Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Vallás és szabadság

Népszava|2015. márc 23. 06:02
[A+ A-]

A belga alkotmánybíróság a napokban eltörölte a kötelező iskolai hitoktatást, illetve a helyette választható laikus erkölcstant. A döntést azzal indokolták, hogy a szülők lelkiismereti szabadságát maga a választás kényszere is sérti, s a laikus erkölcstan is valamiféle állami világnézetet közvetít. Az iskolák feladata lesz, hogy a hittanról és erkölcstanról egyaránt kimaradó tanulók számára értelmes elfoglaltsággal töltsék ki a „lyukas” órákat.

A vallon liberálisok máris azt javasolták, hogy vezessenek be egy „vallások kultúrtörténete” jellegű tárgyat, amely világnézetileg semleges alapon oktatná a vallások kialakulását és fejlődését. Az iskola és a vallás kapcsolata jellegzetesen olyan téma, amelyről a demokráciákban hosszú és mélyreható vitákat szokás folytatni. Így várható, hogy az alkotmánybírósági döntés következményei még sokáig foglalkoztatják a belga közvéleményt.

Nagyon fiatal olvasóink azt is gondolhatják, hogy a „szabad Nyugat-Európa” ismét példát mutatott nekünk a lelkiismereti szabadságból. Az igazság azonban az, hogy Magyarországon egészen az elmúlt évekig nem volt kötelező az iskolai hitoktatás, államilag előírt erkölcstan pedig egyáltalán nem létezett. Vagyis a Belgiumban most nagy vívmányként ünnepelt döntés a magyar demokrácia első húsz évének természetes gyakorlata volt. És csak a Fidesz másodszori hatalomra kerülése vezette be nálunk azt a gyakorlatot, amelyet most a lelkiismereti szabadsággal ellentétesnek ítélt a belga alkotmánybíróság.

De a vallást, mint az emberi kultúra egyik alapvető részét, mégse lenne helyes száműzni az iskolai oktatásból. Ha a kommunisták valamiben tévedtek, akkor a vallások elhalását hirdető elméletükkel bizonyosan nagyot tévedtek. A vallások nem haltak el, ellenkezőleg, a világ számos részén érdemben befolyásolják a politikai döntéseket, sőt, gyakran sajnos háborúkat is kirobbantanak. Más dolog, hogy a fogyasztói mentalitás, a konzumkultúra a mindennapi vallásgyakorlásra is rányomja a bélyegét. A belga katolikus templomokban már nem látunk gyóntatószéket, de a szentmiséken, soronként felállva, mindenki az áldozáshoz járul, még azok a turisták is, akikről látszik, hogy nagyon régen jártak istentiszteleten. És bár igaz, hogy Kínában ismét virágzanak a buddhista és egyéb szentélyek, de ha a néhány percre betérő hívők zsebében megcsörren a mobiltelefon, semmi sem tartja vissza őket az olykor igen hangos csevegéstől. Derék idősebb plébánosok Magyarországon is elmondják, hogy a templomok első soraiban mostanában olyanok ülnek, akiket a rendszerváltozás előtt sohasem láttak a miséken. Igaz, ezt inkább a politikai érvényesülés vágya motiválja.

A szocializmus évtizedeiben azzal szoktak a vallási ismeretek oktatása mellett érvelni, hogy aki nem ismeri a bibliai történeteket, az elemi szinten sem képes megérteni az európai képzőművészetet, az irodalmi és zenei alkotások jelentős részét. Ez természetesen igaz, sőt, ahogy kinyílt a világ, a hinduizmus, a buddhizmus és más világvallások ismerete is része lett az általános műveltségnek, amely nélkül még egy indiai, vagy thaiföldi nyaralás is szegényesebb lehet. De a vallások ismerete nélkül ma a politikai történések jelentős részét sem lehet megérteni. Különösen igaz ez az iszlámra, amely nevében háborúkat vívnak, terrorcselekményeket követnek el, s amely másfelől azt az iszlám-ellenességet is kiváltja, amelyet sokan korunk fasizmusának neveznek. Az iszlám alapvetően békés vallás, de mint más vallásoknak, ennek is vannak fanatikus szektái és irányzatai. Ezért is súlyos hiba általában „iszlám veszélyről” beszélni, hiszen a világ számos részén a muszlimok és más vallásúak sok évtizeden át békében éltek egymással.

A vallások ismerete azért is fontos, hogy az iszlám, a keresztény és a zsidó tanítás követői megértsék, hogy valójában mennyire közös eredetű a vallásuk. Feltehetően kevés antiszemita tudja Magyarországon, hogy a Tóra nemcsak valami „zsidó dolog”, hanem Mózes öt könyve, vagyis a keresztény Bibliának is meghatározó része. S az Allah névvel gúnyolódó zsidóknak vagy keresztényeknek sem árt tudniuk, hogy ez a szó egyszerűen Istent jelent, rokon a héber Eloah-hal, s az arab, vagy máltai katolikusok saját nyelvükön Allahnak, Alla-nak tisztelik az Urat. Napjainkban természetesen elsősorban a fanatizált muszlimokat kellene meggyőzni arról, hogy Mohamed próféta a Tórát, az Evangéliumot és más bibliai szövegeket is megemlít a Koránban. És az Iszlám Állam fanatikusai a próféta tanítását is megsértik a keresztény kolostorok lerombolásával, hiszen Mohamed 623-ban egyfajta védlevelet adott a Sínai félszigeten levő Szent Katalin kolostornak. Belgiumban és más nyugat-európai országokban a három nagy egyistenhívő vallás progresszív képviselői ezért is tartják fontosnak a dialógust, tanításaik közös gyökereinek megismertetését a híveikkel. S persze azokkal, akik saját vallásukban már nem hisznek, de a másét annál inkább gyűlölik.

A vallások összehasonlító történetét persze nagyon nehéz mindenki érzékenységére tekintettel tanítani, de ha ez az ára az előítélet és a gyűlölet megfékezésének, akkor mégis érdemes belevágni.

Hegyi Gyula (Brüsszel) hegyigy@nepszava.hu