Előző
Következő
új cikk

Szép szó

A politika erőszakot tesz a történelmen

Népszava|2015. ápr 4. 08:52
[A+ A-]

FOTÓ: MTI/ROSTA TIBOR

A hét elején több ezres demonstrációt szerveztek a szegedi Ságvári Endre Gimnázium egykori és jelenlegi diákjai az intézmény átnevezése miatt. Az egyetem gyakorló gimnáziumának átnevezését egy jobbikos parlamenti interpelláció indította el, Szávay István felszólalásra Rétvári Bence államtitkár azt válaszolta, hogy valóban nincs rendjén, hogy Ságvári nevét viselje az iskola. A lavina elindult...

A Magyar Tudományos Akadémia keltezés nélküli állásfoglalást tett közzé Magyarország önkormányzatai közterületeinek elnevezéseiről, kimerítő jegyzéket készítve a hivatalosan elfogadható, és nem elfogadható történelmi nevekről. Az MTA állásfoglalása ugyan törvényi felhatalmazáson alapul, mégis széles körben vitát, sokakban nyugtalanságot váltott ki, megint másokban nevetséget keltett az állásfoglalás egyik-másik tétele.

Kegyeletsértő tilalmak

Az MTA listája megbotránkoztatta az antifasiszta társadalmat: ez a jegyzék száműzi Magyarország köztereiről azok neveit, akik hősi halált haltak a II. világháború idején a fasiszták elleni harcokban, azokat a neveket, amelyek az antifasiszta ellenállásra utalnak. Ugyanakkor teret ad a fajvédőkről, antiszemitákról történő köztéri elnevezéseknek. Különösen kegyeletsértő a sok százezer elpusztult zsidó és nem zsidó magyar emberre nézve, hogy ezen túl tilos lesz használni a II. világháború magyarországi hadműveleteinek befejezési napját, a magyarországi béke első napját jelképező nevet, április 4-ét köztéri elnevezésként. Nem használható ezek után a „felszabadítók” szó sem, pedig Magyarországot, a gettókat a fasizmus alól felszabadították. Nem használható maga a „felszabadulás” szó sem, és nem használható a magyarországi zsidóságnak a gettók felszabadulását hozó „Vörös Hadsereg” neve sem. Mások mellett törölni kell a fasiszták ellen föllépő antifasiszta mártír, Ságvári Endre nevét, aki Magyarország hitleri megszállása idején, 1944-ben hősi halált halt.

Az MTA sajnálatos módon segédkezik abban, hogy a politika történelmi kánont határozzon meg, előrevetítve egy orwelli világ árnyékát. Lesújtónak tartjuk, hogy egy tudós testület részesévé vált e kisajátítási törekvésnek. A társadalmi emlékezet a politika által, felülről és kívülről nem kikényszeríthető, csak eltorzítható. A MEASZ tagsága a társadalmi párbeszédet romboló politikát elutasítja. Meggyőződésünk, hogy nem lehet más út, mint a partnerség, az egyeztetés és a megegyezésre törekvés: "rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés", ahogyan József Attila A Dunánál című versében is írja.

A növekvő Horhy-terror áldozata lett már 1932-ben Fürst Sándor és Sallai Imre. Az ő neveiket is törölni kell. Törölni kell Károlyi Mihály nevét, aki Magyarország első köztársasági elnöke volt. Törölni kell az 1956-os forradalom miniszterének, Lukács Györgynek a nevét is.

Lesújtónak tartjuk, hogy egy tudós testület az MTA, és maga a felhatalmazást biztosító törvény is műfaji hibát vétett: nem a törvényhozás, és nem is egy köztestület dolga az, hogy ítéletet mondjon történelmi emlékezetünk darabjairól, amelyeket önkényesen összefüggésbe hoznak azzal, hogy a megbélyegzett nevek részesei voltak-e Magyarországon XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásának, kiépítésének vagy fenntartásának.

Álságos érvek rabságában

A listát összeállító MTA bizottság tagjai hiába hivatkoznak arra, hogy nem a történelemről mondanak ítéletet, hanem csak arról, hogy egyes történelmi nevek összefüggésbe hozhatók-e önkényuralmi politika rendszerekkel. Álságos azon érvük is, hogy nem ők maguk ítélkeznek, hanem az akadémiai vélemény birtokában a települési önkormányzatok döntenek. Joggal kérdezhetjük: Lehet-e az önkényuralmi politikai rendszerekhez fűződő viszonyról állást foglalni az életműtől elvonatkoztatva? És vajon mire való a bizottság hivatalos véleménye, ha nem arra, hogy ennek alapján politikai döntés szülessen?

Valójában alkalmatlan tárgyon tett politikai erőszaktétel tanúi vagyunk. Demokráciában nem szokás a történelmi emlékezet kisajátítása. Történelmi események, személyek, tárgyak megítélése nem többségi szavazás, hanem nyilvános vita, és a múlt közös feldolgozásának kérdése.

