mostani igazgatója beiktatását követően Vidnyánszky Attila kiállt amellett, hogy már pedig egy Nemzeti Színháznak elsősorban a „remény színházát”, vagyis pozitív üzeneteket kell közvetíteni a közönség számára. Erről eléggé viharos vita bontakozott ki az elmúlt hónapokban.

A mostani diskurzus vitaindítója Florian Malzacher, az Impulse Festival NRW főkurátora nem is értette, sőt egyenesen provokációnak tartotta a konferencia kérdésfelvetését.

Számára a remény színháza több értelmezést is magában rejt. Az egyik, hogy meg kell mondani az embereknek, hogy miként jutnak el a reményig.

A másik pedig, hogy mindig van remény, de magunknak kell eljutni addig, hogy az odáig vezető utat felismerjük. Ő a második lehetőség pártján van.

A neves színházi szakember arról is beszélt, hogy az elmúlt évek politikai krízise a színházi ábrázolás krízisével is járt. Arról is szólt, hogy a színház alkalmas arra, hogy társadalmi, illetve politikai folyamatokat modelláljon.

Több olyan európai színházi projektet említett, amelyek erre tettek kísérletet interaktív módon, a nézők bevonásával.

Moszkvában például egy bírósági tárgyalást modelleztek, melynek tétje az volt, hogy szabadnak kell-e lennie a művészetnek.

Végül az ítéletet meghozó szavazás igaz szűk többséggel, de a cenzúra ellen, a művészet szabadsága javára döntött.

A beszélgetésre meghívták Kozma Andrást, a Nemzeti Színház dramaturgját is, aki a kétezres évek elején Moszkvában a világhírű orosz rendező Anataolij Vasziljev színházában ismerkedett meg Vidnyánszky Attilával és időközben közvetlen munkatársa lett.

Vasziljev egyébként többször dolgozott Magyarországon is, és Kozma a rendező segítőjeként közreműködött ezekben a produkciókban.

A Nemzeti dramaturgja szerint a remény a lélek valamilyen aktuális állapotát tükrözi. Egy félig töltött pohárról is el lehet mondani, hogy félig tele és, hogy félig üres. Előbbi az optimistább, utóbbi a pesszimistább megközelítés.

Forgách Andrásnak arra a kérdésére, hogy az állam által kiemelten finanszírozott Nemzeti Színházban hangsúlyozottan a pozitív világképet szeretnék-e eljuttatni a nézőknek a negatív ellenében, Kozma András azt válaszolta, ezt nem lehet ilyen kategorikusan kijelenteni, nem lehet ilyen módon polarizálni egy előadást.

Hozzátette: „a remény, azaz energia, amivel a megoldást keressük”. Arról is beszélt, hogy Vidnyánszkynak vannak plakátszerűbb, illetve allegorikusabb előadásai is, a Nemzeti Színház idei bemutatói pedig mind komoly kérdéseket vetnek fel, és összességében nem egyféle világképet tükröznek, inkább már az említett megoldáskeresésről szólnak.

Gáspár Ildikó, az Örkény Színház dramaturgja, aki az utóbbi időben rendez, és nemrég Schiller Stuart Mária című drámáját vitte színre, arról mesélt, hogy miközben próbálták a darabot eszébe jutott a gyerekkora, amikor a nyolcvanas években úttörő nyakkendőben szalutáltak egymásnak a tanárai, a diktatúra és a velejáró elemi paranoia és ősi bizalmatlanság légköre, amikor nem lehetett tudni ki kit jelent fel és súg be.

Ezek a momentumok egyszerre tűnnek abszurdnak és nevetségesnek, de tükrözik a megfélemlítettséget is, amikor egy hatalom totalitárius rendszert épít maga köré.

Az Örkény Színház évadának összeállításánál elsősorban az számít, hogy mihez van kedvük a bemutatók rendezőinek. Mindig akad kísérletezőnek számító produkció és fontos számukra a nemrég indított ifjúsági program is, mellyel bevonják a remény majdani gyakorlatozóit – tette hozzá a moderátor.

Pintér Béla, a Pintér Béla és Társulata vezetője azt mondta, ha ő kizárólag a reményre építené a színházát, akkor meghamisítaná a valóságot, hiszen az életben a remény és a reménytelenség is jelen van, ezért minden előadásában a valós fájdalom megmutatását, a katarzis lehetőségét keresi.

De örül, ha megtalálja azt a megoldást, melynek köszönhetően a főhőse túléli a darabot. Többször elhatározta, hogy a főhősének meg kell halnia a darab végén, de aztán többször ezen mégis változtatott. Egyébként szerencsére a társulatnak nincsenek nézőgondja,i tizenhat év alatt, tizenhét ma is repertoáron lévő előadással büszkélkedhetnek.

Szóba került az is, hogy Európában megfigyelhető az a tendencia, hogy egyre inkább csökken a kultúrára és a színházra szánt támogatás.

Stephanie Junge, a Theater Regensburg prózai tagozatának vezetője szerint ezt nem szabad hagyni, harcolni kell, meg kell győzni a hatalom képviselőit, hogy az államnak, az önkormányzatoknak érdemes áldozniuk a kultúrára. Ők Bajorországban értek el már ebben a tekintetben sikereket és ez mások számára is példa lehet.

Balogh Gyula

Lájkoljon minket a Facebook-on is!