Előző
Következő
új cikk

Gazdaság

Másfél évtizede szellemi népirtás folyik

Népszava|2015. ápr 30. 05:22
[A+ A-]

Inotai András: Magyarország most nem a jó irányba halad FOTÓ: TÓTH GERGŐ

A keleti nyitás gazdaságilag semmit sem hozott, miközben egyre több elemében sikerült importálnunk a „keleti értékrendet” - állítja Inotai András. Az MTA egykori Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója szerint az USA és az Európai Unió számára is előnyös lehet a készülő szabadkereskedelmi egyezmény. Úgy látja, Magyarország ma nem a jó irányba halad.

- Két gazdasági óriás az USA és az Európai Unió birkózik egymással a szabadkereskedelmi egyezményről. Mi csak nézőnk vagyunk ezen a meccsen, vagy játékosok is?

- A megállapodás célja a gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés, a jólét növelése. Önmagában a már jelenleg is igen alacsony vámok további csökkentése, esetleg megszüntetése csak elenyésző mértékben járulhatna hozzá e cél eléréséhez. De sok olyan akadály létezik még, amelyek lebontásával fokozható a transzatlanti gazdasági együttműködés és munkahely-teremtés. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert a világ társadalmi termékének majdnem felét még mindig Amerika és az Unió adja. A Közösség legnagyobb kereskedelmi partnere továbbra is az USA, s ez akkor is így van, ha már nem sokkal előzi meg Kínát. Hasonlóan meghatározó a világkereskedelemben a transzatlanti áru- és szolgáltatás-mozgás.

A két fél közötti tőkemozgás pedig a nemzetközi működőtőke-forgalom mintegy 60-65 százalékát jelenti. Emellett meghatározó szerepet játszanak a nemzetközi pénzügyi rendszerben; az amerikai dollár és az euró együttesen a nemzetközi valutatartalékok kis híján a 90 százalékát teszi ki. Tehát nem egyszerűen a kétoldalú kapcsolatokról van szó, hanem arról, hogy egy ilyen megállapodás, ha létrejön, hatást gyakorol harmadik országokra és a globális gazdaság fejlődésére is. A javuló és kiszámíthatóbb világgazdasági környezetben pedig Magyarország fejlődési lehetőségei is tágulnak.

- Meglehetősen vontatottan haladnak a tárgyalások. Miért?

- A legnagyobb gondot nem a vámok és esetleges kvóták megszüntetése, hanem a legkülönbözőbb és eltérő technikai előírások összehangolása, kölcsönös elfogadása jelenti. Példaként említhetem a gyógyszerek szabadalmaztatását, az autógyártási, környezetvédelmi, egészségügyi szabványok különbségeit. Ha mindezekben megszületne az egyezség, az egy óriási, transzatlanti belső piac kialakulását eredményezné. Roppant nagy horderejű lépés lenne a közbeszerzési eljárások egységesítése, vagy a mezőgazdasági megállapodás. Ez nemcsak az agrártermékek szabad áramlását alapozná meg, hanem a növény- és állat-egészségügyi szabályozás kölcsönös elfogadását és elismerését is.

- Ha ennyi a súrlódási pont és ilyen nehézkesen folynak a tárgyalások, akkor miért erőltetik?

- Elsősorban az USA stratégiai koncepciójában figyelhető meg változás. Az elmúlt másfél évtizedben az amerikai elnökök egyre inkább a Csendes-óceáni térség felé fordultak, mondván, ott jött létre a XXI. századi gazdaság húzóereje. Washington tevékeny részt vállalt a régió szabadkereskedelmi és egyéb együttműködési fórumain. Természetesen ez sem előzmény nélküli. Az Államokon belül már a hetvenes években a keleti partról a nyugati part felé vonultak a korszerű ipari, nem utolsósorban a katonai-stratégiai jellegű ágazatok. Az informatikai fejlesztések központja a kaliforniai Szilícium-völgy lett és maradt. A külpolitika és külgazdaság fáziskéséssel, csak a kilencvenes években követte ezt a belső mozgást. Mintha Amerika hosszabb időre elfelejtette volna az Európai Uniót, és kissé háttérbe szorult a transzatlanti kereskedelem is.

Ez változott meg az elmúlt időszakban. Mégpedig azért, mert az USA is rájött arra, hogy – amire egyébként Kína is -, hogy a világ jelenleg kétségtelen két vezető hatalmának „sziámi ikersége” - mindenekelőtt a pénzügyi kapcsolatokban - túlzott, ezért kölcsönösen sebezhető függőséget eredményez. Megoldást a több lábon állás kínálhat, amennyiben lehet vezető gazdasági súllyal rendelkező partnert találni. Márpedig Amerika – és nem kevésbé Európa - számára is kínálkozott a transzatlanti kapcsolatok megerősítése, amit a Kínával való versenyzés éppúgy megkövetel, mint ahogy a közös kulturális gyökerek és a nagyrészt hasonló értékrend meg is alapoz. A közösség együttes társadalmi terméke magasabb, mint az Egyesült Államoké. Az egy főre jutó jövedelemre ez persze már nem igaz, hiszen az USA-ban 300, míg az unióban több mint 500 millióan élnek.