Ha a kétharmados parlamenti többséggel bíró politika képviselői azt gondolják magukról, hogy hatalmuk gyakorlásának nem lehetnek korlátai, hogy bárminek az újraszabályozására felhatalmazást kaptak, a történelem kisajátítása után gyorsan eljuthatunk egy következő lépésként akár az “újbeszél” bevezetéséhez. A demokratikus korlátok lebontása hatalomkoncentrációhoz vezet, és a túlhatalommal szemben már nem lehet ellensúlyt állítani. Ennek beszédes jele a dicstelen szerepet játszó MTA felhasználása a történelmi emlékezet kisajátítására.

Az MTA listáját nézve a fő problémát nem is azt esetleges tartalomban fedezhetjük fel, hanem abban a módszerben, ahogy a politika lealázza a tudományt. A listázás az igazság groteszk akarása, pontosabban annak ideologikus igazolása, és ezen keresztül a tudás korlátozása. Olyan megosztó hatalom következménye, amely nem hagyja meg az embereknek azt a lehetőséget, hogy csupán szemlélődjenek, és magán széljegyzettel lássanak el történéseket. Kétes és kusza világ képe sejlik föl, amelynek rendjét nem az érintettek maguk határozhatják meg, hanem rajtuk kívülálló kafkai erők.

Időszerű ma fölvetni a kérdést Magyarországon: ki írja a történelmet? Vajon a szaktörténész, vagy inkább a személyes emlékezet számít? Számon kérhető-e továbbá a szaktörténeti elfogulatlanság és alaposság mellett a politikai korrektség, ahogy a nyugati társadalmakban? Sajnos nem élünk békeidőket. A történelmi emlékezet államosítását követő lépés már csak a "kacsabeszél" lehet, amelynek bevezetését követően a szavak jelentését a politika előre meghatározza olyan szövegkörnyezet előírásával, amelybe a később születő szavak a beszélő számára már mint készen kapott keretbe illeszthetők bele.

A politika által kisajátított jelentéssel bíró szavak használatában a politikai korrektség paródiája sejlik föl.

Le nem gyűrt traumák

Valójában csak kimondva találunk a fogalmakhoz szavakat, találjuk meg a fogalmak jelentését. A társadalmi párbeszéd azokat köti össze, akik megegyeznek a közös nyelvhasználatban. Szerencsés esetben a párbeszéd az egymástól különböző értékek összeköttetésének, az ellentétek kiegyenlítésének az eszköze. Traumák, közösségi megrázkódtatások azonban gátolhatják a közbeszédet. Ha a múlt kudarcait nem dolgozzuk fel, óhatatlanul belecsúszunk egy salakképző folyamatba. Az elfojtás eredménye a kirekesztés és az előítéletesség lesz, és összeesküvés-elméletek terjednek el. Az MTA listáját ilyen le nem gyűrt traumák lengik körül.

A történelmi emlékezet folyama nagyobb részt rajtunk kívülálló okokból alakul, és a történelmet itt és most megélők csak keveset tehetnek azért, hogy ezt a folyamatot befolyásolják. A történelmet elszenvedő kortársak mégis sokat ronthatnak a nyílt társadalom és a demokratikus közbeszéd esélyein, az esetleges javítás eredménye pedig csak évek múltán mutatkozik meg, és akkor is csak áttételeken keresztül hat. E körülmény különösen megnöveli a hatalmasok felelősségét.

Ha a még oly demokratikus legitimációval rendelkező politika beavatkozik a közemlékezet kialakulásának folyamatába, eleve lehetetlenné teszi a megegyezést, súlyosan rombolva a demokráciát. A történelmi emlékezet akkor alakulhat mindannyiunk javára és okulására, ha az emlékezet részesei elegendő mozgástérrel bírnak ahhoz, hogy szabadon nekifogjanak a magyarázathoz, miközben a "harcot békévé oldja az emlékezés" József Attila szavaival élve.

A társadalmi emlékezet a politika által, felülről és kívülről nem kikényszeríthető, csak eltorzítható. A MEASZ tagsága a társadalmi párbeszédet romboló politikát elutasítja. A demokratikus kisebbség lehet ellenzékben, de akkor is a nemzet lelkiismerete. Még ha kisebbségben vagyunk is, nem hallgathatunk, mert meggyőződésünk szerint a társadalom alapértékeit tekintve nem vethető alá a politikai tömegdemokrácia leegyszerűsítő logikájának. A kisebbségnek joga és kötelessége szólni, ha minőséget mutat fel, az pedig, hogy ki mutat fel minőséget, csak átlátható közegben, demokratikus viszonyok között mutatkozhat meg.

Meggyőződésünk, hogy nem lehet más út, mint a partnerség, az egyeztetés és a megegyezésre törekvés.

Hanti Vilmos

Lájkoljon minket a Facebook-on is!