Előző
Következő
új cikk

Kultúra

A lecsúszás folyamata

Népszava|2015. márc 7. 05:46
[A+ A-]

Sűrű felfortyanásokból, sértődésekből, kétségbeesett vagy haragvó tekintetekből, dühösen ideges gesztusokból építkezik a Mohácsi János által rendezett előadás FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Szétfolynak az emberek Csiky Gergely Buborékok című darabjában, nem találják életük célját, nemigen lelik boldogságukat, folyamatosan tengenek, lengenek, perpatvaroznak, tébolyultan hazudnak, és rá kell jönniük, hogy így, érdemi tevékenység nélkül, akár eliramlik az élet. Ennek alapján akár Csehov darabról is beszélhetnénk, és Mohácsi János bele is játszat, főleg a végén, a produkcióba csehovos hangulatot, a Radnóti Színházban.

Csiky Gergely Buborékok című darabjának esetében mégiscsak egy francia minta alapján megírt, 1884-ben létrejött, bohózatba hajló, társalgási vígjátékról van szó. Ezt persze Mohácsi János, és testvére, István, átírták, bár tán nem is annyira, mint szokásuk. De azért előkerültek mai kiszólások, akár szó szerinti idézet is, ami azonban ennél fontosabb, a káosz, a léhűtőség természetrajza, a semmihez nem értés csimborasszója, a hazugságok vízfolyásszerűen ömlő áradata, az önámítás és mások hülyítése, az egyről a kettőre nem jutás, sőt a hátrafelé araszolás, és az arra való igyekezet, hogy ezt előre menetelésnek állítsák be, mind-mind, feltűnően megegyezik a mai közhangulattal.

Középpontban egy ötgyermekes családapa van, Gazsó György adja remekül. Bármennyire igyekszik elhessegetni magától a gondolatot, érzi, hogy egész családjával együtt kezd lecsúszni a polgári jólétből mind lejjebb és lejjebb, akár a vidéki, gürizős nyomorgásig, ezt maga se hitte volna, de Mohácsiék végül erőteljesen sejtetik. Egyáltalán, nagy hangsúlyt fektetnek a lecsúszás folyamatának ábrázolásába, ami ma nálunk tömegeket érint. És érzékeltetik, hogy senki nem akarja elhinni, hogy ez ilyen mértékű lehet, de közben azért mindenki szorong tőle, a lelke mélyén sejti, hogy ő is kiköthet a lejtő legalján, csak buzgón hessegeti magától a gondolatot, ha pedig netán más hozza ezt szóba, akár sértődötten hárít és hárít.

Sűrű felfortyanásokból, sértődésekből, kétségbeesett, vagy haragvó tekintetekből, dühösen ideges gesztusokból építkezik az előadás. Mindez groteszkbe, sőt nyers abszurdba fordul, a komolyan félelmetes dolgok kis pitiánerséggel vegyülnek, ez adja a szituációk röhejes voltát. Rengeteget lehet nevetni. Ez átsegít bennünket a döccenőkön, a még közel sem minden esetben flott, szertelen, szanaszét ágazó, de élettel teli szöveg buktatóin, a színészek nyelvi bakijain, és sok mindenen, ami még nem egészen kigyakorlott. A szétesettség nem csupán a világ ábrázolásában, hanem olykor a produkcióban is megjelenik. De összességében mégis valamit eltalál, sőt időnként telibe talál, és fölöttébb szórakoztató. Kováts Adél a ház akarnok úrnőjeként igyekszik basáskodni, öntetszelgő, agyonhangsúlyozott nőiességgel hatalmaskodni, ha úgy tetszik, mint ebben a közegben rengetegen, urizálni, de éreznie kell, hogy lassan végképp kiesik kezéből a gyeplő, hogy fenn az ernyő, és nincsen kas.

Van például egy jellemző jelenet, amikor az árus segédje szép, finom kelméket hoz, büszke fennhéjázással próbálgatja ezeket ő is meg a lányai is, mell-kihúzva virítanak bennük, aztán, amikor orruk alá dugja a derék küldönc a számlát, lefagy arcukról a mosoly, meginog amúgy is kétes magabiztosságuk, szidalmazni kezdik az ártatlan embert, hogy micsoda pórias, sértő dolog ez, aki viszont korábbi, kifizetetlen számlák tömkelegét lobogtatja, és egy vacak rongyot sem hajlandó adni többé készpénzfizetés nélkül. Ekkor nevetünk, nevetünk, de azért meg-megáll a levegő. Érezzük a kesernyés végkifejletet. Amikor pedig a szereplők közül többen, magukról elfelejtkezve, durván egymásnak esnek, szitkozódó szavak kíséretében átkozódva birokra kelnek, mintha nem polgári szalonban lennénk, hanem késdobáló talponállóban, akkor végképp érezhetjük, hogy a dolgok visszafordíthatatlanul rossz irányba tartanak.

Az általa igazgatott Nemzeti Színházban Jordán Tamás ezt a darabot valódi, könnyed, társalgási vígjátékként rendezte meg, de azért az a produkció sem volt mentes a szarkasztikus elemektől. Mohácsiék pár évvel ezelőtt Kecskeméten már hajmeresztőbb dolgokat láttak bele a műbe, mégha azért, mint most is, alapvetően megmaradtak a nemes szórakoztatásnál. Csak közben azért az uborkafára felkapaszkodott Morosán Demeter, Scheneider Zoltán megszemélyesítésében, köp mindig egy hangsúlyosat, mikor elhangzik a demokrácia szó. Az egyik fiúgyermek pedig országgyűlési képviselőként, Rétfalvi Tamás alakításában, meggyőződés nélküli, tébláboló ingyenélő, nyugodtan mondható, hogy senkiházi. Pál András vízügyi osztálytanácsosként pedig a megbízásokat olyan pofátlanul korrupt módon osztogatja, és annyira nem csinál belőle még csak különösebben titkot se, hogy az vérlázító.

Egyedül tán a Petrik Andrea által kiválóan megformált szobalány van kívül a mai kocsmán. Valamennyi gesztusa, nézése arról tanúskodik, alaposan megvan a véleménye arról, ami körülötte történik. Csak hát azért kényszerűen csinálja, amit elvárnak tőle, alkalmazkodik, hja kérem, valahogyan élni kell. Jók a színészi teljesítmények, az említetteken kívül, Szávai Viktória, Adorjáni Bálint, Móga Piroska, Andruskó Marcella, Szabó Kimmel Tamás, Somhegyi György, Martinovics Dorina, Márton András, Martin Márta, Róbert Gábor, és az elmaradhatatlan, Kovács Márton által vezetett, inspiratív zenekar, egyaránt kiveszik a részüket a feltehetően hosszú távú sikerből.

A darabról itt talál fotógalériát!

Bóta Gábor

Lájkoljon minket a Facebook-on is!