- Az USA és Európa mellett mintha újabb jelentkezők is akadnának, akik az eddigieknél nagyobb szeletet hasítanának ki a világgazdasági tortából?

- Az úgynevezett BRIC-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína) mögött már ott liheg Dél-Afrika, Törökország, Mexikó, de számos kisebb és technológiailag fejlett távol-keleti ország is. Ezek az államok - növekvő gazdasági súlyukra alapozva - nagyobb beleszólást követelnek maguknak a nemzetközi pénzügyi és gazdasági szervezetekben. Az IMF-től a Világkereskedelmi Szervezetig (WTO) a meghatározó nemzetközi szervezetek szabályait a II. világháború után az USA és néhány fejlett ország szabta meg. Ezek a szabályok az alapító „klubtagok” érdekeit szolgálták. A kisebb-nagyobb gazdasági tigrisek most már beleszólást akarnak a klub „házirendjébe”. Ugyanakkor a transzatlanti kapcsolatok minőségi megújítása azt a célt is szolgálja, hogy javarészt meg lehessen tartani a korábbi játékszabályokat, és a többiek nagyrészt ezeket legyenek kénytelenek elfogadni és alkalmazni. Ezzel pedig hosszabb távra biztosítható az USA és az EU intézményi és szabályozási versenyelőnye.

- Ebbe illeszkedik a kínaiak által létrehozott „ellen” valutaalap is? Hiszen sok ázsiai ország mellett uniós államok is bejelentkeztek.

- Természetesen ez is egy ilyen lépés.

- Ez nem ássa alá a jelenlegi nagy rendszereket?

- A kínaiaknak nem érdeke ezeknek a szervezeteknek a szétverése. Olyan pótlólagos rendszereket akarnak létrehozni, amelyek persze Peking érdekeit szolgálják, de amelyek szerencsés esetben a meglévő nagy rendszerekbe beépíthetők lesznek. Jó példa erre, hogy amikor a görögök válságba kerültek 2010-ben, az IMF, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság megkerülésével, Kínával szerették volna megvetetni a görög államadósságot. Erre Peking közölte, hajlandó jelentős projekteket támogatni és pénzt is adni, de csak akkor, ha Athén aláírja a megállapodást a „trojkával”. Vagyis nem voltak és ma sem érdekeltek az eurózóna aláásásában. Kína annyira beépült a nemzetközi gazdasági, pénzügyi rendszerbe, hogy saját érdekeivel menne szembe, ha így cselekedne, még ha a gazdasági-pénzügyi ereje meg is lenne hozzá. Ma már az USA mögött egyértelműen a világ második legnagyobb gazdasága, vezető exportőre és második legnagyobb importőre, ha az uniót tagállamonként vesszük figyelembe.

- Mekkora lehet ez az erő?

- Kína hivatalos valutatartalékai már tavaly elérték a 3 300 milliárd dollárt, ami Magyarország 20 évi, illetve Németország több mint 1 éves nemzeti jövedelmével azonos.

- Az agrárlobbi egységesnek látszik Európában abban, hogy aggódnak az úgymond gyengébb minőségű amerikai - ráadásul gyakran GMO – termékek beözönlésétől. Megalapozott ez a félelme?

- Nem vitás, a szerződés tarthatatlanná tenné az elavult közös uniós agrárpolitikát, amelynek egyik legfőbb haszonélvezője ma Magyarország. Ez jelentős társadalmi feszültségeket is okozna, mert erre a váltásra ma Európa nincs felkészülve. Olyan megoldást kell találni, amely Európának is megfelel. Tapintható az európai félelem a beruházások terén is. Ha létrejön az egyezség és az agresszív, általában nagyobb tőkeerejű amerikai cégek is indulhatnak az európai közbeszerzési pályázatokon, könnyen előnybe kerülhetnek a hazai pályán játszó uniós cégekkel szemben. Ugyanez fordítva nem igaz, mert a legtöbb európai cég nem számít nagynak a tengerentúlon.

Nagy dilemmája ez az Uniónak, hiszen jogosan nem engedi monopóliumok kialakulását az európai egységes piacon, miközben Amerikában versenyeznie kellene az amerikai, de a kínai és egyéb országokból érkező óriásvállalatokkal is. Ha az egyes részterületek haszon-költség-egyenlegei el is térnek egymástól, összességében szerintem az EU és Amerika közötti szabadkereskedelmi és beruházási szerződéssel mindkét fél nyerne. Fontosnak tartom azonban, hogy a tárgyalások során az Unió minimalizálja az esetleges hátrányokat. Ha az egyezmény mégsem valósul meg, az gyengítheti mindkét fél gazdasági versenyképességét, biztonságpolitikai és védelmi pozícióit.

A cikk a következő oldalon folytatódik

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

1 2

Lájkoljon minket a Facebook-on is!